Jazz/World

A hét jazzlemeze – Walt Weiskopf–Andy Fusco: Tea For Two

2006.01.02. 00:00
Ajánlom
Nem a magyar jazzbarát bűne, ha nem hallott még Walt Weiskopfról. Kis hazánkban sajnálatos módon nem terjesztik a holland Criss Cross Jazz lemezkiadó termékeit, márpedig az Elmwood Parkban élő tenorszaxofonos szólókarrierje kezdete óta itt publikálja lemezeit. A Tea For Two a tizedik albuma.

Walt Weiskopf a nemzetközi jazzvilágban se szerzett magának a szokásos értelemben vett hírnevet, de jól tudjuk, a népszerűség hiányának gyakran semmi köze a művészi teljesítmények színvonalához. Egyes jazzkritikusok például azt állítják, hogy emberünk az utóbbi tíz-tizenöt év egyik legmarkánsabb új hangját vitte be a műfaj történetébe, s a Tea For Two hallgatásakor úgy tűnik, e szakemberek nem udvariaskodtak, s nem is a levegőbe beszéltek. Walt Weiskopf játéka érett és egyéni, izgalmas vonalvezetésű mainstream szólói csiszoltak és invenciózusak. A jazz ínyenceinek alighanem azt is elég lenne elárulni róla, hogy a Criss Cross Jazz label muzsikusa, hiszen a holland kiadó veterán producere, Gerry Teekens tévedhetetlen ízléssel publikálja korunk legígéretesebb zenészeinek munkáit.

Azoknak pedig, akik nem hisznek a nálunk csak kevesek által ismert holland producer éles hallásának, annyit mondhatunk ízelítőül, hogy Walt Weiskopf különböző albumain megfordult a mai jazz színe-java: Brad Mehldau, John Patitucci, Conrad Herwig, Joe Locke, Renee Rosnes, James Genus és Peter Washington, hogy csak néhányukat említsük, ő pedig vendégszerepelt a Steely Dan Everything Must Go című lemezén. A szaxofonos, miután Buddy Rich és Toshiko Akiyoshi nagyzenekaraiban játszott hosszú évekig, zeneszerzéssel is megpróbálkozott, s ma már különböző formációkra írt kompozícióinak nagy becsülete van a szakmában. Nonettfelvételei (Song For My Mother, Siren) talán a legnevezetesebbek; hattagú együttessel rögzített Sight To Sound című lemezén pedig arra tett kísérletet, hogy hangokban formálja meg képzőművészeti élményeit. Van Gogh és Monet, Miró és Picasso, Toulouse-Lautrec és Dalí egyes munkái ihlették az album „hangzó képélmények”-nek nevezhető kompozícióit.

A Tea For Two kvintettlemezen már első hallásra feltűnik a standardek szokatlan bősége. Weiskopf korábbi művein csak mutatóba bukkant fel egy-két örökzöld, most azonban a lemez első felét mindenestül a jól ismert régi daraboknak szentelték. Koncepciózus megoldás: se Weiskopf, se a társirányítóként szereplő Andy Fusco altszaxofonos nem vágott volna bele a The Peacocks (Jimmy Rowles) vagy a Budo (Miles Davis–Bud Powell) felvételébe a zenésztárs inspirációja nélkül. Több ülésben, kettesben vázolták a készülő zeneanyag körvonalait, majd a koncepció kidolgozásának egy adott pontján bevonták munkájukba Joel Weiskopf zongoristát, végül a bőgőssel és a dobossal egyeztettek.

A két szaxofonos a szó szoros értelmében nyersanyagként kezelte a standard darabokat: hangszereléseik nyomán gyakorlatilag vadonatúj számok keletkeztek, például a Budo-ból, amelyet Miles Davis több mint fél évszázaddal ezelőtt a Weiskopfnak oly kedves nonettformációban vett fel. A címadó számban (melyet jól ismerhet a hallgató többek között Art Tatum, Bud Powell, Nat King Cole, Ella Fitzgerald, Duke Ellington, Gerry Mulligan, Lester Young és Don Byas híres adaptációjából) kígyózó dallamvonalakat hallunk a teljes egységben megszólaltatott szaxofonokból. A középtempójú darabban a szokásosnál jóval több hangot alkalmaznak a fúvósok, ilyen értelemben a Budo ellenpárja, hiszen ott redukcionista adaptációról van szó.

Úgy hiszem, a legizgalmasabb feldolgozás Keith Jarrett Shades Of Jazz című számáé. Ebben az esetben a muzsikusok nem törekedtek nagy változtatásokra, maximális tisztelettel kezelték a nyersanyagot. A változtatások a finom részletekben keresendők, elsősorban Drummond cin-akcentusaiban. A bátor mainstream átiratok jól példázzák Walt Weiskopf jelmondatát: „It’s never enough to play someone else’s music.” Magyarán: standardekhez is csak eredeti tehetségek nyúljanak, különben legfeljebb tehetséges utánzók szellemileg nem különösebben igényes produkcióiról beszélhetünk.

Csak üdvözölni lehet a tenoros ötletét, hogy a leghagyományosabb, trombitával-szaxofonnal dolgozó hard bop/post bop kvintettfelállástól eltérően altszaxofont szerepeltet második fúvóshangszerként. A kétféle hangolású szaxofon unisono játéka (például a The Peacocks-ban) még egy cseppet izgalmasabb, mintha trombita töltené be a második szaxofon szerepét. Weiskopf választása természetesen esett régi mentorára, a Buddy Rich nagyzenekarban megismert Andy Fuscóra, akivel immár huszonöt éve sikerül tökéletes harmóniában megvalósítaniuk alkalmi közös zenei elképzeléseiket.

Fusco szintén az ismeretlen mesterek egyike, aki soundja alapján a Jackie McLean-iskola növendéke. S ha párlemezt keresünk a két elegáns hangú muzsikus 2004-ben felvett gyűjteményéhez, nyilvánvalóan adódik Fusco Big Man’s Blues című 1996-os albuma, melyen Weiskopf szerepelt „vendégként”, de a két lemez koncepcionális összetartozása egyértelmű. Bizonyítja ezt a kísérők megválasztása is. A szintén rangján alul értékelt Joel Weiskopf és napjaink egyik keresett ütőse, Billy Drummond többször játszott már korábban is a két szaxofonossal, Fusco röviden csak a ma Billy Higginsének nevezi a dobost. Paul Gill ugyan új kolléga, de maga is megjárta a Toshiko Akiyoshi-féle iskolát. A rokonlelkekből összeállt zenekar a lemez második felében felcsendülő Weiskopf-szerzeményeket is nagy kedvvel, sok energiával tolmácsolja. A legemlékezetesebb perceket talán a Jolson-Rose-DeSylva-féle Avalon akkordmenetére írt Unison-t hallgatva éljük át. A két nagyszerű szaxofonos közös bravúrja ez a beszédes című darab.

(Walt Weiskopf-Andy Fusco: Tea For Two; Walt Weiskopf (tenorszaxofon); Andy Fusco (altszaxofon); Joel Weiskopf (zongora); Paul Gill (bőgő); Billy Drummond (dob); Criss Cross Jazz, 2004)

Programkereső

Legnépszerűbb

Plusz

Megépítették a hangszereket, amiket Bosch a Gyönyörök kertjén ábrázolt

És kiderült, hogy pokolian szólnak. Nem véletlenül, hiszen az 1500 táján készült triptichon Pokol szárnyán találhatóak.
Zenés színház

Spielberg egy 17 éves, ismeretlen lányt választott a West Side Story női főszerepére

Steven Spielberg egy nyílt szereplőválogatáson feltűnt, ismeretlen 17 éves lányra bízta Maria szerepét a West Side Story új filmes feldolgozásában.
Klasszikus

Ilyen lenne a #10éveskihívás kedvenc zeneszerzőinkkel

A közösségi médiában hódít a 10 éves kihívás, azaz a #10yearschallenge. Megnéztük, milyen lenne, ha a legnagyobb zeneszerzők is posztolnának fotót és szöveget.
Vizuál

A naiv festő, aki egy szenttől kapta tudását

60 év felett kezdett el festeni, és úgy vált az egyik meghatározó roma művésszé itthon, hogy csak két általánost végzett el. Balázs Jánosnak nem volt könnyű élete, de mindig elfogadta sorsát - egyedül az alkotás érdekelte.
Klasszikus

Így szóltak azok a hangszerek, amikre Mozart, Haydn, Händel vagy Beethoven komponáltak

A Felvilágosodás Korának Zenekara jóvoltából most egyesével meghallgathatjuk, milyen hangszerekre írták műveiket a legnagyobb klasszicista és barokk szerzők.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

Most megtudhatod, kik alakítják a jövőben a magyar jazzt

Tizenkettedik alkalommal jelentkezik Közép-Európa legjelentősebb, jazztehetségeket felvonultató tehetségbörzéje, a Jazz Showcase február 8 és 10. között, ahol a fiatalok mellett már ismert magyar és külföldi előadók is fellépnek az esti nagy koncerteken.
Jazz/World ajánló

Hajdu Kláráért szurkolhatunk A Dal 2019 előválogatójában

A Dal 2019 legjobb 30 mezőnyébe bekerült a magyar jazzélet egyik kiemelkedő énekese, Hajdu Klára a You’re gonna rise című dalával, amit január 26-án mutat be élő adásban.
Jazz/World videó

A kecskeméti zeneiskola a Trónok harca zenéjével támadott a plázában

Kétszáz zenész és énekes ünnepelte villámcsődülettel az M. Bodon Pál Alapfokú Művészeti Iskola fennállásának 125. évfordulóját. Videó!
Jazz/World ajánló

„…a jó dolgok úgyis összekapcsolódnak"

A 2019. esztendőben több jubileumi programmal lép a Pesti Vigadó színpadára a Kaláka együttes: Kiss Anna 80. születésnapja, Kányádi Sándor születésének 90. évfordulója, valamint Ady Endre halálának 100. évfordulója alkalmából. A rendezvényekről és az 50 éves együttes titkáról Gryllus Dániellel, a Kaláka alapítójával, a Gryllus Kiadó vezetőjével beszélgettünk.
Jazz/World

Még Mohay András játéka is hallható a MAO most megjelenő lemezén

Régi és új felvételekből, kortárs zeneszerzők műveiből áll a Modern Art Orchestra (MAO) új lemeze, amit vasárnap a Budapest Music Center nagytermében mutatnak be Szilágyi Kinga hárfaművész, Borbély Mihály szaxofonos és Gőz László harsonaművész közreműködésével.