Az amerikai Bob Mintzer, aki saját big bandjét több mint harminc éve alapította, de már előtte is Jaco Pastoriusnál volt kulcsember, régóta klasszikussá vált zeneszerző, szerzeményeit és hangszereléseit a világ számtalan jazzakadémiáján régóta tanítják - a Zeneakadémia Jazz tanszékén is régóta tananyag László Attila jóvoltából. Másik életében Mintzer hangszeres szólista, Michael Breckerrel és másokkal a New York-i szaxofonos generáció kiválósága, a tenor mellett az EWI-n és a basszusklarinéton is maradandót alkotott. Végül, de nem utolsó sorban harmadik élete a tanításé, mesterkurzusoké, jelenleg is tanár a University of Southern Californián.

- Fantasztikus, hogy csak a budapesti koncertért jön el a tengerentúlról. Mire készülnek zeneileg együtt? Mindhárom szerepében fel fog lépni, mint fúvós szólista, mint big band zeneszerző/hangszerelő és mint mesterkurzusok oktatója?

- Szólókat fogok játszani, és az én hangszereléseimet is elő fogjuk adni. Elküldtem néhányat korábban a zenekarnak ezek közül, vegyesen fogjuk a MAO repertoárját és az én darabjaimat játszani.

- A zenekar elődjével már akkor megismerkedett, amikor majd' tíz éve az Örömkoncertnek elnevezett rendezvény zajlott: a zenekar egy hajón játszott a Dunán, de a közönség a parton volt. Emlékszik erre?

- Elég szokatlan koncert volt, amennyire emlékszem: egy hajón voltunk, a folyón, elég izgalmas volt.

- Úgy tudom, azóta volt kapcsolata más magyar zenészekkel is, ugye? 

- Hogyne, például Tony Lakatos szaxofonossal, vele dolgoztam már Frankfurtban, azután a zongorista Oláh Kálmánnal, meg László Attila gitárossal, akivel együtt tanít az Akadémián.

- Hogyan látja a big band műfaját 2014-ben, hiszen annyi sok mindennek részese volt. Három évtizede vezeti a saját big bandjét, amelynek óriási hírneve van. Mennyire kortárs zene a big band jazz?

- Nos, számomra az a legfontosabb, hogy imádok big bandre írni, és imádok big bandben játszani, különösen, ha az én szerzeményemet adjuk elő, mert ilyenkor mint szólista navigálom a hangszerelést. Hiszen ha az ember saját hangszerelését játssza, azt igazán mélyen ismeri. Játékosként az ember belekerül abba a környezetbe, amit maga teremtett meg. Muzsikusként ez nagyon érdekes és vonzó helyzet. Azután ott van a big band mint társasági alkalom. Amikor az ember egy csomó embert összetrombitál, ez lehet érdekes vagy szórakoztató, humoros, és így tovább. Mindezen okok miatt mindig nagyon szerettem a big bandet, mindig vonz és szórakoztat, mind szerző-hangszerelőként, mind hangszeresként.

- Vannak még teljesületlen álmai zenészként vagy big bandeket tekintve, például hogy kivel akar játszani?

- Mostanában azokkal játszom, akikkel mindig is akartam játszani, és remélem, hogy még sokáig folytathatom, amit csinálok, mert nagyon élvezem. Nagyon szerencsés vagyok ebben a tekintetben. Jövő hónapban fog megjelenni egy új big band CD-m, amelyen hatvanas évekbeli R&B számokat hangszereltem újonnan big bandre, például Sam and Dave, az Isley Brothers, James Brown és mások híres számait. Igazán nagyszerű zenekart sikerült összehoznom az alkalomra, Will Kennedy és Russ Ferrante a Yellowjacketsből, és a kiváló Ray Obiedo, egy nagyszerű gitáros San Franciscóból. Tehát az Oakland Funk irányzatot nagyon jól meg tudjuk mutatni ezen a lemezen. Régóta terveztem ennek a lemeznek az anyagát, és nagyon várom a megjelenését.

- Az R&B-vel kapcsolatban arra volnék kíváncsi, hogy jelenthet-e utat a jazz felé a szélesebb közönség számára? Ön is bizonyára sok, nagyon felkészült, fiatal jazzakadémistával találkozik, hiszem régóta tanít, most éppen a USC-n, miközben a fiatalok többsége mintha teljesen elmenne a jazz és az improvizációs hagyomány mellett. Hogy lehetne áthidalni a két csoport közti szakadékot?

- Hát igen, ez bizony régóta tartó, folyamatos kihívás, hogy behozzuk az embereket a mi kis klubunkba, hogy úgy mondjam. A mi dolgunk, azt hiszem az, hogy mindig vonzó és őszinte maradjon az a zene, amit játszunk. Persze az oktatásnak nagyon fontos szerepe van, hogy új embereket hozzon be. Amennyiben mindenféle zene szerepet kap az oktatási folyamatban, 

akkor feltehetően a gyerekek felnőttkorukban sokkal inkább lesznek majd támogatói a jazznek és más zenéknek is. Ami a R&B-t és a jazzt, illetve az európai jazzt illeti, a zene valamennyire mindig a környezetében létezik, azon múlik, hogy az ember hogyan nő fel, és milyen zenei hatások érik azon a vidéken. A zenének mindig lesz valami speciális íze. Tudja, én New York-ban nőttem fel, ahol igazán sokféle stílus keveredett. Kubai, R&B, gospel, straight ahead jazz, és persze klasszikus zene. De egy olyan város, mint például Budapest, biztosan nem volt annyi R&B és kubai zenei hatásnak kitéve, mint New York. Így azután persze érthető, hogy a jazz más képlet szerint alakult önöknél, ami a hatásaira, és még akár a hangzására is vonatkozik.

- Érdekes, hogy említi ezeket a hatásokat, amik érték. Hiszen fiatal korában - és ezt még most is közli az életrajzában, tehát máig fontos élmény - tinédzserként a Billy Taylor-Grady Tate Quintet-tet vagy egy kettős koncerten Miles Davist és Thelonius Monkot hallhatta. Így kellene ma is elérni a fiatalokat?

- Rám ezek óriási hatással voltak. Ez határozta meg a zenei stílusomat, ízlésemet és a többit. Amikor láthat az ember egy ilyen szintű művészt testközelből, annak bizony nagy hatása van. Egész más, mint hallgatni az illető lemezeit, és szintén egész más, mintha valakinek a videóit nézegetnénk a Youtube-on. Bár, tudja, a Youtube igazán nagyon jó lehetőség arra, hogy az ember tudja, mi zajlik aktuálisan a világban. De azt semmi sem helyettesítheti, hogy az ember elmenjen egy-egy koncertre; hogy lássa és érezze a zene hatását egészen közelről.

- Amikor a Yellowjackets-hez csatlakozott 1990-ben, azért hallatszottak olyan hangok a konzervatív magazinok részéről, hogy túl könnyű irányt vett a pályáján, pedig nem várták, hogy jazzrockot fog játszani. A velük töltött hosszú és termékeny évtizedek után hogy látja ezt az aggodalmat?
- Tudja, én nem zenei vagy stíluskategóriákban gondolkodom. A lényeg, hogy szeretem az adott zenét vagy sem. Amikor a Yellowjackets megkeresett, meghallgattam a demo számokat a következő lemezre, amire akkor elhívtak. Utóbb ez lett az első lemez, amit velük felvettem, az a címe, hogy Greenhouse. És nekem tetszett a zene, és úgy gondoltam, hogy élvezni fogom, ha részt veszek benne, így együtt vonultunk stúdióba. Emberileg is nagyon jól kijöttünk egymással, jól passzoltunk egymáshoz. Ennyi kellett, ez nekem általában elég, hogy folyamatosan dolgozzak zenészekkel. Azzal nem foglalkozom, hogy minek hívják a zenénket. Azt hiszem, nem igazán tudja, hogy miről beszél, aki a Yellowjackets zenéjét fusionnak vagy jazzrocknak nevezi. Szerintem ez egy nagyon gondosan kigondolt, mélyen rétegzett zene, bármilyen magas elvárásoknak megfelel. Persze attól még az embereknek vannak kedvencei, és nem mindenki szereti a Yellowjackets-t. De hát ez teljesen rendben van, nekem kell szeretni a Yellowjackets-t, nem másoknak, hogy játsszak velük. Nagyszerű csapat!

- Amikor Kaliforniába költözött néhány éve, Arnold Schönberg egykori házát vették meg - azért ezt választották, mert Schönberg itt lakott 1934-36 között?

- Eredetileg nagyon kíváncsiak voltunk éppen azért, mert hallottuk, hogy Schönberg ebben a házban lakott egy ideig, hogy milyen is volt az a ház. Amikor megnéztük, kiderült, hogy fantasztikus otthonunk lehet, úgy éreztük, hogy itt kéne laknunk, és most már öt éve itt élünk. Jó tudni, hogy egy híres muzsikus élt itt, és hogy valamilyen értelemben folytatom a hagyományt.