Jazz/World

A hét jazzlemeze – Pete Mills: Art And Architecture

2005.10.18. 00:00
Ajánlom
Fegyelmezetten játszó, olajozottan működő kvintettet irányít a csupán második saját lemezénél tartó amerikai tenorszaxofonos. Az album minden egyes hangja arról árulkodik, hogy Pete Millst nem érdeklik különösebben az extremitások, nem akar se fúziós zenével, se free stílussal, se pedig valahol a jazz és a kortárs zene határmezsgyéjén elhelyezhető experimentális muzsikákkal próbálkozni, művészi hitvallását az aurea mediocritas követése határozza meg.

Pete Mills olyannyira komolyan veszi zenéjének mainstream jellegét, hogy a mai fiatal jazzkomponistákra/hangszeresekre igen gyakran jellemző indázó harmóniameneteket, a végsőkig bonyolított struktúrákat és a beavatottakat lenyűgözni hivatott szokatlan ütemszámokat is kerüli. Nem szükséges tíz, kizárólag a zeneelméletnek szentelt nehéz év az Art And Architecture számainak átlátásához: a szerkezetek tiszták, a hard bop idióma lüktetése szinte végig fenntartott, a változatosságot a csipkefinomságúra szőtt balladák, például a lemez végére helyezett Billy Strayhorn-féle miniatűr, szaxofon-bőgő duóra átírt Isfahan, vagy az uptempós nyitószámot követő lassú bossa nova (Seven Shades Of Blue), esetleg egy funkys „kilengés” (Clubfoot) jelenti. Mindazonáltal a Mills-kvintett legtipikusabb darabjai a sebesen vagy félgyorsan hömpölygő tradicionálisabb kompozíciók, s ahogy azt már több kritikus megállapította: az Art And Architecture-ön számról számra, sőt, egyes darabokon belül is folyton újabb ötletekkel sziporkázik a zenekar, mindenekelőtt maga a szaxofonos, illetve Bobby Floyd zongorista és Pete McCann gitáros. Utóbbi tehetségét egyébként volt szerencsém saját lemezein is (Parable, 1997 és You Remind Me Of Someone, 2000) megismerni. McCann egyaránt meggyőző elektromos (Dot Com, Spin Dri, Pumpkin Shoes>) és akusztikus (Seven Shades Of Blue) hangszereken. A kvintett olyan professzionális összjátékot mutat, annyira természetes a zenei eszmecsere az egyes muzsikusok között, hogy az az érzésünk támad, mintha egy húsz éve rendszeresen együtt muzsikáló zenekart hallanánk.

Ahogy a nyitó Dot Com-ban a kellemes swingelést, a finom bopos váltást, az érzékeny zongoraszólót, majd a rockos gitárfutamokat hallgatjuk, vagyis a zenekar a régi hagyományokat követve „seregszemlét tart”, futólag megmutatja fegyvertárát, illetve, hogy mire számíthatunk a következő jó háromnegyed órában, már nagy biztonsággal megjósolható, hogy Ellington/Strayhorn-, illetve Monk-feldolgozások várhatók a programban, hiszen a műfaj ihletért a múltba visszanyúló reprezentánsai máig elsősorban a fenti szerzőktől nyernek inspirációt. Úgyhogy rögtön a bossa nova után felcsendül a szaxofon–bőgő–dob trióra arranzsált In Walked Bud, majd egy újabb Mills-szerzeményt követően a Chelsea Bridge. Nagy meglepetésekkel tehát nem szolgálnak az átiratok, viszont mind a Monk-felvétel, mind a két Strayhorn-szám előadása ragyogó, és a régi melódiák tökéletesen illeszkednek a lemez hét Mills-szerzeményéhez. A szaxofonos igen sokoldalú szerzőnek bizonyul, aki sikerrel építkezik blues-sémákból (Dot Com), vagy éppen funky groove-okból (Clubfoot). Nehéz eldönteni, hogy a felsoroltakat, vagy a visszafogottan elegáns Remembrance-et, esetleg a pikáns Pumpkin Shoes-t szeressük-e jobban.

Arról se feledkezzünk el, hogy Mills zenekarában milyen elsőrangú ritmusszekció kísér. Dennis Irwin „nagy öreg”, aki mindent tud a hangszeréről, hiszen többek között Curtis Fullernél, Mel Lewisnál és Ken Peplowskinál játszott, s olyan alaplemezeknek is részese volt, mint a szerencsétlen sorsú Susannah McCorkle Sabiá-ja. Matt Wilson dobos a hangszer egyik legjobbja napjainkban. Sokoldalúságával remekül illik a szaxofonos csapatába. Wake Up! (To What’s Happening) című albumáról néhány hónappal ezelőtt e rovatban már beszámoltam.

Első látásra meglepő az album címe. Art And Architecture? A képzőművészetekre szakosodott jobb könyvesboltokban találhatunk efféle közcímmel ellátott albumokat olyan múzeumokról, amelyek nem csak gyűjteményekkel, hanem építészeti különlegességekkel is szolgálnak a látogatóknak. Nos, talán nem tévedek nagyot, ha a címet úgy értelmezem, hogy Pete Mills együttese számára az egyes számok művészi tolmácsolása és mesteri felépítettsége egyaránt alapvető, előadás és struktúra náluk bonyolult, elválaszthatatlan mellérendelő viszonyban van egymással.

(Pete Mills: Art And Architecture; Pete Mills (tenorszaxofon); Pete McCann (akusztikus és elektromos gitár); Bobby Floyd (zongora); Dennis Irwin (bőgő); Matt Wilson (dob); Summit Records, 2004)

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Mi az a tritónusz, és miért nevezték az ördög hangközének?

Schiff András egy interjúban nemrégen a tritónusz hangközével jellemezte Magyarországot. De vajon tudjuk, mi ez? És tényleg be volt tiltva a középkorban?
Klasszikus

Amikor a nadrág és a kották is otthon maradnak

Vásáry Tamás számos alkalommal muzsikált együtt Érdi Tamással, ez a történet is egy ilyen koncertről szól. Érdi Szabó Márta könyvben írta meg fia történetét, ebből közlünk egy szemelvényt.
Klasszikus

A zene olyan, mint a pszichoanalízis

Fejérvári Zoltán november 20-án, illetve a rá következő két estén a Budapesti Fesztiválzenekarral lép pódiumra a Müpában. A külföldön is sikeres zongoraművész beszélgetésünkben elmondta, hogy miért jó egyedül zenélni, miért jó kamarázni, és mi köze mind ennek a pszichoterápiához.
Jazz/World

Stanley Jordan: „Az emberek megérdemelnek egy olyan világot, amelyben hiteles művészek alkotnak”

Vajon miért pont Bartók Béla a kedvenc zeneszerzője és miért ragaszkodik annyira magyar zenésztársaihoz, Horváth Kornélhoz és Dörnyei Gáborhoz? A gitárvirtuóz november 17-én ad koncertet a Müpában, ennek apropóján válaszolt a fenti kérdésekre.
Klasszikus

Elkápráztatnak új Rameau-lemezükkel Vashegyi György együttesei

Vashegyi György együttesei, a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar lemezre vették Rameau ma már ritkaságnak számító operáját, a Naïst, és a kritika elismerését is kivívták.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Jazz/World magazin

60 éve készült ez az ikonikus fotó a jazz-legendák találkozójáról

Art Kane, az Esquire magazin jazz-szerető szerkesztője 1958-ban ötvenhét veterán és feltörekvő jazz-csillagot hívott egybe, hogy elkészítse A Great Day in Harlem című, azóta emblematikussá vált fotót.
Jazz/World soul

Ötven év után bemutatják az Aretha Franklinnel készült koncertfilmet

Sydney Pollack dokumentumfilmje 50 éven át dobozban lapult, most, hogy az énekesnő elhunyt, az ügyvédei sem akadályozzák meg a bemutatását.
Jazz/World interjú

Stanley Jordan: „Az emberek megérdemelnek egy olyan világot, amelyben hiteles művészek alkotnak”

Vajon miért pont Bartók Béla a kedvenc zeneszerzője és miért ragaszkodik annyira magyar zenésztársaihoz, Horváth Kornélhoz és Dörnyei Gáborhoz? A gitárvirtuóz november 17-én ad koncertet a Müpában, ennek apropóján válaszolt a fenti kérdésekre.
Jazz/World magazin

A test is egy hangszer, amit meg kell tanulni használni

"A zene fölemel" – szól a Snétberger Központ mottója. Igen ám, de a zenéléshez szükséges napi 5-8 óra gyakorlás rengeteg terhet, feszültséget is ró a zenészekre, különösen a testükre. Ezt felismerve indított Alexander-órákat a felsőörsi intézmény.
Jazz/World klippremier

Móricz forgatókönyvére készült filmritkaság a Kerekes Band új klipjében

Bár a vidéki Magyarország felfedezése az 1930-as évek magyar filmművészetéből kimaradt, egy osztrák-magyar filmrendező, Georg Michael Höllering Hortobágy című alkotása pótolta a hiányt. Az 1936-os filmritkaság képkockáiból készült el a Kerekes Band Back to Folk című klipje.