Az elmúlt évtizedekben számos könyv és kiadvány jelent meg magyar nyelven, amely a jazz zene mibenlétével foglalkozik. Mi a jazz? – kérdezte könyvének címében Gonda János. Felelhetnénk jazztörténeti összefoglalóval, az Afrikából Észak-Amerikába hurcolt fekete rabszolgák népzenéjétől kezdve, a munkadalokban és a blues-ban vigaszt kereső rabszolgákon át a táncdalokban kiteljesedő, szvingre lüktető szívekig, a dixielandtől a be-bop-on át a modern kisegyüttesekig. Esetleg válaszolhatunk bonyolult zeneelméleti rendszerekkel, harmóniákkal és skálákkal. Ez azonban mind még nem elegendő ahhoz, hogy jellemezzünk egy évszázadnyi, változásban és fejlődésben ily mértékben gazdag zenei örökséget, amely – mint minden művészeti ág – a kifejezés, a kommunikáció egy különleges eszközét adja művelője kezébe. Nem utolsó sorban pedig szintén kevés ahhoz, hogy érthetővé váljon, miért érdemes egy olyan nemzetközi ügy szolgálatába állítani, amely az UNESCO tevékenységi céljával harmóniában a civilizációk, kultúrák és emberek közötti, a közös értékek iránti tiszteleten alapuló párbeszéd létrehozására hivatott.

Wayne Shorter és Herbie Hancock

Minden művészeti akció a kifejezés egyik formája, legyen az akár egy krétarajz vagy egy zenedarab, minden értékes mű mögött közlésvágy lapul, amely az emberek közti kapcsolat létrehozására hivatott. Ebben a szellemben határozott úgy 2011 novemberében az UNESCO, hogy Herbie Hancock jazz-zongorista, az UNESCO jószolgálati nagykövetének szorgalmazására április 30-át Nemzetközi Jazz Nappá nyilvánítja, és a Thelonious Monk Institute of Jazz hathatós segítségével – melynek igazgatója szintén Hancock – évről évre lebonyolítja a nappal kapcsolatos eseménysorozatot.

2012 óta minden év április 30-án a kinevezett főhelyszín mellé világszerte csatlakozhatnak városok, koncertbefogadó helyszínek és szervezetek. A 2016-os főhelyszínt a napokban hozták nyilvánosságra a Nemzetközi Jazz Nap jazzday.com weboldalán. Idén Washington D.C. látja el a házgazda szerepét, ezzel is összefonódva egy, a város számára kulturális szempontból fontos törekvéssel. Washington ad ugyanis otthont a Smithsonian múzeumkomplexum amerikai történelem részlegének, mely 2002 óta jelentkezik minden áprilisban Jazz Appreciation Month című eseménysorozatával. A Jazz Megbecsülésének Hónapja egy egész áprilist felölelő ünnep, amely arra buzdítja a látogatóit, hogy kapcsolódjanak bele, hallgassák és műveljék a jazzt, olvassanak róla, érdeklődjenek felőle, ismerjék meg az őseik csodálatos örökségét. A 2016-os rendezvény főtémája Benny Carter jazz-szaxofonos és zenekarvezető, valamint a demokrácia kapcsolata. Hiszen a jazzjáték nem más, mint

demokratikus párbeszéd a zenészek között a színpadon, közös alkotás a térben és időben, ennek pedig elengedhetetlen feltétele az együttműködés tökélyre csiszolása.

Hogyan kapcsolódik mindez Európához, vagy akár Magyarországhoz?

A három intézményben elvetett magocskák hamar szárba szökkentek, az évek során pedig terjedelmes lombkoronát hajtottak. Herbie Hancock 2012-es bejelentésében kifejtette, hogy a jazz nemzetközi diplomáciára alkalmas aspektusát szeretnék érvényesíteni, ez a központi cél pedig számos alapelvvel egészült ki. Az UNESCO honlapja a 2015-ös esemény ismertetőjében sorolja a jazz zene azon jeles tulajdonságait, amelyek képessé teszik rá, hogy ellássa a kultúrák közi párbeszédek elindításának feladatát; többek között szó esik a jazz határokat lebontó kifejező erejéről, közösségformáló hatásáról, és arról, hogy eredeténél fogva alkalmas felnyitni a szemeket a peremvidékre szorult társadalmi csoportokra.

Herbie Hancock és Wayne Shorter szaxofonos idén nyílt levélben köszöntötték a világ művészeit a Nest HQ honlapján. A Nest, azaz 'Fészek' főhadiszállása egy a jelenlegi kultúránkra határok és műfaji korlátozások nélkül ablakot nyitó kezdeményezés, amelynek célja a közfigyelem felkeltése és a művészetek irányába fordítása. Harmóniában a Nemzetközi Jazz Nap törekvéseivel, Hancock és Shorter levele jelenkorunk problémáira, és a művészvilág felelősségére hívja fel a figyelmet, hiszen kulturális és politikai szempontból rendkívül változékony és bizonytalansággal teli időket élünk, amelyben talán a legfontosabb lépés az volna, ha a saját egón felülkerekedve képesek volnánk nyitni egymás ismeretlen kultúrái felé. Bízvást állíthatjuk, hogy a jazz egyáltalán nem áll távol a nyitás lehetőségétől, hiszen olyan improvizatív zenéről van szó, amely a színpadon megszületve állandóan a társak közreműködésén, az egymás felé tanúsított tiszteleten, bizalmon, és helyben szerveződő, egyenrangú zenei párbeszédeken alapszik.

A Nemzetközi Jazz Nap üzenete, hogy mind egy élethosszig tartó improvizáció részesei vagyunk, ideje megtanulni azokat a formákat, amelyben sértés és sérülés nélkül adhatjuk át a szót egymásnak, és amelyben nem várunk a másik első lépésére, a változás ugyanis velünk kezdődik – mindenkinek saját magával. Ez a tény pedig nem ismer sem kulturális, sem országhatárokat.