Rengeteget utaztok a zenekarral és a számaitok között is sok olyan „utazós zene” van, amiben nagy utat tesztek meg a kezdő és végpont között. A fizikai térben megtett utazások hogyan hatnak a zenétekre?

Emil: Maga az utazás az sehogy, mert megyünk az autópályán, de az, hogy más-más helyeken, újabb és újabb közönség előtt játszunk, az olyan, mintha egy kicsit világot váltanánk. Nincsen rosszabb a megszokottságnál, ami betompít. Az utazások adnak egyfajta frissességet a hétköznapokban, feltöltenek minket, és ez a zenénkre is jó hatással van.

Annamari: Én nagyon szeretek úton lenni. Amikor tudom, hogy öt perc múlva megérkezünk, sajnálom, hogy véget ér az utazás. És minden kiruccanás után jön a depresszió, hogy visszakerülünk a valóságba. Hálás vagyok, hogy világokról–világokra járunk, és új embereknek mutatjuk meg a zenénket, bár Bulgáriában már van egy aprócska kis törzsközönségünk, akik rendszeresen jönnek a koncertjeinkre.

Több olyan klipetek is van, aminek témája az úton lét.

OA: Igen, a Miért nem látsz? című szám, ahol az orosz tájjal együtt hullámzik a zene. Annyira magával ragadó volt a téli orosz táj a hóval és a nagy fákkal, hogy muszáj volt felvennem. Azt éreztem, hogy egy kicsit olyan ez a vidék, mint Magyarország, de mégis valahogy sokkal mélyebb, benne van az orosz lélek megfejthetetlensége. És amikor aláraktam a Miért nem látsz? című számunkat, ami szintén egy áramlás, akkor rájöttem, hogy ez így tökéletes.

Ráadásul, ha jól tudom, nem szokványos helyekre jutottatok el. Mik voltak a legizgalmasabb élményeitek?

OA: Engem Oroszországban ért a legmélyebb élmény.

Ez az egész ottlétünk alatt jellemző volt, de csak az Urál hegységben, Moszkvában már nem. Szeretnék utánajárni, hogy mi is ez. Meghatározó találkozásaink is voltak itt, például egy szibériai szervezőnővel, akiből áradt az, amit manapság spiritualizmusnak hívunk, de számára ez egy természetes állapot. Illetve nemrég jöttünk haza Bulgáriából, ami olyan fantasztikus volt, hogy visszafelé azon gondolkoztam, milyen lenne, ha odaköltöznénk. Mindig mély nyomokat hagynak ezek az utak.

BE: Voltunk Portugáliában is, az FMM Sines fesztiválon, ami sok szakember szerint a legjobb világzenei fesztivál. Attól jó, hogy mer rizikót vállalni, és nem befutott zenekarokat hívni, mégis mindig sikere van. Egy ilyen kísérlet Magyarországon kudarcra lenne ítélve, de ott összejött egy nagyon színes társaság, és tényleg az összes előadó rendkívül különleges volt. Ezren lehettek körülbelül a tengerparton, egymást követték a produkciók, és igazi, műértő közönség volt, ami utazó hippikből, turistákból és helybeliekből állt, akik imádtak mindent. És ami a legjobb, hogy a fesztivált összefoglaló aftermovie alá a mi zenénket tették.

Oláh Annamária (Fotó/Forrás: Biljarszki Dániel)

Régebben az volt az egyik védjegyetek, hogy rengeteg különböző nyelven szóltak a dalok, mára azonban főként magyar nyelvűek. A nagykorúvá válásotokat is jelzi, hogy nem nyúltok többé feldolgozásokhoz?

OA: Régen meg voltam győződve arról, hogy soha nem fogok dalt írni, mert az egy komoly dolog. De aztán megbátorodtam, és Emil is bátorít erre. A népdalok feldolgozásai mankóként is szolgáltak, illetve akkor még úgy gondoltam, hogy a különböző nyelvek által újabb és újabb személyiségeket tudok felölteni, és más-más világokat megszólítani, de most már mindez magyarul történik.

BE: Most jut eszembe, hogy ez nálam pont fordítva van, én veled játszottam először feldolgozást. Azelőtt már 25 éve zenéltem, és soha nem merült föl, hogy volna értelme más által megírt zenét játszani. De amikor Annamari lett a Fókatelep énekesnője, akkor úgy volt képes beleszőni a mi zenénkbe a létező dalokat, hogy azok nagyon belepasszoltak. Nekünk azért nem jelentett problémát feldolgozásokat játszani, mert a legtöbbször nagyon elrugaszkodtunk az eredetitől.

Biljarszki Emil (Fotó/Forrás: Biljarszki Dániel)

Honnan jött meg a bátorságod Annamari, a saját szövegek és dallamok írásához? A kapcsolatotok ezt hogyan segítette?

OA: Emil nekem biztonságot ad és enged szárnyalni. A zeneterápia szakon jöttem rá, hogy nagyon szeretek egyszerre dobolni és énekelni. Akkor a tanárom fogalmazta meg, hogy ez azért lehet, mert a dob ad egy biztonságot, és a biztos alapra könnyebb énekelni. Ezt átültettem a kapcsolatunkra, és arra, ahogy mi működünk:

Így aztán egy természetes folyamattá vált, hogy elkezdtem dalokat írni, és hogy el tudom magam engedni a színpadon. A Meszecsinka első albumán még inkább népdal jellegű dalok és szövegek jöttek ki belőlem, most pedig már egyre mélyebbek. Ehhez kellett az a kilenc év, ami alatt együtt vagyunk mint pár és zenekar.

BE: Én ezt nem fa meg madár kapcsolatnak érzem, inkább absztrakt szeretkezésnek. Egy dal megírásától hosszú út vezet addig, amíg az szuverén lényként az emberek világába lép és kifejti hatását. Ez nem csak kettőnkből áll, hiszen a másik két tag (Vajdovich Árpád basszusgitáros és Krolikowski Dávid dobos – a szerk.) és is sokat tesz bele. Egyébként én a fát érzem az emberhez legközelebb álló lénynek, - talán még az állatoknál is közelebb állnak az emberhez - , és van is egy fám, egy barátom, akivel együtt növünk: 19 éves koromban ismerkedtünk meg, és mindig ott tart fejlődésben, ahol én. Ők úgy léteznek, ahogy mi is léteznénk természetes állapotunkban. Ha nem sietnénk meghalni és előtte gyorsan valamit csinálni, hanem csak érzékelnénk.

Oláh Annamária (Fotó/Forrás: Biljarszki Dániel)

Az előző, Fonogram-díjas lemezetek címe Álomban ébren. A címben foglalt átmeneti tudatállapotok szükségesek az alkotáshoz is?

OA: Nekem mindig voltak ilyen jellegű álmaim, de jó pár éve megfogalmazódott bennem, hogy szeretnék ezzel komolyabban foglalkozni. Csak ezek az álmok sokszor nagyon ijesztőek, olyankor megijedek, és eltűnnek. De aztán ahogy bátorodom, vissza-visszajönnek. A most készülő, negyedik lemezünkön lesznek is olyan szövegek, amiket az álmaim inspiráltak. Úgyhogy én nagyon szeretek ezekben az álmokban megmerítkezni.

Milyen lesz ez az új lemez?

OA: Durva. Felépítésében nagyon passzol az előzőhöz. Lesznek rajta lágyabb és keményebb számok is, de összességében úgy érzem, durvábbra sikeredett.

BE: Igazából akkor tudjuk meg mi is, hogy milyen lesz a lemez, ha fel van véve. Nagyon más ugyanis, amit koncerteken játszunk, mint amit összerakunk a stúdióban. Az Álomban ébren koncepcióját sem találtuk ki előre, hanem csak utólag fedeztük fel, hogy álomban ébren típusú állapotokról szól, és valamennyire egységes. Azt sem tudtuk, hogy mi lesz a címe és akkor előjött az egyik számból ez a két szó, ami mellesleg egy könyv címe is, és akkor hoppá, rápasszolt.

Mit jelent az, hogy durva lesz a lemez?

BE: Mondjuk úgy, hogy Annamari a Meszecsinka első fázisban madárka volt (nagyon sok madárkás szöveget írt), a másodikban ébren álmodott, és ami most jön témában, az a halál.

OA: A második albumunkon szerepel Az árnyékok című szám, amiben József Attila egyik versét énekelem. Az elején egy Carlos Castaneda idézetet suttogok, aki az ébren álmodás mexikói hagyományainak a mestere. Ez így szól: „a Halál örökös társunk, mindig a bal oldalunkon van, egy karnyújtásnyi távolságra mögöttünk”. A halál egy olyan téma, amiről nem merünk beszélni. Ez nálam is így volt egészen addig, amíg a közelmúltban el nem vesztettünk hozzánk közel álló embereket. Átszakadt bennem valami és rájöttem, hogy tényleg bármikor meghalhatunk, ezért nem érdemes felszínes dolgokra pazarolni az energiát. Tavaly legalább 5-6 halálról szóló szöveget írtam, de ezekben nem hátborzongató a vég, hanem a szépségét fogom meg, hiszen

De hogy mindenkit megnyugtassak, lesz altató is a lemezen. A két véglet – a születés és a halál – összeér.

Címlapkép: Bek Balla Mónika