Jazz/World

A hét portréja: Oláh Tzumó Árpád

2007.01.29. 00:00
Ajánlom
Herbie Hancock-nak négy éve egyetlen tanítványa van, aki ráadásul magyar. A hazai jazz egyik legígéretesebb tehetsége ő, aki épp a mai napon ünnepli 27. születésnapját.

Generációjának egyik legsikeresebb muzsikusa 1980. január 29-én, Budapesten született zenészcsaládban, hétéves korában kezdett zongorázni. A Weiner Leó Konzervatóriumban folytatott klasszikus tanulmányait 16 évesen szakította meg, hogy jazzt tanuljon Márkus Tibor felügyelete alatt az Erkel Ferenc zeneiskolában.

Első nagy sikere 1998 tavaszán a Magyar Rádió Füsti Balogh Gábor zongora tehetségkutató versenyének megosztott első helyezése, melynek fődíja egy öt hetes nyári kurzus volt. 2001 óta nemzetközi téren is sikert sikerre halmoz: 2001 nyarán a Jazz an der Donau verseny fődíja és a legjobb szólistának járó díj Tzumóé lett. Ezen a versenyen Horváth "Plutó" József bőgőssel és Kőfalvi Csaba dobossal szerepelt. 2001 szeptemberében a Jazz Hoeilaart Intern'l Contest versenyen vett részt a Trió (Horváth "Plutó" József és Jellinek Emil), és Európa, Amerika és Ausztrália legjobbjait maga mögé utasítva – a verseny történetében először – az összes fődíjat megnyerte: a legjobb triónak és a kötelező darab leginvenciózusabb előadásáért járó díjakat, illetve a legjobb európai szólistának járó díjat.

2001-ben elkészítette első, "My time" című lemezét Jellinek Emil és Horváth Plutó József közreműködésével. 2002-ben visszatért Bostonba, s tanulmányait a Berklee College of Music-on folytatta. Egy évig tanult Joanne Bracken-től. A következő évben felvételizett az Egyesült Államok legnagyobb jazz-intézetébe, a Thelonious Monk Institute-ba, amelyet Herbie Hancock, Terences Blanchard, Wayne Shorter és ifjabb Thelonious Monk alapított a University of California-n belül, ahol úgymond a jazz jövőjéért több száz demót végighallgatva választotta ki őt Herbie Hancock. Nem csoda, hogy minden fiatal dzsesszzenész álma, hogy itt tanulhasson, hiszen kétévente mindössze hat főt vesznek fel: minden hangszerhez egyetlen tanítványt. Így lett Oláh Cumó Árpád 2003 őszétől Herbie Hancock egyetlen tanítványa. Közben lett „Cumó”-ból „Tzumo” is: megváltoztatta nevét, mivel a tengerentúlon nem tudták kiejteni.

Itthon 2002-ben E-MerTon díjban részesült, a Sláger Rádió pedig az „Év fiatal jazztehetségei”-nek járó díjat adományozta neki. Egy évvel később az 50 legsikeresebb magyar fiatal közé választották. 2004-ben „My time” című lemeze megkapta Magyarország legnagyobb zenei díjat, a Gramofon-díjat.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Nyolcvanöt előadást töröl a jövő évadból az Opera

A 24.hu értesülései szerint az intézményben tartott sztrájkot lezáró megállapodás következtében a Magyar Állami Operaház kénytelen törölni az Eiffel Műhelyházba tervezett előadások nagy részét.
Klasszikus

Schiff András is fellép május végén Kismartonban

A bécsi klasszika és Joseph Haydn kompozícióinak bölcsője, az Esterházy-kastély 2024-ben, az Esterházy alapítványok megalapírásának 30., jubileumi évében az évfordulóhoz méltó programokkal és kitárt kapukkal várja a klasszikus zene szerelmeseit. Így lesz ez májusban és júniusban is.
Színház

Évadot hirdetett a Budaörsi Latinovits Színház – Alföldi Róbert, Pelsőczy Réka, Hegymegi Máté és Fehér Balázs Benő is rendez

Hat új bemutatóval készül a 2024/25-ös évadra a Budaörsi Latinovits Színház. Berzsenyi Bellaagh Ádám, a színház vezetője ezúttal is olyan alkotókat kért fel, akik magától értetődően tudnak bekapcsolódni abba a műhelymunkába, amely évek óta mind professzionálisabban és egyre több szakmai eredményt felmutatva működik Budaörsön.
Klasszikus

Idén is tíz fiatal kapott Junior Prima Díjat a klasszikus, a könnyűzene és a jazz területéről

A május 15-én a Magyar Zene Házában tartott ünnepélyes díjátadón tíz harminc év alatti kiemelkedő művészt díjaztak, akik az elismerés mellett hárommillió forint támogatásban is részesülnek.
Jazz/World

A hangok határtalansága – beszélgetés Snétberger Ferenccel

Különleges élménnyel gazdagodtak azok, akik jegyet váltottak április 28-ára az Erkel Színházba, ahol Snétberger Ferenc a kiváló svéd bőgős, Anders Jormin társaságában, a JazzFest Budapest fellépőjeként zenélt a nagyérdeműnek. Az interjút a Berlinben élő gitárművésszel budapesti koncertje előtt pár nappal készítettük.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World videó

Ritka hangszeren játszik konkoi az új live session videójában 

Harmóniumra írt dalt ad elő konkoi új videójában. A most megjelent live session videóban szereplő hangszert legközelebb május 24-én, a Fiumei úti sírkertben hallhatja a közönség. Videópremier.
Jazz/World hír

Western dalok – új lemez jelenik meg Cseh Tamás kiadatlan felvételeiből

Cseh Tamás a nagyközönség számára ritkán vagy soha nem hallott, vadnyugati témájú dalait gyűjt egybe a májusban megjelenő album, amelynek felvételeit a hatvanas és hetvenes években rögzítette a zeneszerző.   
Jazz/World interjú

A hangok határtalansága – beszélgetés Snétberger Ferenccel

Különleges élménnyel gazdagodtak azok, akik jegyet váltottak április 28-ára az Erkel Színházba, ahol Snétberger Ferenc a kiváló svéd bőgős, Anders Jormin társaságában, a JazzFest Budapest fellépőjeként zenélt a nagyérdeműnek. Az interjút a Berlinben élő gitárművésszel budapesti koncertje előtt pár nappal készítettük.
Jazz/World interjú

A blues új királynője Budapesten! – Shemekia Copeland koncertje a MOMkultban

Shemekia Copeland ötszörös Grammy-díj-jelölt blues-, soul- és americana-énekesnő, korunk egyik legjellegzetesebb és legmélyebb érzésekkel teli amerikai előadója július 17-én – Magyarországon először – a MOMkult színpadán ad koncertet.
Jazz/World ajánló

„A Fekete Hattyú köztünk landolt” – megjelent a Mandoki Soulmates új lemeze

Memory Of Our Future címmel jelent meg a Leslie Mandoki által vezetett együttes legújabb albuma. A műfajokon átívelő lemezzel az együttes a jelenkori társadalmak kihívásaira is reflektál.