Jazz/World

A hét jazzlemeze – Walt Weiskopf–Andy Fusco: Tea For Two

2006.01.02. 00:00
Ajánlom
Nem a magyar jazzbarát bűne, ha nem hallott még Walt Weiskopfról. Kis hazánkban sajnálatos módon nem terjesztik a holland Criss Cross Jazz lemezkiadó termékeit, márpedig az Elmwood Parkban élő tenorszaxofonos szólókarrierje kezdete óta itt publikálja lemezeit. A Tea For Two a tizedik albuma.

Walt Weiskopf a nemzetközi jazzvilágban se szerzett magának a szokásos értelemben vett hírnevet, de jól tudjuk, a népszerűség hiányának gyakran semmi köze a művészi teljesítmények színvonalához. Egyes jazzkritikusok például azt állítják, hogy emberünk az utóbbi tíz-tizenöt év egyik legmarkánsabb új hangját vitte be a műfaj történetébe, s a Tea For Two hallgatásakor úgy tűnik, e szakemberek nem udvariaskodtak, s nem is a levegőbe beszéltek. Walt Weiskopf játéka érett és egyéni, izgalmas vonalvezetésű mainstream szólói csiszoltak és invenciózusak. A jazz ínyenceinek alighanem azt is elég lenne elárulni róla, hogy a Criss Cross Jazz label muzsikusa, hiszen a holland kiadó veterán producere, Gerry Teekens tévedhetetlen ízléssel publikálja korunk legígéretesebb zenészeinek munkáit.

Azoknak pedig, akik nem hisznek a nálunk csak kevesek által ismert holland producer éles hallásának, annyit mondhatunk ízelítőül, hogy Walt Weiskopf különböző albumain megfordult a mai jazz színe-java: Brad Mehldau, John Patitucci, Conrad Herwig, Joe Locke, Renee Rosnes, James Genus és Peter Washington, hogy csak néhányukat említsük, ő pedig vendégszerepelt a Steely Dan Everything Must Go című lemezén. A szaxofonos, miután Buddy Rich és Toshiko Akiyoshi nagyzenekaraiban játszott hosszú évekig, zeneszerzéssel is megpróbálkozott, s ma már különböző formációkra írt kompozícióinak nagy becsülete van a szakmában. Nonettfelvételei (Song For My Mother, Siren) talán a legnevezetesebbek; hattagú együttessel rögzített Sight To Sound című lemezén pedig arra tett kísérletet, hogy hangokban formálja meg képzőművészeti élményeit. Van Gogh és Monet, Miró és Picasso, Toulouse-Lautrec és Dalí egyes munkái ihlették az album „hangzó képélmények”-nek nevezhető kompozícióit.

A Tea For Two kvintettlemezen már első hallásra feltűnik a standardek szokatlan bősége. Weiskopf korábbi művein csak mutatóba bukkant fel egy-két örökzöld, most azonban a lemez első felét mindenestül a jól ismert régi daraboknak szentelték. Koncepciózus megoldás: se Weiskopf, se a társirányítóként szereplő Andy Fusco altszaxofonos nem vágott volna bele a The Peacocks (Jimmy Rowles) vagy a Budo (Miles Davis–Bud Powell) felvételébe a zenésztárs inspirációja nélkül. Több ülésben, kettesben vázolták a készülő zeneanyag körvonalait, majd a koncepció kidolgozásának egy adott pontján bevonták munkájukba Joel Weiskopf zongoristát, végül a bőgőssel és a dobossal egyeztettek.

A két szaxofonos a szó szoros értelmében nyersanyagként kezelte a standard darabokat: hangszereléseik nyomán gyakorlatilag vadonatúj számok keletkeztek, például a Budo-ból, amelyet Miles Davis több mint fél évszázaddal ezelőtt a Weiskopfnak oly kedves nonettformációban vett fel. A címadó számban (melyet jól ismerhet a hallgató többek között Art Tatum, Bud Powell, Nat King Cole, Ella Fitzgerald, Duke Ellington, Gerry Mulligan, Lester Young és Don Byas híres adaptációjából) kígyózó dallamvonalakat hallunk a teljes egységben megszólaltatott szaxofonokból. A középtempójú darabban a szokásosnál jóval több hangot alkalmaznak a fúvósok, ilyen értelemben a Budo ellenpárja, hiszen ott redukcionista adaptációról van szó.

Úgy hiszem, a legizgalmasabb feldolgozás Keith Jarrett Shades Of Jazz című számáé. Ebben az esetben a muzsikusok nem törekedtek nagy változtatásokra, maximális tisztelettel kezelték a nyersanyagot. A változtatások a finom részletekben keresendők, elsősorban Drummond cin-akcentusaiban. A bátor mainstream átiratok jól példázzák Walt Weiskopf jelmondatát: „It’s never enough to play someone else’s music.” Magyarán: standardekhez is csak eredeti tehetségek nyúljanak, különben legfeljebb tehetséges utánzók szellemileg nem különösebben igényes produkcióiról beszélhetünk.

Csak üdvözölni lehet a tenoros ötletét, hogy a leghagyományosabb, trombitával-szaxofonnal dolgozó hard bop/post bop kvintettfelállástól eltérően altszaxofont szerepeltet második fúvóshangszerként. A kétféle hangolású szaxofon unisono játéka (például a The Peacocks-ban) még egy cseppet izgalmasabb, mintha trombita töltené be a második szaxofon szerepét. Weiskopf választása természetesen esett régi mentorára, a Buddy Rich nagyzenekarban megismert Andy Fuscóra, akivel immár huszonöt éve sikerül tökéletes harmóniában megvalósítaniuk alkalmi közös zenei elképzeléseiket.

Fusco szintén az ismeretlen mesterek egyike, aki soundja alapján a Jackie McLean-iskola növendéke. S ha párlemezt keresünk a két elegáns hangú muzsikus 2004-ben felvett gyűjteményéhez, nyilvánvalóan adódik Fusco Big Man’s Blues című 1996-os albuma, melyen Weiskopf szerepelt „vendégként”, de a két lemez koncepcionális összetartozása egyértelmű. Bizonyítja ezt a kísérők megválasztása is. A szintén rangján alul értékelt Joel Weiskopf és napjaink egyik keresett ütőse, Billy Drummond többször játszott már korábban is a két szaxofonossal, Fusco röviden csak a ma Billy Higginsének nevezi a dobost. Paul Gill ugyan új kolléga, de maga is megjárta a Toshiko Akiyoshi-féle iskolát. A rokonlelkekből összeállt zenekar a lemez második felében felcsendülő Weiskopf-szerzeményeket is nagy kedvvel, sok energiával tolmácsolja. A legemlékezetesebb perceket talán a Jolson-Rose-DeSylva-féle Avalon akkordmenetére írt Unison-t hallgatva éljük át. A két nagyszerű szaxofonos közös bravúrja ez a beszédes című darab.

(Walt Weiskopf-Andy Fusco: Tea For Two; Walt Weiskopf (tenorszaxofon); Andy Fusco (altszaxofon); Joel Weiskopf (zongora); Paul Gill (bőgő); Billy Drummond (dob); Criss Cross Jazz, 2004)

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Kiállítják Freud titkos gyűrűit

Az osztrák neurológus és pszichiáter a megajándékozotthoz kötődő mitológiai alakot vésetett az ékszerbe, amelyet csak a kiválasztottaknak ajándékozott.
Zenés színház

Dolhai Attila: „Egészséges versengés van bennünk”

Hagyomány és újítás jegyében rendezik meg hatodik alkalommal a nagy sikerű Palotakoncerteket a budai Vár gyönyörű díszletében. Bemutatjuk a húsz szólistát: elsőként az Operettszínház jól ismert és szeretett bonvivánját, Dolhai Attilát kérdeztük.
Könyv

Depressziós? Olvasson krimit!

Természetesen senkit nem arra buzdítunk, hogy a szakember segítsége vagy esetleg a gyógyszeres kezelés helyett essen neki az Agatha Christie-összesnek, mert mire a végére ér, kutya baj. Annyit azonban kutatások nélkül is állíthatunk, hogy egy jó könyv fel tudja dobni az ember napját.
Klasszikus

Mozart zenéje enyhíti az epilepszia tüneteit

Egy friss kutatás szerint öt perc Mozart-muzsika is hozzájárulhat a betegek jobb közérzetéhez. Mindez azért is fontos, mert nem mindenkinek segítenek a drága gyógyszerek.
Jazz/World

A blues nem más, mint életérzés

Ezt vallja a VI. Óbudai Blues Fesztivál egyik amerikai fellépője, Big Daddy Willson. A július 23. és 27. közötti eseménysorozat idén is a műfaj legfontosabb hagyományaival és a legélesebb kortárs jelenével való találkozást ígéri.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Jazz/World interjú

„Próbálok nem dobosként hozzáállni a zenéléshez”

Gyárfás Attila egy sokat gondolkodó ember benyomását kelti, de a zenében pont ennek ellenkezőjére, a lehető legnagyobb ösztönösségre és szabadságra törekszik. Zenekarával nemrég jelentette meg Cloud Factory című albumát, ennek apropóján kérdeztük zenei vízióiról.
Jazz/World blues

A blues nem más, mint életérzés

Ezt vallja a VI. Óbudai Blues Fesztivál egyik amerikai fellépője, Big Daddy Willson. A július 23. és 27. közötti eseménysorozat idén is a műfaj legfontosabb hagyományaival és a legélesebb kortárs jelenével való találkozást ígéri.
Jazz/World lemez

Ezeket a jazzlemezeket hallgasd meg júliusban!

Új – régóta időszerű – sorozatunkban havonta ajánlunk hallgatásra érdemes lemezeket a frissen megjelent magyar és külföldi kiadványok közül. Az első cikk jogán megengedjük magunknak, hogy az előző hónapok terméséből is válogassunk.
Jazz/World marokkó

Igazi riport egy marokkói popfesztiválról

Essauriában, a Gnawa és Világzene Fesztiválon járt szerzőnk, ahonnan egészen ambivalens érzésekkel távozott.
Jazz/World ajánló

Klezmer színesíti a Vajdahunyadvári Fesztivált

A 27. Vajdahunyadvári Nyári Zenei Fesztivál a hagyományos komolyzenei koncertek mellett idén is otthont ad a klezmer muzsikának. Július 16-án a Sabbathsong Klezmer Band koncertjét élvezhetjük, ezt követően pedig „Mozart est” várja a kikapcsolódni vágyókat.