Jazz/World

A hét jazzlemeze – Walt Weiskopf–Andy Fusco: Tea For Two

2006.01.02. 00:00
Ajánlom
Nem a magyar jazzbarát bűne, ha nem hallott még Walt Weiskopfról. Kis hazánkban sajnálatos módon nem terjesztik a holland Criss Cross Jazz lemezkiadó termékeit, márpedig az Elmwood Parkban élő tenorszaxofonos szólókarrierje kezdete óta itt publikálja lemezeit. A Tea For Two a tizedik albuma.

Walt Weiskopf a nemzetközi jazzvilágban se szerzett magának a szokásos értelemben vett hírnevet, de jól tudjuk, a népszerűség hiányának gyakran semmi köze a művészi teljesítmények színvonalához. Egyes jazzkritikusok például azt állítják, hogy emberünk az utóbbi tíz-tizenöt év egyik legmarkánsabb új hangját vitte be a műfaj történetébe, s a Tea For Two hallgatásakor úgy tűnik, e szakemberek nem udvariaskodtak, s nem is a levegőbe beszéltek. Walt Weiskopf játéka érett és egyéni, izgalmas vonalvezetésű mainstream szólói csiszoltak és invenciózusak. A jazz ínyenceinek alighanem azt is elég lenne elárulni róla, hogy a Criss Cross Jazz label muzsikusa, hiszen a holland kiadó veterán producere, Gerry Teekens tévedhetetlen ízléssel publikálja korunk legígéretesebb zenészeinek munkáit.

Azoknak pedig, akik nem hisznek a nálunk csak kevesek által ismert holland producer éles hallásának, annyit mondhatunk ízelítőül, hogy Walt Weiskopf különböző albumain megfordult a mai jazz színe-java: Brad Mehldau, John Patitucci, Conrad Herwig, Joe Locke, Renee Rosnes, James Genus és Peter Washington, hogy csak néhányukat említsük, ő pedig vendégszerepelt a Steely Dan Everything Must Go című lemezén. A szaxofonos, miután Buddy Rich és Toshiko Akiyoshi nagyzenekaraiban játszott hosszú évekig, zeneszerzéssel is megpróbálkozott, s ma már különböző formációkra írt kompozícióinak nagy becsülete van a szakmában. Nonettfelvételei (Song For My Mother, Siren) talán a legnevezetesebbek; hattagú együttessel rögzített Sight To Sound című lemezén pedig arra tett kísérletet, hogy hangokban formálja meg képzőművészeti élményeit. Van Gogh és Monet, Miró és Picasso, Toulouse-Lautrec és Dalí egyes munkái ihlették az album „hangzó képélmények”-nek nevezhető kompozícióit.

A Tea For Two kvintettlemezen már első hallásra feltűnik a standardek szokatlan bősége. Weiskopf korábbi művein csak mutatóba bukkant fel egy-két örökzöld, most azonban a lemez első felét mindenestül a jól ismert régi daraboknak szentelték. Koncepciózus megoldás: se Weiskopf, se a társirányítóként szereplő Andy Fusco altszaxofonos nem vágott volna bele a The Peacocks (Jimmy Rowles) vagy a Budo (Miles Davis–Bud Powell) felvételébe a zenésztárs inspirációja nélkül. Több ülésben, kettesben vázolták a készülő zeneanyag körvonalait, majd a koncepció kidolgozásának egy adott pontján bevonták munkájukba Joel Weiskopf zongoristát, végül a bőgőssel és a dobossal egyeztettek.

A két szaxofonos a szó szoros értelmében nyersanyagként kezelte a standard darabokat: hangszereléseik nyomán gyakorlatilag vadonatúj számok keletkeztek, például a Budo-ból, amelyet Miles Davis több mint fél évszázaddal ezelőtt a Weiskopfnak oly kedves nonettformációban vett fel. A címadó számban (melyet jól ismerhet a hallgató többek között Art Tatum, Bud Powell, Nat King Cole, Ella Fitzgerald, Duke Ellington, Gerry Mulligan, Lester Young és Don Byas híres adaptációjából) kígyózó dallamvonalakat hallunk a teljes egységben megszólaltatott szaxofonokból. A középtempójú darabban a szokásosnál jóval több hangot alkalmaznak a fúvósok, ilyen értelemben a Budo ellenpárja, hiszen ott redukcionista adaptációról van szó.

Úgy hiszem, a legizgalmasabb feldolgozás Keith Jarrett Shades Of Jazz című számáé. Ebben az esetben a muzsikusok nem törekedtek nagy változtatásokra, maximális tisztelettel kezelték a nyersanyagot. A változtatások a finom részletekben keresendők, elsősorban Drummond cin-akcentusaiban. A bátor mainstream átiratok jól példázzák Walt Weiskopf jelmondatát: „It’s never enough to play someone else’s music.” Magyarán: standardekhez is csak eredeti tehetségek nyúljanak, különben legfeljebb tehetséges utánzók szellemileg nem különösebben igényes produkcióiról beszélhetünk.

Csak üdvözölni lehet a tenoros ötletét, hogy a leghagyományosabb, trombitával-szaxofonnal dolgozó hard bop/post bop kvintettfelállástól eltérően altszaxofont szerepeltet második fúvóshangszerként. A kétféle hangolású szaxofon unisono játéka (például a The Peacocks-ban) még egy cseppet izgalmasabb, mintha trombita töltené be a második szaxofon szerepét. Weiskopf választása természetesen esett régi mentorára, a Buddy Rich nagyzenekarban megismert Andy Fuscóra, akivel immár huszonöt éve sikerül tökéletes harmóniában megvalósítaniuk alkalmi közös zenei elképzeléseiket.

Fusco szintén az ismeretlen mesterek egyike, aki soundja alapján a Jackie McLean-iskola növendéke. S ha párlemezt keresünk a két elegáns hangú muzsikus 2004-ben felvett gyűjteményéhez, nyilvánvalóan adódik Fusco Big Man’s Blues című 1996-os albuma, melyen Weiskopf szerepelt „vendégként”, de a két lemez koncepcionális összetartozása egyértelmű. Bizonyítja ezt a kísérők megválasztása is. A szintén rangján alul értékelt Joel Weiskopf és napjaink egyik keresett ütőse, Billy Drummond többször játszott már korábban is a két szaxofonossal, Fusco röviden csak a ma Billy Higginsének nevezi a dobost. Paul Gill ugyan új kolléga, de maga is megjárta a Toshiko Akiyoshi-féle iskolát. A rokonlelkekből összeállt zenekar a lemez második felében felcsendülő Weiskopf-szerzeményeket is nagy kedvvel, sok energiával tolmácsolja. A legemlékezetesebb perceket talán a Jolson-Rose-DeSylva-féle Avalon akkordmenetére írt Unison-t hallgatva éljük át. A két nagyszerű szaxofonos közös bravúrja ez a beszédes című darab.

(Walt Weiskopf-Andy Fusco: Tea For Two; Walt Weiskopf (tenorszaxofon); Andy Fusco (altszaxofon); Joel Weiskopf (zongora); Paul Gill (bőgő); Billy Drummond (dob); Criss Cross Jazz, 2004)

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Felmondások és tiltakozás az SZFE-n Vidnyánszky Attila kinevezése miatt

Zsámbéki Gábor rendező 41 év tanítás után hagyja ott az Egyetemet, és követi példáját Gáspár Máté megbízott intézetvezető is, aki lemondásával az SZFE modellváltásának elve és gyakorlati megvalósítása ellen is tiltakozik. Mindez azután, hogy a minisztérium bejelentette: Vidnyánszky Attila vezetheti az Egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumát.
Zenés színház

Először vezényel női karmester a Salzburgi Ünnepi Játékokon

A világ legnagyobb komolyzenei fesztiváljának, az idén százéves Salzburgi Ünnepi Játékok programsorozatának szervezői a koronavírus-járvány árnyékában számos biztonsági intézkedést rendeltek el a fellépők és a nézők egészségének megóvása érdekében.
Színház

Otthagyja a Nemzetit Bánsági Ildikó

A színésznő a közösségi oldalán jelentette be, hogy felmondott a Vidnyánszky Attila vezette teátrumban.
Zenés színház

Pietro Mascagni sosem tudta felülmúlni a Parasztbecsület sikerét

Mascagni számos műfajban alkotott: első fia emlékére írt gyászmisét, komponált zongoradarabot, szimfóniát, kantátát, egyházi zenét, dalokat, operettet, sőt filmzenét is, ennek ellenére szinte csak erről az operájáról ismert. Hetvenöt éve, 1945. augusztus 2-án halt meg Pietro Mascagni olasz zeneszerző, a Parasztbecsület komponistája. 
Jazz/World

Barabás Lőrinc: Úgy énekelsz, amilyen ember vagy

Hajlamos egyedül maradni a színpadon, a zenéjét is belső utazásnak tartja. Barabás Lőrinc trombitáján úgy szól a jazz, hogy arra a popra éhes fülek is megnyílnak. Augusztus 13-án a Kultkikötő badacsonyi színpadán lép fel a Random Szerda. Csütörtökön.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World lemezajánló

10+1 magyar jazzlemez, amit hallanod kell idén

Összeszedtük az elmúlt hónapok legfontosabb megjelenéseit a magyar jazzben: Lukács Miklós, a Subtones, Dés András, a Modern Art Orchestra és Juhász Gábor, valamint egy külföldi csapat tisztelgése Bartók előtt – a Fidelio válogatásában.
Jazz/World opus jazz club

Női újhullám az Opus Jazz Club színpadán

Augusztusban öt olyan formáció játszik a fővárosi Opus Jazz Club színpadán, amely új megvilágításba helyezi az improvizatív női éneklést.
Jazz/World interjú

Barabás Lőrinc: Úgy énekelsz, amilyen ember vagy

Hajlamos egyedül maradni a színpadon, a zenéjét is belső utazásnak tartja. Barabás Lőrinc trombitáján úgy szól a jazz, hogy arra a popra éhes fülek is megnyílnak. Augusztus 13-án a Kultkikötő badacsonyi színpadán lép fel a Random Szerda. Csütörtökön.
Jazz/World ajánló

Két új könyv mesél a hazai popkultúra történetéről

Az NKA Hangfoglaló Program Magyar Könnyűzenei Örökség Megőrzését Támogató Alprogramjának két új, a hazai populáris zenei kultúra múltját kanonizáló könyve is megjelent. Az Azok a régi csibészek és a Hangok és ütemek új kötetei folytatják a sorozat hagyományait. 
Jazz/World ajánló

Szaxofon Különkiadás – Modern Art Orchestra

Fekete-Kovács Kornél, a Modern Art Orchestra művészeti vezetője a karantén időszakában sem hagyta unatkozni közönségét: minden második szerdán egy lemezhallgatással egybekötött beszélgetést hallgathatunk tőle a MAO Facebook-oldalán. Az adásokban a zenekar Legendás Albumok sorozatának egy-egy koncertjét játsszák le, a trombitás-zeneszerző pedig ehhez igazítva hív meg énekeseket, zenészeket, fotósokat, szobrászokat, tanárokat vagy akár IT szakembereket.