Jazz/World

„A karácsonyi slágereknek szívszorító történetük van” – interjú Fischl Mónikával szentendrei, ünnepi koncertjéről

2022.12.09. 13:30
Ajánlom
A tavalyi siker nyomán idén ismét ünnepi fellépésre készül Fischl Mónika Szentendrén, a HBPMK színpadán. A Liszt Ferenc-díjas színésznőt örökzöld slágerekről, csapathoz tartozásról és szentendrei kötődéseiről is kérdeztük a december 17-én 19.00 órakor kezdődő koncert kapcsán.

Milyen visszajelzéseket kaptál a tavalyi, ünnepi koncerted után? A Dolhai Attilával előadott dalotok több mint 33 ezer megtekintést ért el a Szentendrei Teátrum Facebook-oldalán.

Nagy siker volt, szerette a közönség. Bevallom, szándékunkban állt, hogy hagyományt teremtünk belőle. Jól ráéreztünk a dologra, mert az év folyamán rengetegen kérdezték a városban, hogy idén is lesz-e karácsonyi koncertem. Szerencsére lesz, még ebben a nehéz helyzetben is. Nagyon örülök! A zene lelki táplálék, amire nagy szüksége van az embereknek a legsötétebb hónapban. Ide kell idéznem a dánok hygge kifejezését, ami egy életérzés, a dánok az otthonos, meghitt helyzetekre mondják.

Nekem a karácsonyi időszak a leginkább hygge.

Forraltbor vagy tea, gyertyák, karácsonyi zenék, kandalló és bekuckózás a szeretteiddel.

 

Tavaly lenyűgöző volt az a műfaji sokszínűség, színes paletta, aminek minden elemét virtuózan, csodás hangterjedelemben énekelted el. Most mire számíthatunk?

Idén is a karácsonyi dalok adják a műsor gerincét, amiket azzal a klasszikus bel canto technikával adok elő, ahogy énekelek. És pont ettől lesz crossover az est, mert a jazz vagy akár popdalokat is így hangzanak majd el. De néhány komolyzenei mű is felcsendül. A legkedvesebb zenéimet fogom énekelni, akár olyanokat, amiket már tavaly is előadtam. De lássuk be, ezek nélkül nincs karácsony!

Ismét elhangzik az 1944-ben született sláger, a Have yourself a Merry Little Christmas, aminek szövegét Hugh Martin először a kukába dobta, a szerzőtársa onnan kiszedte, kicsit átírták, amiből Judy Garland egyik musicaljének, a Találkozunk St. Louis-ban című filmjének nagy slágere lett, majd örökzölddé vált. De természetesen idén is felcsendül a White Christmas, aminek szintén van története: Irving Berlin 1942-ben, egy magányos szentestéjén alkotta meg a szövegét, beleírva a kisfia elvesztése felett érzett fájdalmát és vágyakozását a hófehér karácsony iránt.

Most is mindannyian azt szeretnénk, hogy békés és havas karácsonyunk legyen.

És a Csendes éj is elhangzik. Ehhez is fűződik történet: visszaemlékezések szerint az I. világháborúban német, angol és francia katonák néhány frontszakaszon tűzszünetet tartottak, és együtt énekelték az ismert szerzeményt. Annyira jó lenne, ha tényleg olyan ereje lenne a karácsonyi daloknak, hogy örök tűzszünetben éljük az életünket.

FISCHLHOMMONAYCHICAGOI-101935.jpg

Fischl Mónika és Homonnay Zsolt (Fotó/Forrás: Budapesti Operettszínház)

Idén ki lesz a vendéged?

Homonnay Zsolt, aki többek között a Nyomorultakból adja elő Jean Valjean imáját. Ez sem karácsonyi dal, de Zsoltnak ikonikus szerepe, csodálatosan énekli. Szerintem az országban nincs még egy olyan előadó, aki ennyi lélekkel és hanggal tudja ezt előadni.

Ezért hívtad meg pont őt?

Nem csak ezért. Azért is őt invitáltam idén, mert legeslegjobban nevetni szeretek. Ezt meg kell magyaráznom: Zsolt olyan személyiség, aki, ha megjelenik és elkezd beszélni, akkor a körülötte lévők feltöltődnek szerotoninnal és dopaminnal, tehát örömhormonokkal. Tényleg elképesztő humora van. Mindezek mellett az egyik legkedvesebb kollégám, több mint harminc éve ismerjük egymást, nagyon szeretem.

A kislányod, Laura, a tavalyi karácsonyi koncerteden debütált közönség előtt. Ismét fellép veled?

Igen, sőt egy szólószámmal is készül. És ismét a fantasztikus Sturcz Szmollbend kísér minket.

fischl1-132754.jpg

Fischl Mónika lányával, Laurával (Fotó/Forrás: Szentendrei Teátrum)

A karácsonyi vásárban készült veled egy interjú, amiben elmondtad, megint lesz meglepetés-csapatod. Erről eszembe jutott, hogy tavaly két közösség is köréd gyűlt a színpadon: a régi barátok a Magyar Rádió Gyermekkórusából és a szentendrei Musica Beata kórus. Csapatjátékos vagy, amit szeretsz megmutatni.

A családom, a színházam, a barátaim elsődlegesen fontosak számomra. Sokféle csapatban voltam, vagyok, akik mind-mind adtak nekem. A Magyar Rádió Gyermekkórusában például olyan erős közösséget kovácsolt össze annak idején Botka Valéria és Csányi László, hogy most, negyven év múltán is barátok vagyunk.

Visszatérve a közösségeimre: én is szeretnék adni nekik.

Meghívást, játékot, éneklést. Nincs is jobb alkalom erre, mint egy karácsonyi koncert, hiszen pontosan erről szól az egész: együtt vagyunk, és együtt örülünk az ünnepnek.

A szentendrei V8 edzőtermében felfedeztem egy energiadús, hatásos sportformát, és hogy, hogy nem, ott is megismertem egy fantasztikus csapatot. Erről most csak annyit árulok el, hogy velük együtt készülök egy meglepetésre. Arról nem is beszélve, mennyire jó, hogy megint lesznek szentendrei vendégeim is. Idén is bensőséges, lokálpatrióta koncertet szeretnénk. Hiszen a városom, Szentendre is fontos nekem, itt is „csapattag” vagyok.

Karácsonyi csodavilág fogadja majd a nézőket a HBPMK színpadán? Megint mesés lesz a látvány?

Természetesen most is varázslatos színpadképünk lesz. Karácsonyfákkal, vetítéssel, kandallós beszélgetősarokkal, benne Lőrinczy Györggyel, a Teátrum igazgatójával, az est házigazdájával. Harmincéves barátság fűz hozzá, idénre is vannak szuper történeteink, amiket még nem hallott a közönség. És reményeim szerint Gyuri ismét egy Mark Darcy-t leköröző, megdöbbentő karácsonyi pulóverben lesz!

 

Szerző: Welbach Lola

Karácsonyi koncert Fischl Mónikával

Időpont: 2022. december 17. 19:00

Helyszín: Szentendre, HBPMK

További információ és jegyvásárlás ide kattintva! »»»

Fejléckép: Fischl Mónika (fotó: Gordon Eszter / Budapesti Operettszínház)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Nagy oratóriumokat játszik a Zeneakadémián a Haydneum

Meghirdette 2024/25-ös évadát a Magyar Régizenei Központ, a jövőre különösen nagyszabású Zeneakadémia Bérlet mellett továbbra is lesz Őszi, illetve Egyházzenei Fesztivál, és a fortepianót a középpontba állító sorozatukat is folytatják.
Könyv

„A gyermeknevelésnél is fontosabb lesz a szülőnevelés” – Steigervald Krisztián a Lírástudók vendége

Közgazdászként fordult a figyelme a pszichológia felé, az utóbbi hónapokban pedig a bestsellerlistára is felkúszott Generációk harca a figyelemért című könyvével. Podcastunkban Steigervald Krisztiánnal beszélgetett Grisnik Petra.
Zenés színház

Történelmi pszichothriller operai köntösben – közeleg a Borisz Godunov bemutatója

A Kossuth-díjas Bretz Gábor címszereplésével viszi színre április 27-én a Magyar Állami Operaház Muszorgszkij Borisz Godunov című alkotását, amely az 1869-es ősváltozatban először hangzik el Magyarországon.
Vizuál

Fellini klasszikusait vetítik a Puskinban

Május 2. és 23. között az olasz filmművészet egyik legjelentősebb rendezőjének három alkotását vetítik a budapesti Puskin Moziban. A közönség újra nagyvásznon élheti át Az édes élet, a 8 és ½, valamint az Amarcord című filmeket.
Zenés színház

Meseoperát mutatnak be a Vigadóban

Engelbert Humperdinck Jancsi és Juliska című darabját láthatja a közönség a Szent István Filharmonikusok Pastorale című ifjúsági sorozatában, április 20-án és 21-én.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World interjú

„Nekem a zene gyógyszer minden bajra” – interjú Király Lindával

Anyák napján ad koncertet Király Linda a Várkert Bazárban, az est vendége pedig nem más, mint testvére, Király Viktor lesz, így a közönség lélekemelő duettekre is készülhet.
Jazz/World interjú

Mit jelent európainak lenni? – interjú Oláh Krisztián zongoraművésszel, a Ludus Europae zeneszerzőjével

Az idei JazzFest Budapest egyik legizgalmasabb programja a Ludus Europae című, huszonhét szereplős darab, amelynek ősbemutatója április 30-án pontban éjfélkor lesz a budapesti Merlin Színházban.
Jazz/World ajánló

Kihagyhatatlan programok az idei Budapest Ritmón

A 2016 óta futó Budapest Ritmo világzenei fesztivál Közép-Európa egyik legjelentősebb ilyen eseménye, amely egyszerre mutat be felfedezésre méltó, még kevésbé ismert vagy éppen feltörekvő tehetségeket, illetve hozza el Magyarországra a műfaj világsztárjait.
Jazz/World interjú

„A művészet olyan, mint a planktonok az óceánban” – beszélgetés Gyémánt Bálinttal

Egy padláson talált, poros gitár volt az első hangszere, ma már a Zeneakadémián oktatja a jazzgitárosokat. Triójának most jelent meg legújabb lemeze, de az alábbi beszélgetésben szó esik arról is: tudja-e Gyémánt Bálint, hogy hány banánnal gitározik jobban vagy gyengébben, mint a külföldi sztárok.
Jazz/World ajánló

Bartók és a legsátánibb jazzdallamok

Dübörög a jazz, a műfaj egyre szélesebb körben hódít, Bartók Béla pedig hűvös távolságtartással figyeli a merőben új zenei nyelv születését. Hogyan alakult a zeneszerző viszonya a jazzel az 1920-as évektől kezdve?