Zenészcsaládban született az Avignonhoz közeli Orange városában 1962. december 28-án, ritka genetikai betegséggel: „üvegcsontúsága” miatt szervezete nem építette be a kalciumot. Felnőttként sem érte el az egyméteres magasságot és alig 30 kilogrammot nyomott,

Egészsége is gyenge volt, sokat betegeskedett, elsősorban a tüdejével.

Michel Petrucciani 1990-ben a Victoires de la musique díjátadón (Fotó/Forrás: Bertrand Rindoff Petroff/Getty Images Hungary)

Olasz származású édesapja gitározott, testvére basszusgitáron játszott, ő pedig dobolt a családi zenekarban. Amikor négyévesen a tévében látta Duke Ellingtont játszani, elhatározta, hogy ő is zongorista lesz. Szüleitől először egy játékzongorát kapott karácsonyra, amelyet a csalódott Michel egy kalapáccsal nyomban szét is vert, mondván: igazi hangszert szeretne. Meg is kapta, s míg kortársai szabad idejükben játszottak, ő naponta hat-nyolc órát gyakorolt. Csodagyerekként indult, első nyilvános koncertjét tizenhárom éves korában adta egy fesztiválon, apja és testvére ölben vitte a hangszerhez, mert még ezt a távolságot sem tudta önállóan megtenni. Kis termete miatt lábaival nem érte el a pedálokat, különleges mechanikus szerkezettel kezelte őket, keze ugyanakkor átlagos méretű volt. (Speciális zongoráját egy lengyel gyűjtő vásárolta meg 2013-ban egy árverésen.)

Nyolc évig folytatott klasszikus zenei tanulmányokat, érdeklődése fokozatosan fordult a jazz felé, elsősorban azért, mert szeretett improvizálni, és komponálni is akart.

Első felvételét tizenhét évesen készítette, egy év múlva már Franciaországban turnézott, és fellépett a Párizsi Dzsesszfesztiválon. 1982-ben az Egyesült Államokba költözött, ahol már a világ legjobb jazzmuzsikusaival dolgozott, s nagy sikerű szólókoncertet adott a New York-i Carnegie Hallban.

Első francia jazz-zenészként kapott szerződést a legendás Blue Note kiadótól, ahol hat lemeze jelent meg, ezek közül a harmincéves korában készített, zenei inspirálója előtt tisztelgő Promenade With Duke elnyerte az év jazzlemeze címet. Hatalmas sikert aratott a már visszavonult, kedvéért visszatért Charles Lloyd szaxofonossal 1982-ben a montreux-i jazzfesztiválon rögzített élő albuma és az ugyanitt 1986-ban Wayne Shorter szaxofonossal és Jim Hall gitárossal felvett Power of Three is. A számtalan formáció mellett gyakran játszott egyedül is, 1997-ben így turnézott Németországban, Olaszországban és Franciaországban, 1997. február 27-i frankfurti koncertjét a Dreyfus kiadó dupla lemezen rögzítette. Az év szeptemberében II. János Pál pápa előtt is fellépett Bolognában az olaszországi eucharisztikus kongresszus alkalmából, s az előadást filmen is rögzítették.

A jazz-zongora egyik legnagyobb romantikusa elsősorban az intim hangulatú zenéket kedvelte, a világ legelőkelőbb színpadain kívül rendszeresen fellépett szűkebb hazája, a párizsi Montparnesse egy-két még létező „zenekocsmájában”, ahol barátaival örömzenélt a betérőknek. Keze csodálatos lendülettel és lelkesedéssel száguldott a billentyűkön, egy francia szaklap „intimista, lírikus és virtuóz” zenészként jellemezte. Több tucat lemeze jelent meg, amelyek rendkívül kelendőnek bizonyultak világszerte.

A különleges tehetségű zongoravirtuóz 1994-ben megkapta a francia Becsületrendet. Élete végén abban reménykedett, hogy nemzetközi jazziskolát szervezhet Franciaországban, álma azonban már nem valósulhatott meg. 1999. január 6-án halt meg New Yorkban tüdőfertőzés következtében, a hír bejelentése után Jacques Chirac francia elnök mindenki elé példaképül állította, és a jazz megújítójának nevezte, aki szenvedéllyel és bátorsággal adta át magát a művészetnek. Párizsban, a Pére Lachaise temetőben helyezték örök nyugalomra, Chopin, Cherubini és Jim Morrison közelében.

Az MTVA Sajtóadatbankjának portréja.

Fejléckép: Michel Petrucciani 1988-ban a Victoires de la musique díjátadón. Fotó: Bertrand Rindoff Petroff/Getty Images Hungary