Jazz/World

A királynő varázsol - Ikonikus pillanatok Aretha Franklin pályájáról

2018.08.17. 16:15
Ajánlom
Az augusztus 16-án rákban elhunyt soul királynő személye már életében kultikussá vált, amiről rengeteg videofelvétel is tanúskodik. Ezekből az emlékekből szemezgettünk.

Az ikonikus beugrás

Mindössze húsz perce volt felkészülni Aretha Franklinnek Puccini leghíresebb áriája előadására az 1998-as Grammy-átadón, amikor a betegeskedő Pavarottit kellett helyettesítenie. Igaz, ahogy az énekesnőt konferáló Sting elmondta, két nappal azelőtt énekelte azt egy jótékonysági esten. Az ária előadásában úgy maradt hű a klasszikushoz, hogy közben megtöltötte mindazzal az érzelemmel, ami saját popzenéjét is jellemezte.


Elnökké avatás kalapban


Már Aretha Franklin extravagáns, Swarovsky kristályokkal díszített kalapja is webszenzáció lett, amit 2009-ben Obama elnökké avatásán viselt (hány énekes mondhatja el magáról, hogy színpadi viselete mémekhez szolgált inspirációul?), az pedig végképp felejthetetlen, ahogy az America, My Country 'Tis of Thee című dalával a legtisztább áldását adta az USA első afroamerikai elnökére.

Az a bizonyos szőrme

2015 decemberében a Kennedy Centerben hatalmas közönség előtt énekelte a You Make Me Feel Like A Natural Women című ikonikus dalát, amikor egy adott pillanatban felállt a zongoraszékről és teátrálisan földre vetette hatalmas szőrmebundáját, ami óriási ovációt vont maga után. Franklin később meglehetősen prózai magyarázatot adott erre. Mint mondta, sokszor tart attól, hogy a színpadon nem megfelelő a levegő hőmérséklete, ami nagyban befolyásolhatja a hangját. „Miközben énekeltem, megbizonyosodtam róla, hogy minden rendben a színpadi hőmérséklettel, és azt mondtam: »Minek ez a kabát ide? Le is vetem!« A közönség soraiban helyet foglaló Obama és felesége is megkönnyezte az előadást.


Belépés a Hírességek Csarnokába

"You're in, baby!" – így üdvözölte Aretha Franklint a Rolling Stone gitárosa, Keith Richards a Hírességek Csarnoka első női tagjaként. Aretha nem tudott személyesen jelen lenni az ünnepségen, de ott volt bátyja, Cecil Franklin, valamint kiadója vezetője, Clive Davis is, aki tolmácsolta Aretha Franklin sorait: „Hatalmas megtiszteltetés számomra, hogy olyan nagy megbecsülésben részesülhetek, mint régi barátaim. A Rock and Roll Hírességek Csarnoka első női tagjának lenni történelmi pillanat számomra, karrierem egyik mérföldköve”.

Dívák egymás között

Egy dívánál csak több díva okozhat nagyobb katarzist. Pop-kultúrtörténeti pillanat volt 1998-ban, amikor a New York-i VH1 tévécsatorna Divas sorozatának egyik legsikeresebb epizódjában Franklin és Mariah Carey osztoztak a színpadon egy elképesztően energikus duett, a Chain Of Fool című szám erejéig. Az est folyamán további dívák, Gloria Estefan, Celine Dion, Carole King és Shania Twain is csatlakoztak hozzájuk. Sőt mi több, a nézők beleshettek a felkészülési folyamatba is.

Aretha Franklin, a színésznő

Aretha Franklin filmes debütálása az 1980-as The Blues Brothersben történt, amiben John Belushi és Dan Aykroyd a The Blues Brothers zenekar alapítói egy csőd szélén álló árvaház számára akarnak pénzt szerezni, ezért összeszedik a régi zenekari tagokat. Aretha Franklin egy talpraesett pincérnőt alakít, aki azt mondja, ne áltassák őt azzal, hogy Isten nevében akarnak pénzt gyűjteni. A jelenet az ikonikus Think című számmal végződik, ami a zenés film egyik csúcspontja lesz. A filmben egyébként Ray Charles, James Brown, Cab Calloway és John Lee Hooker is szerepel.

Aretha Franklin, a humorista

1991-ben, meghívást kapott az akkori legnépszerűbb humoros sitcomba, a Murphy Brown showba, ahol a műsor háziasszonyával, Candice Bergennel énekelte duettben a Natural Woment. Persze Candice Bergennek egyik poénja sem ült annyira, mint amikor Aretha Franklin rámeredt abban a pillanatban, amikor megpróbált beszállni a refrénbe.

 

 

 

 

Elhunyt Aretha Franklin

Kapcsolódó

Elhunyt Aretha Franklin

76 éves korában elhunyt Aretha Franklin, a soul legendás királynője, akinél nyolc éve állapítottak meg rákot.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

David Szalay kapta az idei Booker-díjat

A magyar-kanadai származású szerző a legrangosabb brit irodalmi elismerésnek számító Booker-díjat Flesh című új regényével érdemelte ki, amely kapcsán a zsűri úgy fogalmazott, soha nem olvastak még hasonlót. 
Színház

Amikor a szomszédból ellenség lesz – Egy piaci nap Komáromban

A Závada Pál regényéből készült Egy piaci nap komáromi bemutatója a magyar történelem egyik kevéssé ismert epizódjának felelevenítésével a kirekesztés és bűnbakképzés természetéről beszél – keserű humorral és félelmetes pontossággal.
Vizuál

Enyedi Ildikó új filmje megmutatja, hogy egy fa is képes szeretni

A magyar rendező új filmje esélyt kínál arra, hogy a moziban ülve ne csak elképzeljük, hanem valóban megéljük és elfogadjuk egy olyan világ lehetőségét, ahol a természet velünk együtt rezdül, reagál és érez. Csendes barát kritika.
Színház

Újra fogadja nézőit a Gózon Gyula Kamaraszínház

Visszatért a Gózon Gyula Kamaraszínház – régi fényében, mégis újragondolva. A 120 éves épület teljes megújuláson ment keresztül, hogy a hagyomány és a modern színházművészet találkozásának helyszíne legyen.
Zenés színház

A Tosca látható jövőre a Szentmargitbánai Kőfejtőben

Puccini operája tizenegy év után kerül ismét a kőfejtő színpadára, új rendezésben: Thaddeus Strassberger már visszatérő vendégként dolgozik a különleges helyszínen.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

Miért osztja meg a közönséget a világzene? – konferencián keresik a választ

A magyarországi világzene címmel november 14-én és 15-én kétnapos konferenciát szervez az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet. A rendezvénynek a Hagyományok Háza ad otthont.
Jazz/World ajánló

Negyvenötödik születésnapját ünnepli a Budapest Ragtime Band

A jeles alkalomból az együttes november 19-én jubileumi koncertet ad az Óbudai Társaskörben, olyan neves vendégekkel, mint a StEfrem Férfikar, ifj. Szakcsi Lakatos Béla, Balogh Kálmán cimbalomművész és Kovács Ferenc énekes, multiinstrumentalista.
Jazz/World interjú

Borbély Mihály: „A szaxofon a fő hangszerem, a tárogató meg az identitásom”

Borbély Mihály a focipályát a zenei pályára cserélte. Bár jazzt játszik, zenéjében a kortárs klasszikus zenén kívül bőven megtalálható az a sokféle szerb, sváb, tót vagy roma hatás, ami a Pomáz–Szentendre tengelyen érte gyermekkorában.
Jazz/World ajánló

Újszerű zenei közösségi élményt kínál Harcsa Veronika Flow By című lemeze

Harcsa Veronika új zenei projektje a közönség és az előadó közötti határokat kívánja feloldani. A Flow By című album megjelenése azonban egyszerre zenei és vizuális kísérlet, ugyanis Vancsó Zoltán slideshow-jával debütál.
Jazz/World ajánló

Erkel találkozik a jazzel a Modern Art Orchestra sorozatában

A MAO-XX születésnapi sorozat második koncertjére október 31-én kerül sor, Erkel Duettek címmel, tisztelegve a magyar nemzeti opera zeneszerzője előtt.