Jazz/World

A Honvéd Férfikar és barátai

2007.04.12. 00:00
Ajánlom
A tavasszal három koncertet is ad a kórus a Millenáris Fogadóban, elsőként ma az Amorf Ördögökkel, majd május 13-án a Budapest Jazz Orchestrával és június 9-én a Berkesi Trióval.

A Honvéd Férfikart, Magyarország egyetlen hivatásos férfikórusát, 1949-ben alapították. A cél a magyar zenekultúra és az énekesi hagyományok ápolása és gazdagítása volt. S ez ma is. A kórust művészi nyitottság jellemzi, s egyike Európa kiemelkedő kórusainak. Az együttes lemezei közül több is elnyerte a Párizsi Charles Cross Hanglemez Akadémia Nagydíját. Műsorukon megtalálható a férfikari kórusirodalom legnagyobb része, vagyis az a cappellától, az operákon és oratóriumokon keresztül az operett részletekig nagyon sok minden. Szeretnek olyan darabokat énekelni, amelyek igen ritkán vagy egyáltalán nem hangzanak el a hangversenytermekben. És szeretnek kisérletezni is. Előszeretettel kirándulnak a jazz, vagy a könnyűzene területére.

Ezen a tavaszon három jazzes fellépést vállaltak a Millenárison. Elsőként az Amorf Ördögökkel, akikkel nem először szerepelnek közös színpadon. Tavaly ugyanitt, ugyancsak tavasszal volt egy nagyszabású koncertjük. De az együttműködésük közel tíz évre nyúlik vissza. A Honvéd Férfikar hattagú Szerenád Kommandója közreműködött például az Amorf Ördögök Cellux-szimfónia című lemezén, a lemezbemutató koncerten, és egy Illés-szám feldolgozásában is. A mai estén az Amorf Ördögök már ismert számainak átiratai szólalnak meg a Férfikar jóvoltából, többek közt József Attila versekre írt művek. Illetve Péterfy Bori színésznő-énekesnő készülő szólólemezéről is hallható pár szám a férfikarral közösen.

A Honvéd Férfikar következő partnere a Budapest Jazz Orchestra, plusz Falusi Mariann. E két együttes sem először koncertezik együtt, többször is előadták már Duke Ellington Sacred Concert című művét, amely a swing korszak egyik csúcsa. Ezen a hangversenyen a műsor az afrikai kóruszenétől, a gospelen keresztül, a nagy big band-számokon át, néhány mai sláger feldolgozásáig vezet. A tavaszi sorozat záró koncertjének szólistája Muck Ferenc szaxofonos, a partner pedig a Berkesi Trió. A műsor alcíme: Kalandozások Bachtól a swingig.

(2007. április 12. 20:00 Millenáris Fogadó (Budapest) - A Honvéd Férfikar és az Amorf Ördögök koncertje; Amorf Ördögök számok, újonnan megzenésített József Attila versek; jegyár: 1900 Ft)

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

Elmaradnak a Billy Elliot előadásai

Tizenöt előadás marad el a két éve futó Billy Elliotból. A közelmúltban kormányközeli oldalról kritizált musicalnek egy ezernyolcszáz férőhelyes színházat kellene megtöltenie gyakran naponta kétszer.
Vizuál

Amit ne hagyjon ki a Múzeumok Éjszakáján

Hasznos tudnivalók és szerkesztőségünk tagjainak tippjei.
Színház

Működik a kémia Vecsei H. Miklós és Mészáros Blanka között

Megkezdődtek a Szegedi Szabadtéri Játékok új Shakespeare-bemutatójának, a Rómeó és Júlia próbái Hegedűs D. Géza vezetésével.
Plusz

Művészettel az orvostanhallgatók kiégése ellen

Empatikusabbak, jobb a kapcsolatuk a betegekkel, kevésbé hajlamosak a depresszióra és jobban bírják a terhelést – egy kutatás szerint a művészeti és humán tárgyak ilyen hatással vannak a diákokra. Ehhez pedig az is elég, ha zenét hallgatnak, nem muszáj maguknak is játszani valamilyen hangszeren.
Klasszikus

Ez a klarinétos nem jutott be álmai iskolájába, mert a barátnője hamis elutasító levelet küldött neki

Szegény Eric Abramovitz hétéves kora óta egy Los Angeles-i konzervatóriumban akart tanulni, de a barátnője nem akarta, hogy a fiú olyan messze költözzön tőle, és akcióba lépett.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Jazz/World

Gyönyörű örmény népdalfeldolgozással jelentkezik az Antal Gábor Trió

Nem sokkal a megalakulásuk után máris nemzetközi versenyről hozta el a fődíjat a trió, akiknek örmény népzenéből ihletett új szerzeménye most a Fidelión debütál. Cikkünkben a zenekar történetéről és terveikről is mesélnek.
Jazz/World interjú

„Rockopera, csak nem rock és nem opera”

Izgalmas programzenei kísérletbe fogott a Premecz Mátyás Hammond orgonista vezette, idén 10 éves Kéknyúl Band: a bűnügyi filmek világát idézik meg a Müpa színpadán június 20-án, olyan vendégszólistákkal, mint Palya Bea és Sena. Erről kérdeztük Premecz Mátyást.
Jazz/World quincy jones

Andreas Varady nem akar iskolába menni

A magyar származású, csodagyerekként felfedezett gitáros a leghíresebb jazzmagazin, a Downbeat címlapján szereplő cikkben mondja el, miért nem akar a legjobb jazziskolákban továbbtanulni.
Jazz/World lukács miklós

Lukács Miklóssal lép fel Charles Lloyd Budapesten

A tervezettől eltérő helyszínen, a RAM Colosseumban lesz a világhírű amerikai jazzszaxofonos, Charles Lloyd és formációja, a Marvels budapesti koncertje július 1-jén.
Jazz/World ajánló

90 évesen is a legjobbak között a BJC-be látogató Lee Konitz

A Világsztárok a Budapest Jazz Clubban sorozat következő vendége az idén 90 éves Lee Konitz, aki a jazz történetének élő legendája és egyben krónikása.