A magyar költő, zeneszerző, lantos és énekmondó 1505 és 1510 között született a Baranya megyei Tinódon. Szigetváron Török Bálint udvarában nevelkedett. Vándorzenészként sok helyen megfordult, először Istvánffy és Verbőczi udvarainál működött. Nagyszombati látogatása után Kassán telepedett le, felesége és gyermekei itt éltek. Ő maga Czeczey Lénárt kapitányt szolgálta. Nyírbátorban, majd Egerben is tevékenykedett, itt írta 1553-ban legjelentősebb művét, az Egervár viadalát. Ezt követően többek között Debrecenben, Erdélyben és Kolozsvárott járt, végül újra Egerbe és a Dunántúlra utazott. 1555 őszétől Nádasdy Tamás udvarában szolgált Sárváron, itt hunyt el 1556. január 30-án.

Költészete narratív, általában a török elleni harcokról tudósít, vagy bibliai történeteket mond el. A szöveg és a dallam legtöbbször csak az előadás alkalmával alakult ki, három-négy ritmikai elemet tartalmazhatott. Tinódi egyetlen fennmaradt kiadványát, a híressé vált Cronicát 1554-ben nyomtatták ki Kolozsvárott Hofgreff György nyomdájában. Ez az első épen fönnmaradt magyarországi kottás nyomtatvány. Gyűjteményét I. Ferdinánd császárnak ajánlotta, aki 1553 augusztusában nemesi rangot adományozott neki. A Cronica huszonhárom éneket tartalmaz, amelyek a későbbi századokban döntően befolyásolták a népzene alakulását, és énekeskönyvekben, XIX. századi himnuszkönyvekben is megjelennek.

A költő emlékére 1999-ben a Magyar Régizenei Társaság Tinódi-lant elnevezéssel elismerést alapított, amelyet minden év október 20-án adnak át a magyar énekelt vers legavatottabb előadóinak.