Jazz/World

A Kaltenecker Trio lemezbemutató koncertje

2007.05.08. 00:00
Ajánlom
A május 11-i koncert első felében Kaltenecker Zsolt Impossible című szólólemezéből ad ízelítőt, a második részben a Winter's Tale-t mutatják be a közönségnek.

A trióra a mással össze nem téveszthető egyedi játékmód és a különleges kompozíciók mellett leginkább az jellemző, hogy bár felhasználja a különböző elektronikus zenei stílusok (jungle, techno) elemeit, hangzásában mégis a modern jazzhez áll a legközelebb. A korábbi rockosabb hangvételt egy letisztultabb, halkabb, de nem kevésbé dinamikus előadásmód váltotta fel. Azt pedig, hogy a három muzsikus mennyire egy nyelvet beszél, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a legutóbbi, teljesen akusztikus lemezüket mindössze három óra alatt rögzítették.

Kaltenecker Zsolt az Impossible-ről: "Ez az első olyan felvételem, amelynek túlnyomó része (nyolc darab a tizenkettőből) szabad improvizáció. Mindig szerettem volna egy ilyen lemezt készíteni, és úgy tűnik, hogy ennek most jött el az ideje. Sokat tanultam magamról a felvétel készítésének időszakában, s ismét megtapasztaltam, hogy – miként Márai írja: A világ megismerése érdekes, hasznos, gyönyörködtető, félelmes vagy tanulságos; önmagunk megismerése a legnagyobb utazás, a legfélelmesebb felfedezés, a legtanulságosabb találkozás."

(2007. május 11. 19:00; Belvárosi Színház (Budapest) - A Kaltenecker Trió koncertje (tagjai: Kaltenecker Zsolt (zongora), Hárs Viktor (nagybőgő), Borlai Gergő (dob)

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Hatalmas előrelépés a zenekarnak: a Mezzo TV sugározza a Concerto Budapest koncertfilmjét

Több hónapos munka eredménye, hogy a zenekar saját gyártású koncertfilmmel mutatkozhat be a Mezzo TV műsorán. A filmet, amelyet Szabó Stein Imre rendezett, a magyar közönség is láthatja az interneten. Kulisszatitkokról a vezető rendezőt kérdeztük.
Vizuál

Csúnya varázs - Budapesti fényképek az 1930-as években

Az éjszakai fényképezés és a „varázsosítás” összefüggése - erről ír a FényképTár mai részében Tomsics Emőke, a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárának történész-muzeológusa.
Vizuál

A festő, akinek lakását és öltözködését is utánozták a bécsiek

Tökéletesen megtestesítette a romantikus művész ideálját tehetségével és fényűző életmódjával, pedig állítólag hihetetlenül félénk volt. Hans Makart művészete a szecesszió előfutára lett, Gustav Klimt rajongott a munkáiért.
Klasszikus

Szavazzon, kié legyen az Óbudai Danubia Zenekar Arany Karantén Díja!

Az Óbudai Danubia Zenekar vezetése ezzel a díjjal szeretné meghálálni a zenekar muzsikusainak kitartó munkáját, kreativitását a koronavírus-járvány kapcsán kialakult helyzetben.
Színház

Elmaradnak a Szegedi Szabadtéri Játékok Dóm téri előadásai

Az idei évre meghirdetett előadásokat jövőre rendezik meg a Dóm téren. Azoktól a nézőktől, akik megtehetik, azt kérik, ne váltsák vissza belépőjüket, ezzel támogatva a fesztivált.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World videó

Hogyan szól a tambura? – Eredics Áron (Söndörgő)

A Söndörgő együttes idén ünnepli 25. születésnapját. Eredics Áron prímtamburán, tambura szamicán és darbukán játszik, valamint énekel a zenekarban. A Fidelio Hangszertár sorozatában most ő mutatja be a hangszereit.
Jazz/World magazin

KÉP-regény: A Yeke-Yeke jelenség

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal a napokban elhunyt guineai zenészről, Mory Kantéról és a Yeke-Yeke történetről ír.
Jazz/World gyász

Elhunyt Jimmy Cobb jazzdobos

A legendás amerikai zenész utolsóként távozott azok közül, akik játszottak Miles Davis ikonikus szextettjében és annak Kind of Blue című 1959-es albumán.
Jazz/World mti

Online készül a Fonó az őszi, 25. évfordulóra

Virtuálisan készül fennállásának 25. évfordulójára a Fonó Budai Zeneház, az intézmény a jubileum alkalmából 25 kategóriában várja a közönség véleményét június 15-éig arról, hogy melyek voltak az elmúlt két és fél évtized legemlékezetesebb estéi, zenéi, zenészei és lemezei a kulturális intézményben.
Jazz/World gyász

Elhunyt a Ghymes együttes billentyűse, Kún Csaba

A zenész 57 évesen, betegség következtében hunyt el.