Jazz/World

A Kárpát-medence és a világ változatos zenéi és táncai a Fonó év végi sorozatában

2022.12.14. 12:00
Ajánlom
Többek között a Parno Graszt óriási bulijával, Navratil Andreával, Lakatos Mónikával, a Los Orangutanes és a Lituma latin ritmusaival, Berecz István és barátai táncelőadásával, Keck Mária flamenco táncossal, a Dresch Quartettel, valamint az ország legnagyobb évbúcsúztató táncházával zárja az idei évet a Fonó.

Az alábbi cikk szponzorált tartalom, nem a Fidelio szerkesztőségének tagjai írták.

December 17-én az idén 30. születésnapját ünneplő Parno Graszt tölti be tradicionális cigány zenékkel és saját átdolgozásokkal a Fonó tereit. A hétfős családi zenekar elképesztő hangulatot varázsol bárhol is lép fel a világon, lemezeik rendre felkerülnek a nemzetközi toplistákra.

Csoóri Sándor emlékére hívták életre Berecz István és barátai Az idő mögül megszólaló erdő című nagyszabású előadást, amely december 20-án érkezik a Fonó színpadára: „A parázslás korszakába jutott népi kultúránkra ne úgy tekintsünk, mint az augusztus huszadikára sütött díszkenyérre. Mert semmi köze azokhoz a képzetekhez, melyek ropogósnak, hamvasnak, menyecskepirosnak hiszik. Népi kultúránk: nemzeti kultúránk része, nem pedig érdekes hajtása.

Nem rozmaringfa, nem tulipánfa, hanem az idő mögül megszólaló erdő.

– vallják az alkotók. Az előadás létrejöttét a Kulturális Államtitkárság és a Nomád Nemzedék Alapítvány támogatta.

„Az év legsötétebb időszakában a flamenco fényei köré gyűlünk, hogy meséljünk, nevessünk, sírjunk, örüljünk, mindebben összekapcsolódjunk. A tánc, a ritmus, a dal és dallam szavak, amiket az egymásra figyelés köt őket össze a flamenco nyelvének szabályai szerint. A fénykörbe mindenki bevonódik, aki jelen van,

rezdüléseink egymásba fonódva alakítják a dalok, mozdulatok folyását, a ritmus lüktetését.

– vallja Keck Mária flamenco táncos, énekes és alkotótársai, Böröcz Petra és Girán Péter, akik La LUZ del Flamenco című estjükkel december 27-én lépnek fel a zeneházban.

A Los Orangutanes igazi unikumként műveli Kelet-Európában a Kolumbiából indult cumbia stílust, amely dél-amerikai hódító útját követően átterjedt a többi kontinensre is. A 10 tagú zenekar felpezsdíti a hangulatot bárhol is lép fel, ezúttal ráadásul egy másik remek latin zenekarral, a pszichedelikus perui cumbiát, azaz chichát játszó Litumával színesítik az este programját – ezáltal pedig olyan érzésünk lehet, mintha az Andokban kalandoznánk december 28-án a Fonóban.

December 29-én a magyar és a bolgár, valamint a cigány daloké lesz a főszerep, és két csodálatos énekhang költözik be a Fonó színpadára Navratil Andrea és Lakatos Mónika képviseletében. Navratil Andrea magyar és bolgár népdalokon alapuló dalciklusát hallhatjuk Daram-daram-madaram címmel a Folkkvintett előadásában. Az est két zeneszerzője, Csengery Dániel és Mátyássy Szabolcs szándéka, hogy a mai kortárs-klasszikus zenei világ sokrétű eszközeivel újfajta megvilágításba helyezzék az eredeti népdalok szépségét. Ugyanezen az estén a nemzetközi világzenei nagyfesztiválok sztárfellépője, a Romengo és a WOMEX Artist-díjas és Kossuth-díjas énekesnő, Lakatos Mónika is a Fonó vendége lesz. A hagyományos cigány családban élő világhírű énekesnő hangján

megelevenedik a roma közösség minden bánata és öröme hidat képezve ember és ember között a világ bármely pontján.

NavratilAndiek-110341.jpg

Navratil Andrea és a Folkkvintett (Fotó/Forrás: Fonó Budai Zeneház)

December 30-án hagyományosan a jazzé a főszerep a zeneház év végi programjában: idén a legendás Dresch Quartet – Dresch Mihály (fúvós hangszerek), Lukács Miklós (cimbalom), Gyányi Marcell (bőgő), Csizi László (dob) – állnak színpadra. Dresch és zenésztársai mindig ünneppé teszik a hétköznapokat is, a stílusalkotó fúvós zenéje elképesztő magasságokat és mélységeket jár be egy-egy koncerten. A Söndörgő tamburái ezúttal jazzes stílusban szólalnak meg, a virtuóz délszláv muzsika hazai képviselői új vizekre eveznek ezzel a koncerttel. Az estére a Nosnach minimál tangója teszi fel a koronát, amely New Yorktól Odesszáig, egyfajta kelet-európai sanzon, melyben francia, zsidó, argentin, balkáni és cirkuszi zenék keverednek kísérleti, kortárs és szabadzenei elemekkel.

TH3-105909.jpg

Táncház a Fonóban (Fotó/Forrás: Fonó Budai Zeneház)

Az ország legnagyobb táncházi szilvesztere, a Fonó Folkszilveszter idén is elképesztő hangulattal és nem mással, mint a Szászcsávási zenekarral várja a közönséget. A vonós táncház mellett lesz moldvai is, a Gáska együttes jóvoltából. Koccintás, változatos szilveszteri menük és tánc várja az óévet búcsúztatni vágyókat.

Támogatott tartalom.

Fejléckép: Táncház a Fonóban (Forrás: Fonó Budai Zeneház)

Középkori rock ’n’ roll – Budapesten a Bordó Sárkány

Kapcsolódó

Középkori rock ’n’ roll – Budapesten a Bordó Sárkány

A Bordó Sárkánnyal főleg fesztiválokon lehet találkozni, de mindenkit magával ragad a zenéjük, szóljon az akár egy hagyományőrző eseményen, akár egy budapesti klubban. Dinamikus, táncra perdítő dalok, egyfajta középkori bulizene szólal meg az együttes kezei között. A közelgő Fonó-béli koncertről Szlama László mesélt.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Mindenki bűnhődik, de nem a saját bűnei miatt

Sós Bálint Dániel első nagyjátékfilmje megdöbbentően érett rendezői debütálás, amely bonyolult morális kérdéseket vet fel, célja mégsem az, hogy moralizáljon. A rendkívül feszült és jól megírt történetet a bravúros technikai megoldások teszik igazán teljessé.
Könyv

Vámos Miklós: Kegyetlen állat az ember

Vámos Miklós állandó rovatában hónapról hónapra megmondja, mit érdemes elolvasni. Ezúttal az osztrák Christoph Ransmayr Egy félénk férfi atlasza című könyvét ajánlja. Gondolataira a Kalligram gondozásában megjelent kötet fordítója, Adamik Lajos reagál.
Színház

Meghirdette teljes évadát a Pintér Béla és Társulata

A társulat a 2024/2025-ös évadot június 27-én zárja, de addig még számos előadás várja a nézőket, mind az Átriumban, mind pedig a Szkéné Színházban.
Színház

Az emberség kellékei – jótékonysági árverést hirdet a Radnóti Színház

Ikonikus színházi kellékek kerülnek kalapács alá Az emberség kellékei című jótékonysági online aukciót során. A szervező Radnóti Színház sikeres előadásaihoz köthető kellékeit árverezi el. Az aukció március 24–31. között zajlik.
Tánc

A cirkusz az egekbe juttat – így zajlik a jövő artistáinak és bohócainak képzése a Cirkuszművészeti Főiskolán

A jelenleg 67 hallgatót képző Budapest Cirkuszművészeti és Kortárstánc Főiskola rektorával, Reidl Kamillával és a bohócképzés vezetőjével, Greifenstein Jánossal beszélgettünk a cirkusz és a bohócok mai helyéről, a világ és a humor megváltozásáról, majd Budavári Zoé levegőakrobatika szakos hallgatótól azt is megtudtuk, hogyan lehet legyőzni a magasságtól való félelmet.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

A Marsalis jazzdinasztia

A jazz történetében számos rangos családfa állítható fel, de sokak szerint a Marsalis dinasztia mind közül a legjelentősebb. A trombitás Wynton Marsalis a tizenöt fős Jazz at Lincoln Center Orchestra élén április 5-én lép fel a Müpában a Bartók Tavasz keretében.
Jazz/World ajánló

Őrületes bulival ünnepli harmincadik születésnapját a Söndörgő

Harmincéves a Söndörgő, a kerek évfordulót pedig egy rendhagyó szülinapi bulival ünneplik, ahol a koncert után még hajnalig megy majd a tánc: Balkán Allnighter – Söndörgő 30. születésnap április 26-án a Dürer Kertben.
Jazz/World interjú

„Nem tudom megváltoztatni a világot, de egyes életeket igen” – Jazzmeia Horn, a fiatal jazzgeneráció csillaga Budapesten

Jazzmeia Horn a világ előadó-színpadainak káprázatos tehetségű fellépője. Elementáris, határtalannak tűnő vokális skálája, valamint lebilincselő, bámulatosan sokoldalú előadásmódja minden alkalommal katartikus élményt nyújt, amiről magunk is megbizonyosodhatunk május 4-én a MOMkultban.
Jazz/World ajánló

Myrtill és a SWINGUISTIQUE a Pesti Vigadóban

A februári teltház után április 16-án ismét Jazz Club a Vigadóban! A 2011-ben alakult formáció a múlt század Franciaországának hangulatát idézi meg vidám koncertjével.
Jazz/World ajánló

A jazz maga a szabadság – hirdeti az április végén kezdődő JazzFest Budapest

Az elmúlt évek bebizonyították, hogy Budapest szereti a jazzt, a fellépők pedig szeretik a magyar fővárost. Április 27. és május 14. között immár negyedik alkalommal hozza el a műfaj legkiválóbb hazai és nemzetközi előadóit a JazzFest Budapest a főváros különböző helyszíneire, hogy mindenki megtapasztalhassa: a jazz maga a szabadság.