Valahogy Gadó Gábornál az a tény, hogy mostanában több időt tölt franciaországi otthonában, mint itthon, a vidéki házában, elhanyagolható részletnek tűnik – rendszeresen felbukkan a hazai pódiumokon. A gitáros, aki már tekintélyes zeneszerzői életművet mondhat magáénak, egy kicsit a föld fölött jár, és hogy éppen melyik trikolór szimbolizálja alatta a földet, a francia feleségéé vagy a magáé, az részletkérdés. A lényeg az alkotófolyamat, az új kifejezések örök keresése, amelybe otthon, stúdióban, próbateremben, jazzklubban azonnal belefeledkezik. Ugyanannyira költő, mint zenész. Szavai csak azok, amelyek legbelülről jönnek, nem szokott rajtuk másokkal osztozni. Akinek ennyi kompozíciója hagyott maradandó emléket a hallgatóságban, az már csak a saját zenei mondatait kell, hogy tovább szője.

Gadó Gábor (Fotó/Forrás: Huszti István)

A Pécsről indult, 61 éves gitáros az első zenekarát (Joy) már jóval azután szervezte meg, hogy elvégezte a jazztanszakot, és magáévá tette az akkor uralkodó, John Abercrombie, Bill Frisell és mások által sikerre vitt stílust. Sok élvonalbeli muzsikussal játszott, bár sajnos nem készült felvétel arról a trióról, amelyben Snétberger Ferenccel és László Attilával szerepelt.

A francia partnerekkel alakított kvartettje (Matthieu Donarier, Sébastien Boisseau, Joe Quitzke) alapozta meg európai hírnevét.

A BMC Records, az első és mindeddig kizárólagos lemezkiadója segítségével párját ritkító sorozatba kezdett. Saját, részben magyar zenekari tagokat is felvonultató lemezei mellett szerzője és zenei vezetője volt Winand Gábor albumainak is, amelyek szintén igen kedvező visszhangra leltek Franciaországban. A kétezres évek elején érkezett el ezeknek a sikereknek a betetőzése, amikor Gadó

Ezzel tagja lett egy olyan elitklubnak, amelybe néhány zenészpartnerét is beválasztották, például Laurent Blondiau belga trombitást. E pályaszakasz összegzése a 2011-ben felvett Müpa-koncert, amelynek Dave Liebman amerikai szaxofonos volt a legnevesebb közreműködője.

Időközben Gadó a zongorista és zeneszerző Dukay Barnabásban lelki rokonára talált, akivel képes volt a tiszta, teljes mértékben rögtönzött duózenélést addig szinte elképzelhetetlen magasságokba emelni. Hosszabb szünet után ’17 végén kiadott, szépséget árasztó lemeze, a Veil and Quintessence szintén duó, de ezúttal Blondiau-val. A szerző úgy magyarázza a címet, hogy ez a szufi filozófiára utal, amely szerint a dolgok leglényegét fátyol takarja el, de az igazi kereső akkor is közel kell férkőzzön hozzájuk. Az anyag arról tanúskodik, hogy mélyen megmerítkezett a barokk zenében; túlcsurran benne az aranyfesték, mondja róla a komponista. Ez persze nem jelenti azt, hogy megtagadná a hetvenes évekbeli neoavantgárdhoz fűződő régi vonzalmát. Dal-, sőt sanzonszerű melódiák bukkannak elő a szerzeményeiben, amelyek szépségét Blondiau meg tudja többszörözni. Nem csoda, hogy a Mâäk’s Spirit, a trombitás együttese is gyakran hívja el Gadót.

Gadó Gábor (Fotó/Forrás: Bernard De Keyzer)

A gitáros hozzáállása egész más a lemezkészítéshez, mint a korábbi években, amikor minden a felvételek körül forgott, tizenöt éven keresztül szinte a stúdióban élt. Miután kiadott már vagy húsz szerzői lemezt, azt mondja: nem kell mindig lemezt csinálni, ennyi elég.

Pár nappal az előtt, hogy az új lemezt bemutatták volna Blondiau-val az Opusban, egész mást, szinte csak a régi számait interpretálták a Lumenben. Valamennyire ezt a duólemezt is inkább Blondiau kedvéért vették fel, jegyzi meg Gadó. Jelenleg a gitáros főleg új felállású triójába fekteti az energiáit, ebben a brit Andy Barron dobol (ex-Nigel Kennedy Band), és Christophe Lincontang bőgőzik (aki Spányi Emillel és Archie Shepp-pel is játszott).

A Gadó-sorlemezek mindig kitűntek irodalmi és filozófiai utalásaikkal, címeikkel, de Gadó hangsúlyozza, hogy már nem hatnak rá úgy az olvasmányok, mint régebben. Mindenesetre tény, hogy változatlanul mohó olvasó.