Jazz/World

A hét jazzlemeze – Pat Metheny/Ornette Coleman: Song X: Twentieth Anniversary

2005.12.12. 00:00
Ajánlom
Húsz évvel ezelőtt megjelent egy különleges és figyelemre méltó lemez: Pat Metheny és Ornette Coleman közös vállalkozása Song X címmel.

Különleges lemez volt, hiszen a két muzsikus a jazz két különböző pólusát jelképezte. S az eredmény? Egy nagyszerű Ornette-album, amelyen a gitáros sztár példás alázattal idomította stílusát az altszaxofonoséhoz. Együttműködésüket maguk se tarthatták teljesen haszontalannak, hiszen 2005-ben piacra dobták a lemez új változatát, rajta hat friss felvétellel.

A Song X – immár két változatban – azonnal felveti a kérdést: kinek a lemeze? A gitárosé, avagy az altszaxofonosé? Természetesen mindenkinek szíve joga, hogy így vagy úgy válaszoljon a kérdésre, e sorok írója azonban siet leszögezni: ő egyértelműen Coleman albumának tekinti a két Song X-et, függetlenül attól, hogy a CD-k gerincén Pat Metheny neve szerepel az első helyen. Nem csak az elfogultság mondatja mindezt a kritikussal, akinek Ornette Coleman az egyik kedvenc jazzmuzsikusa. A szubjektív tényezőn túl az a nem jelentéktelen érv is Coleman mellett szól, hogy az új változat 14 (illetve a régi lemez 8) számát mind ő szerezte, Metheny talán három régebbi darabban volt társszerző. Ha az újonnan előkerült szerzeményekkel bővített anyagot mégiscsak Metheny-lemeznek fogom fel, akkor – megbocsátható szubjektivizmussal – a gitáros legjobban sikerült albumának mondhatom, amelyen Pat Metheny nem úgy gitározik, ahogy szokott, hanem úgy, ahogy a húsz esztendővel ezelőtti Song X-en tette. Szellemesen, mértékkel cizellált és ideális tartamú szólókkal, sokszor Colemannel unisonóban játszva az egyes számok viharos tempójú témáját. Metheny eddigi életművében, legalábbis stiláris szempontból középen áll a Song X: mintegy egyenlő távolságra a megszokottan dallamos és lírai Metheny-lemezektől, illetve a szabad improvizáció iránti csodálatát talán túlságosan is élesen tükröző Sign Of Four-tól.

A „Kinek a nevéhez társítsuk a Song X című lemezeket?” persze nem az egyetlen kérdés, amely azonnal felvetődik a hallgatóban, amikor végighallgatja a Twentieth Anniversary-t. Kérdés például, új lemezzel van-e dolgunk, vagy egy régivel, amelyet most hat bonus track-kel megfejelve adtak közre. Merőben szokatlan ugyanis az az eljárás, amelynek itt szem- és fültanúi lehetünk: a „bonus track”-eket nem a lemez végére, az eredeti anyag mögé illesztették, hanem épp ellenkezőleg: a hat ismeretlen számmal kezdődik az új lemez. A magyarázat világos: az egykori album némi kapkodással összeállított anyagát újrakeverték, akusztikailag igényesebb matériát gyúrtak belőle. Másrészt nem az eredeti korpusz alternatív take-jeivel növelték a játékidőt, hanem eddig nem ismert, a húsz évvel ezelőtti LP-formátum szabta keretekbe bele nem férő hat (vagy inkább öt és fél) kompozícióval tették teljessé a kört. Hozzátehetjük: hazudnánk, ha a régi Song X-ről most azt mondanánk, érezhető volt rajta e hat szám hiánya. A régi lemez is kerek egésznek hatott, a hat „új” dal viszont kétségtelenül tovább árnyalja képünket a különleges sessionről. Korántsem arról van szó, hogy amit annak idején az igényes muzsikus-producer Metheny kihagyott a gyűjteményből, azt most – megfeledkezve mindennemű esztétikai szempontról – középszerű vagy ócska toldalékként a vásárlók képébe vágja. Nem, a hat friss szám mindegyike tökéletesen beleillik a Song X világába. Legyenek azok melodikusabb témák, mint amilyen a Police People vagy a The Good Life, vagy éppen absztrakt játék hangeffektusokkal, mint a slágerhosszúságú Compute, esetleg egy miniatűr remeklés, az All Of Us.

Természetesen nagy élmény újrahallgatni (ráadásul pompás hangminőségben) a régi nyolc számot is. A címadó darabot és különösen a hosszú Endangered Species -t, mely anno talán a leginkább felháborította a „Metheniac” zenehallgatókat a maga (valójában teljesen átgondolt) zűrzavarával. Másfelől a gitárszintetizátoron bravúrozó Methenyt profilírozó Video Games-t, a békebeli swingeléstől se visszariadó Mob Job-ot, az Ornette-soundot a maga tisztaságában megmutató Trigonometry-t, vagy a mindenestül álomszép Kathelin Gray-t. Ám most, húsz év múltán is könnyen megjósolható: az új Song X a régihez hasonlóan meg fogja osztani a Metheny-rajongók népes táborát. Lesznek olyan merészek, akik képesek követni bálványukat a harmolodic gitározás fura világába is, de gyanítható, hogy még sokkal többen lesznek olyanok, akik – megszokván, hogy a gitáros zenéje sokszor nem több mint az általuk is könnyen befogadható „smooth-edged pop-jazz confection” – felháborodnak majd Metheny „érthetetlen” zenei kalandján. Sebaj. „Részünkről” semmi harag! Ők hallgassák továbbra is a Travels-t, a The Road To You-t és az Imaginary Day-t. Az említett merészek pedig legyenek üdvözölve a klubban!

(Pat Metheny/Ornette Coleman: Song X: Twentieth Anniversary; Pat Metheny (gitár, gitárszintetizátor); Ornette Coleman (altszaxofon, hegedű); Charlie Haden (bőgő); Jack DeJohnette (dob); Denardo Coleman (dob, ütőhangszerek); Nonesuch, 2005)

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

10 érdekesség a ma 75 éves Marton Éváról

Június 18-án ünnepli hetvenötödik születésnapját Marton Éva Kossuth-díjas operaénekes, a Magyar Szent István-rend birtokosa, a Corvin-lánc kitüntetettje, a nemzet művésze.
Zenés színház

DaCapo: lehet kétszer is érdekes ugyanaz a produkció?

Ismerik azt a keserédes érzést, amikor felvirrad egy várva várt esemény utolsó napja? Ezzel ébredtünk ma Miskolcon immár túl operabáron, régi keresztény hagyományokat idéző felvonuláson, és a RockGiovanni második előadásán is.
Zenés színház

Spontán, közös énekléssel zárult a miskolci operafesztivál

Dupla gálakoncerttel, utcabállal, remek hangulatban ért véget tegnap este a 18. Bartók Plusz. A friss Kossuth-díjas Sümegi Eszter még meg is énekeltette a Miskolci Nemzeti Színház közönségét.
Vizuál

Makulátlan pálya - a színész, akinek minden filmjét Oscarra jelölték

Marlon Brando? Daniel Day-Lewis? Esetleg Jack Nicholson? Valószínűleg ők ugranak be először, ha minden idők legjobb színészére gondolunk. Pedig a legtökéletesebb filmográfiája valószínűleg John Cazale-nak volt - ehhez azonban sajnos korai halála is hozzájárult.
Vizuál

Száz év magyar plakátjai a Magyar Nemzeti Múzeumban

Sör és vetőmag plakátok, színházi és politikai hirdetések is megtalálhatóak a Tolongó idők című időszaki kiállításon.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Jazz/World interjú

„Rockopera, csak nem rock és nem opera”

Izgalmas programzenei kísérletbe fogott a Premecz Mátyás Hammond orgonista vezette, idén 10 éves Kéknyúl Band: a bűnügyi filmek világát idézik meg a Müpa színpadán június 20-án, olyan vendégszólistákkal, mint Palya Bea és Sena. Erről kérdeztük Premecz Mátyást.
Jazz/World quincy jones

Andreas Varady nem akar iskolába menni

A magyar származású, csodagyerekként felfedezett gitáros a leghíresebb jazzmagazin, a Downbeat címlapján szereplő cikkben mondja el, miért nem akar a legjobb jazziskolákban továbbtanulni.
Jazz/World lukács miklós

Lukács Miklóssal lép fel Charles Lloyd Budapesten

A tervezettől eltérő helyszínen, a RAM Colosseumban lesz a világhírű amerikai jazzszaxofonos, Charles Lloyd és formációja, a Marvels budapesti koncertje július 1-jén.
Jazz/World ajánló

90 évesen is a legjobbak között a BJC-be látogató Lee Konitz

A Világsztárok a Budapest Jazz Clubban sorozat következő vendége az idén 90 éves Lee Konitz, aki a jazz történetének élő legendája és egyben krónikása.
Jazz/World rustico

Alázattal kísérletezni

Kubinyi Júlia már tizenévesen nyakig benne volt a népzenei koncertéletben, hiszen a Dűvő Zenekar énekeseként rengeteg helyen játszottak. Most izgalmas mérföldkőhöz érkezett, amikor Szokolay Dongó Balázzsal és Zimber Ferenccel közös, Rustico című lemezén újraértelmezték a népi hangzásvilágot.