Jazz/World

A Jazznap után irány Koppenhága

2015.05.04. 09:17
Ajánlom
A Jazznap központi eseményén a BJC-ben Szakcsi Lakatos Róbert zongorázott Szőke Nikoletta B verzió projekt nevű zenekarában. Szép családi vonal rajzolódott ki eközben, hiszen Szakcsi Jr, vagyis az ifjabb Béla, Robi bátyja az Opus jazzklubban szerepelt saját, all star felállású kvintettje élén. Róbert méltatását egy örömteli hír kapcsán Pallai Péter alábbi cikkében olvashatják. MAGAZIN

Már gyakran írtam elég keserűen a hazai jazz közönség sajnos elég számottevő rétegéről, amely hajlandó súlyos összegeket kifizetni, hogy a műfaj amerikai nagyjait lássa és hallhassa, de ennek a töredékét sem hajlandó azonos szinten játszó magyar művészekre áldozni. Leginkább el sem megy meghallgatni az utóbbiakat. Elég csak összevetni a MÜPÁ-ban vagy a Zeneakadémián látható arcokat a jazz klubok törzsközönségével.

Tény, hogy a jazz eredendően amerikai műfaj, de az értő közönség már messze nem az Egyesült Államokban található. Amikor pár évvel ezelőtt az amerikai sztár-szaxofonos, Jerry Bergonzi Budapesten adott mesterkurzust, megkérdezték tőle, szerinte a műfaj melyik stílusirányzatát kedvelik leginkább az Egyesült Államokban. Bergonzi tömören így válaszolt: "Az amerikaiak nem szeretik a jazzt."

A jazzt napjainkban leginkább Skandináviában és Japánban értik, élvezik, sőt fizetik is. Ezek után feltenném a találós kérdést kedves olvasóimnak: melyik az a magyar jazzművész, akinek élete első koncertlemezét fogják felvenni a következő hétvégén, a május 8-ról 9-re virradó éjszakán a jazz skandináviai szentélyében, a koppenhágai Jazzhus Montmartre-ban, amely, többek közt, olyan ikonikus figuráknak biztosított zenei otthont, mint Stan Getz, Ben Webster, Dexgter Gordon vagy Kenny Drew?

Gondolom, kevesen fogják eltalálni, hogy Szakcsi Lakatos Róbertről van szó és még kevesebben tudják, hogy noha ez lesz élete első koncert-lemeze, de Japánban immár kilencedik (igen, 9-ik!) albumaként fog piacra kerülni. A felvételeken olyan veretes amerikaiak fogják kísérni, a nagyszerű magyar zongoristát, mint a bőgős Robert Hurst és a dobos Lewish Nash.

Aki azt gondolná, hogy a magyarországi jazz tetthelyeken csak Szakcsi Robiként emlegetett virtuóz zenész méltán nagynevű, világhírű édesapjának köszönheti sikereit, annak értésére adnám, hogy a Nemzet Művésze és Kossuth-díjas Szakcsi Lakatos Béla soha nem erőltette fiaira saját zenei elképzeléseit. Érdemes egy kicsit belelapozni Robi szakmai életrajzába, ahol, egyebek közt, ez olvasható:

"A klasszikus zene és a jazz világában egyaránt otthonosan mozgó, hihetetlenül tehetséges művész 1995-től zenei versenyek során nyerte el a kategóriadíjakat - egyebek között a legjobb zongorista és a legjobb szólista díját Krakkóban, valamint a szóló-zongora vetélkedőben az első helyet a 2000-es Montreux-i Jazz Fesztiválon. A 2005-ös  avignoni jazz fesztiválon a Bolla Quartet tagjaként nyerte el a legjobb szólistának kijáró díjat. Azóta komoly tekintélyre tett szert jazz körökben. Jack DeJohnette, egyike a sok jazz óriásnak, akivel játszott már, így nyilatkozott róla: "Szerintem Róbert egyike a legjobb fiatal zongoristáknak a mai jazz színen."  Egy másik egykori partner, John Patitucci szerint "(Róbert) hangzása és billentése roppant fejlett és nagyon lírai". DeJohnetten és Patituccin kívül játszott még Reggie Johnsonnal, Palle Danielssonnal, Erik Truffaz-val, Randy Breckerrel, Bill Evans-szal, Hiram Bullockkal, Ravi Coltranenel és lista koránt sem teljes."

És hogy a meghívás nem véletlen, itt egy korábbi felvétel Robival éppen a legendás koppenhágai jazzhelyről, a Montmartre-ból:

Remélem azért sikerült a közönség túlzottan tekintélytisztelő (hogy már ne nevezzem sznobnak őket) részét is meggyőznöm, hogy figyeljenek fel Szakcsi Robira. A többiek pedig örüljenek együtt Robi újabb, megérdemelt sikerének.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Szokolay Ádám nyerte az idei Bartók Világversenyt

A nemzetközi zsűri a szombati nagyzenekari döntő után hozta meg a végső határozatot. A második díjat Balogh Ádám, a harmadikat pedig Peter Klimo kapta.
Könyv

„Nincs kitől többé megtanulni, hogyan bocsáthatnánk meg egymásnak” – Konrád Györgyre emlékezve

Pályatársakat, kortárs művészeket, barátokat kértünk meg, hogy pár sorban írjanak Konrád Györgyről, Konrád Györgyhöz.
Klasszikus

Online elérhető a Fischer Ivánról és a BFZ-ről készült film

2014-ben egy stáb egy éven keresztül követte a Budapesti Fesztiválzenekart és karmesterüket bepillantást engedve munkájukba.
Tánc

Mi a hosszú élet titka? – Egy 100 éves balettmester válaszolt

Henry Danton korát meghazudtoló szellemi-fizikai állapotban van, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy a mai napig balettot oktat, a tanulók pedig isszák a szavait, lesik a mozdulatait.
Klasszikus

„Hihetetlen gyorsan megvalósult az álmunk”

Egyre klasszabb a parton – évről évre nő a Klassz a pARTon közönsége és koncertjeinek száma. A fesztivál alakulásáról, koncepciójáról és titkairól Érdi Tamás zongoraművésszel és Érdi Mártával beszélgettünk.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

Grammy-díjas nagyságok a Budapesti Nemzetközi Gitárfesztiválon

A klasszikus gitár nagyjai, három Grammy-díjas legenda lesz a vendég az idei Budapesti Nemzetközi Gitárfesztiválon november 8-10. között a Zeneakadémián. Az Eötvös József Liszt-díjas gitárművész, a Zeneakadémia tanszékvezető tanára által hat éve életre hívott rangos fesztivál a klasszikus gitárzenét helyezi el a hazai zenei életben a megfelelő helyre, bemutatva a hangszer és irodalmának sokoldalúságát és kiemelkedő művészeit.
Jazz/World ajánló

Budapesten is bemutatkozik Harcsa Veronika menő belgiumi zenekara

A Next.Ape tagjai mindannyian jazz-zenészek, mégsem jazzt játszanak, hanem elektronikával és improvizációkkal megspékelt alternatív popzenét. A formáció szeptember 27-én játszik az A38 hajón.
Jazz/World ajánló

Szülővárosáról énekel Budapesten Dee Dee Bridgewater

A project ötlete évek óta érlelődött, miután Dee Dee Bridgewater visszatért Memphisbe, hogy felkutassa a zenei gyökereket, melyek hatással voltak egész életére. Október 7-én a Kongresszusi Központban énekli ezeket a nosztalgiával teli dalokat a Get Closer Concerts szervezésében.
Jazz/World budapest ritmo

Tartós zenei hidakat épít a Budapest Ritmo fesztivál

A korábbi évekhez hasonlóan idén is lesznek olyan koprodukciók, amik kifejezetten a fesztivál idejére állnak össze, de hallhatunk marokkói emancipációs zenekart, világhírű flamencoénekest, szülinapi koncertet és Césaria Évora emlékest is.
Jazz/World kritika

Érzelmi hullámvasút épült a New York-Hortobágy vonalon

Mi a közös egy magyar népdalban és egy mississippi bluesban? Ez is kiderült a szaxofonos Tóth Viktor Tercettjének Pocsai Kriszta és Horváth Sára Nina énekesekkel közös, szeptember 3-ai koncertjén.