Jazz/World

A koreai zene, a jazz és az elektronikus hangzás találkozása a Trafóban

2024.04.26. 10:55
Ajánlom
A koreai zeneipar termékei már nem ismeretlenek hazánkban. Legyen szó K-popról, sorozatok vagy filmek betétdalairól, biztosan fel tudunk idézni legalább egyet. A SINNOI formáció május 10-i koncertje pedig nem csupán elhozza hozzánk a koreai jazz műfaját, hanem egy nemzetközi csereprogram kezdete is a két ország jazzmuzsikusai között.

Az idén hároméves JazzFest Budapest, valamint a nagy hírű, dél-koreai Jarasum Jazz Fesztivál zenei partnerségének első állomásaként május 10-én 19 órakor a Trafóban lép színpadra a SINNOI együttes, amely a hagyományos koreai zene (gugak) és a jazz ötvözésével új utakat nyitott a koreai zenei életben.

A SINNOI egy csodálatos meglepetés. Csak figyeljük, ahogy ez az egyedülálló zenekar a következő évtizedben világszerte életben és virálisan is terjedő kultikus jelenséggé válik.

(Max Reinhardt, Soho Radio)

A „sinnoi” vagy más néven „sinawi” kifejezés eredetileg olyan hangszeres zenekari műfajt jelöl, amely az egyik legrégebbi koreai zenei formára, a sámánzenére vezethető vissza. Ez a stílus elsősorban a hangszerek eltérő zenei ismertetőjegyei közötti harmónia elérésére helyezi a hangsúlyt. Ahogy a neve is mutatja, a SINNOI formáció célja, hogy új zenei variációkat alkosson meg a hagyományos koreai zene, a jazz és az elektronikus hangzás három építőeleméből.

Eredeti és kivételes hangzás jön létre azáltal, hogy a zenekar elmossa a műfajok közötti határokat, és integrálja a különböző elemeket egymással.

Az együttes oszlopos tagjai a koreai jazzszíntér meghatározó jelenségeként ismert Wonsool Lee nagybőgős, valamint Bora Kim, aki a Gyeonggi tartományi népdal (Gyeonggi minyo) és a klasszikus koreai ének (jeongga) világában egyaránt otthonosan mozog. A formáció az elektronikus hangzás művészével, Godammal, valamint a koreai bambuszsíp (piri) mesterével, a 2023-ban újonnan csatlakozott Nayeon Leevel egészül ki, aki piri- és taepyeongso játékának mestere. A csapat a tradicionális koreai ének, a piri, a jazz nagybőgő, valamint az elektronikus zene jellegzetességeinek kombinálása révén a műfajok határait elmosó, új zenei hangzást hozott létre, amely mérföldkövet jelent a kortárs koreai zenében.

Az együttműködés folytatásaként idén októberben a Jarasum Jazz Fesztiválon a Nagy Emma Quintet mutatkozhat be a távoli ország hallgatósága előtt különleges dalaival, novemberben pedig országszerte koreai formációk lépnek fel, hogy elkápráztassák a magyar közönséget. „A Koreai Kulturális Központ kulturális híd a két ország között, és ez az együttműködés a jazz zene műfajában egy új kapcsolódási pont a Koreai Köztársaság és Magyarország között” – mondta el a kezdeményezés kapcsán Yu Hye Ryong, a budapesti Koreai Kulturális Központ igazgatója.

SINNOI és Moses Yoofee Trio koncertje

2024. május 10. 19:00, Trafó

További információ és jegyek itt érhetők el. >>>

A fejléckép forrása: JazzFest Budapest

Az európai jazzt helyezi a középpontba idén a JazzFest Budapest

Kapcsolódó

Az európai jazzt helyezi a középpontba idén a JazzFest Budapest

Ünnepelt világsztárok és hazai tehetségek részvételével szervezik meg a fővárosban április 27. és május 15. között a JazzFest Budapestet, immár harmadik alkalommal. Húsz ország több mint kétszáz művésze lép fel közel kilencven koncerten.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Jamie Lee Curtis is reagált a választások eredményére

A magyar származású Oscar-díjas színész sem hagyta szó nélkül az országgyűlési választások eredményét: rövid bejegyzéséhez pedig David Bowie egyik klasszikusát választotta zenei aláfestésként.
Zenés színház

Az opera mint újraformálható anyag – független és kísérletező társulat alakult

Édenkert – underground operák című előadásával új, független és színházközpontú operajátszó intézmény lép színre. A Budapesti Független Operaszínház meg akarja mutatni, hogy élő és kortárs műfajt képviselnek, amely képes mindenkit megszólítani.
Zenés színház

A szabadság és a hűség operája – közeleg a Fidelio premierje a Magyar Állami Operaházban

Tobias Kratzer 2020-ban a londoni Covent Garden számára készült nagyszabású Fidelio-rendezése április 18-án debütál a Magyar Állami Operaházban. Az OPERA együtteseit Halász Péter első vendégkarmester dirigálja.
Zenés színház

Jackie Chan operát rendez

A világhírű színész-harcművész pályája első operarendezésére készül, Puccini Turandotját állítja színre a Torre del Lagó-i Puccini Fesztiválon. A produkció július 17. és augusztus 9. között látható.
Klasszikus

Versenyművek a barokktól a modernig – a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekarának hangversenye

Április 16-án az együttes Ménesi Gergely vezényletével és neves szólisták közreműködésével ad koncertet, műsorukon több évszázad különféle hangszerekre írt versenyműveivel.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

Horgas Eszter és művészbarátai az Óbudai Társaskörben

Horgas Eszter fuvolaművész több mint 20 éve rendszeres fellépője az Óbudai Társaskörnek. Május 15-én művészbarátaival „Gershwin és Bernstein: Két zseni Amerikában” címmel adnak koncertet.
Jazz/World ajánló

Hálószobaprojektből világszínpadra: Budapestre érkezik corto.alto

Márciusban a Jazzbois vendégeként mutatkozik be a Müpában, április 21-én pedig saját zenekarával tér vissza Budapestre a kortárs jazz egyik izgalmas új hangja, corto.alto.
Jazz/World ajánló

Monteverdi egykor és ma – Karosi Júlia ad koncertet a Zeneakadémián

A jazzénekművész és együttese Monteverdi – Past & Present címmel ad koncertet április 25-én, amelyen madrigálok és operák részletei hangoznak el sajátos hangszerelésben.
Jazz/World ajánló

Budapest Ritmo: ahol a világ zenéi egymásba olvadnak

A Budapest Ritmo minden évben bebizonyítja: a világzene ma az egyik legizgalmasabb terepe a zenei felfedezéseknek. A 2026-os kiadás április 9. és 11. között ismét világkörüli utazásra hív a Magyar Zene Házában.
Jazz/World ajánló

Az éjszaka ritmusa – Mario Biondi ismét a Margitszigeten lép fel

Május 23-án a Margitszigeti Színház színpadán lép fel Mario Biondi, a nemzetközi soul- és jazz színtér ikonikus alakja a 3. Jazz és Bor Fesztiválon. A koncert előtt érdemes korábban érkezni, hisz a fesztivál napközben kisebb jazzkoncerteknek ad teret.