Jazz/World

A krónikás, a kutató és az esztéta

Könyvek tekintetében igazán nincsenek elkényeztetve a hazai jazzrajongók, az elmúlt hónapokban viszont gyors egymásutánban három tekintélyes méretű jazzkötet is napvilágot látott. Mindhárom összegző mű, mindhármat magyar szerző jegyzi, és mindhármat a Gramofon jelentette meg.
marton-attila-cover

marton-attila-cover

Márton Attila (1940) nyugdíjas mérnök és külkereskedő hivatása révén sokfelé megfordult a világban, de életét a jazz bűvöletében élte, mondhatni, a jazz számára mindig is életforma volt. Nemcsak az ország egyik legnagyobb jazzlemez- és könyvgyűjteményének boldog tulajdonosa, de a hatvanas évek vége óta rendszeresen járja a koncerteket, mi több, élményeit, benyomásait általában papírra (újabban monitorra) is veti. Úgy is fogalmazhatnánk: az elmúlt bő öt évtizedben Márton Attila volt a műfaj egyik legfontosabb hazai krónikása és dokumentaristája.

Egy rádiós sorozat kapcsán nevezte őt Pocsai Kriszta „hivatásos jazzrajongó”-nak, ami kétségkívül találó, hisz egyfelől kívülálló civilként lett ismert és elismert a szakmában, másfelől mindig is kellő elfogultsággal és lelkesedéssel közeledett írásai tárgyaihoz. Koránál fogva a műfaj kezdeti, még forrongó időszakának is tanúja lehetett, ott volt például szinte az összes koncerten (szám szerint tizennyolcon), amit 1968 és 1978 között az Erkel Színházban rendeztek, és amelynek keretében a tengerentúli jazzvilág akkori legjelentősebb sztárelőadóival szembesülhetett a hazai publikum. De nemcsak jelen volt, hanem akkurátus dokumentációt készített is arról, hogy melyik sztár mellett éppen kik játszottak és hogy pontosan melyik szerzeményeket. S bár a korabeli honi média nem tudósított róla, 1976-ban – 32 ország 982 pályázója közül – ő nyerte el a Nemzetközi Jazz Föderáció angol nyelvű újságjában, a Jazz Forumban az Egyesült Államok fennállásának 200. évfordulójára közzétett kvízjáték első díját és az azzal járó 100 darab amerikai jazztörténeti jelentőségű LP-t. (Más kérdés, hogy az impozáns kollekciót végül nem merte átvenni, mert félt, hogy az akkori magyar törvények miatt vámszabálysértést követ el, és külkeresként nem kockáztatta, hogy bevonják az útlevelét).

Márton Attila első cikkei még 1969-ben a kanadai Coda jazzfolyóiratban jelentek meg (magyarul 1972-ben a Magyar Ifjúság-ban debütált), a Hivatásos jazzrajongó című könyvben összegyűjtött írásainak dandárját viszont az elmúlt tizenöt-húsz évben írta, mindenekelőtt a Gramofon, a Majazz, a Jazzma.hu, a Magyar Demokrata és a Hegyvidék hasábjain. Bár a négyszázötven oldalas kötet szerkesztési/rendezői elvei nem mindig világosak, benne koncertbeszámolók, lemezkritikák, muzsikusinterjúk, visszaemlékezések és zenészportrék sorjáznak. Márton Attila pedig lényegében végig hű marad becenevéhez: 

"hivatásos jazzrajongó"-ként csupa lelkendező, pozitív jelzőkben dúskáló, ám ugyanakkor kellőképp szakszerű és informatív írásokban tudósít a számára érdekes/fontos eseményekről.

Így válva a műfaj egyik legfontosabb hazai krónikásává és dokumentaristájává.

SGG cover

SGG cover

Márton Attilának ez az első kötete, a nála hét évvel fiatalabb Simon Géza Gábor (1947) viszont már közel kéttucatnyit publikált az elmúlt évtizedekben. Hogy pontosan hányat, éppúgy vita tárgya (merthogy sok közöttük az átfedés), mint maga Simon személye, aki idehaza a zenész-szakma részéről a legtöbbet támadott, külföldön a jazzkutatók körében viszont egyedüliként elismert magyar diszkográfus, biográfus, lemezproducer. Bár magát előszeretettel nevezi zenetörténésznek, ilyen jellegű végzettsége nincs, inkább a másik öntitulus, a hanglemeztörténész áll közelebb a valósághoz. Miközben diszkográfusként és biográfusként valóban nehezen verhető, elképesztő mennyiségű hanganyagot és ahhoz kapcsolódó dokumentumot (plakátot, szórólapot, kottát, brossúrát, cikket, füzetet, könyvet) halmozott fel öt évtizedes pályafutása során. Saját bevallása szerint akkurátusan rendszerezett archívuma 45 köbmétert tesz ki és 5 tonnát nyom.

Simon kijelentései sokszor nemcsak merészek és sarkosak, de roppant megosztóak, mondhatni, vitára ingerlőek.

Például abban, hogy mikortól datáljuk a műfaj hazai megjelenését. Sokaknál már azzal kiverte a biztosítékot, amikor az origót 1912-re (a Medvetánc című dal gramofondebütálására) tette, de azóta már egészen az 1850-es évekig megy vissza az időben. Ami nyilvánvaló képtelenség, de az tény, hogy a jazzes hatások már a múlt század húszas éveinek végén megjelentek a hazai szórakoztatóiparban. A kávéházi cigánymuzsikusok repertoárjában éppúgy, mint a lokálok, mulatók tánczenekarainak műsoraiban, s nem feltétlenül csak konkrét dalokban, hanem az egyes számok hangszereléseiben és/vagy előadásmódjában is.

A nemrég megjelent újabb vaskos kötet abból a bőven ezer feletti publikációból (cikk, interjú, tanulmány) válogat, amelyet az elmúlt ötven évben SGG jegyez. Rendező elvként a szerkesztők a szigorú kronológia mellett döntöttek, így érdekes, helyenként kifejezetten meglepő időbeli ínyencségekre bukkanhat az ember. Például, hogy Simon már a hetvenes évek hajnalán írt a Magyarországon megfordult amerikai sztárokról (Count Basie, Rhoda Scott, Ray Charles, Jimmy Smith), sőt, az akkor még csak szakmai berkekben jegyzett Kőszegi Imréről, Ráduly Mihályról vagy Szajkó Józsefről. Mégha ezeknek a cikkeknek az információtartalma és szakmai színvonala meg sem közelíti Márton írásaiét. Viszont ahogy haladunk előre az időben, Simon egyre több jazztörténeti újdonsággal, különlegességgel rukkol elő. Meg hát, ugye, egyre messzebbre megy vissza az időben. Ez különösen a kötet utolsó harmadában olvasható tanulmányaiban, előadásszövegeiben és a vele készített interjúkban válik egyre hangsúlyosabbá. És ezáltal egyre inkább vitára ingerlővé.

matisz cover ok

matisz cover ok

A nemrég megjelent harmadik jazzkötetet az egykor jazzmuzsikusként (szaxofonosként és fuvolistaként) is aktív Matisz László (1957) jegyzi. Az előző két művel szemben ez csak részben merít régebbi anyagokból (százoldalnyi bekezdés-kivonat harminckét hazai jazz- és popzenésszel készített interjújából), a szerző inkább az őt évtizedek óta foglalkoztató, az improvizatív zenével kapcsolatos zeneelméleti, zeneesztétikai kérdéseket igyekezett gondosan megformált esszékben körbejárni.

Matisz zenei szakíróként amúgy számos kulturális folyóiratban, zenei szaklapban és honlapon publikált, szerkesztette a Gramofon jazzrovatát, emellett éveken át szervezte a Sziget jazzprogramjait és dolgozott a Fonó Budai Zeneházban. Könyvét elsősorban a széles értelemben vett kortárs, kreatív és improvizatív műfajokra nyitott zenebarátoknak ajánlja, s mint a bevezetőjében írja, „ezúttal a kisebbségben lévő, furcsának számító lelkek pártján leszünk, akikhez amúgy egyre ritkábban szól az összetett érdekrendszerek függőségében létező, hivatalos kulturális elit – pláne a természetes vonzalmaikat, érzékenységüket vagy kreativitásukat is tiszteletben tartva.”

A kötet első harmadában Matisz a zenéhez kapcsolódó alapfogalmakat (igaz hang, zenei identitás, zenei viszonyok, műfaji intimitás, zenei élmény, zenei evolúció, zenei sztereotípia, zenei metakommunikáció, zenei teljesítmény, zenei tudás) járja közül, aprólékosan, elgondolkodtatóan, bár nem egyszer vitára sarkallóan. Egyfajta zeneesztétai elitista szemléletre utal, hogy esszéiben a művészi elmélyülés és a szórakoztatás, az örök értékek képviselete és a korszerű megszólalásra törekvés, a klasszikusokhoz méltó zenei igényesség és az egyszerű eszközökkel komponálás lényegében egymást kizáró fogalmak. Mégha ezeket a pszeudo paradoxonokat gyakorta igyekszik árnyalni, tompítani. Miközben mindehhez alkalmaként némi „bezzeg-a-mi-időnkben!” (értsd: „a nyolcvanas évek óta nem sok érdemleges történt a zenében”) attitűd is társul.

Ez a fajta szemlélet különösképpen a kötet második felében zavaró, amelyben Matisz a zenei perspektívákról értekezik. Az itt szereplő tizenhat esszé zömében ugyan alapvetően a jazzel és a kortárs komolyzenével foglalkozik, de azért próbál kitekintést nyújtani a népzenére, a világzenére, a rock and rollra, a beatre, a rockra és napjaink popzenéjére is. És hát elég hamar kiderül, hogy ezeken a területeken a műfajtörténeti ismeretei finoman szólva hézagosak.

Ám A hangok vonzása és taszítása mindezek ellenére igazi unikum a honi jazzirodalomban.

Nemcsak az első jazzesztétikai kötet Magyarországon (azért nem feledjük Szabados György és Váczi Tamás A zene kettős természetű fénye című 1990-es művét sem, amely persze sokkalta elvontabb, és inkább a jövő magyar műzenéjéről, a zene és az ember szerves egységéről szóló lírai vallomás), hanem akár kézikönyvként is bármikor bátran felüthető, szépen átgondolt és letisztultan megírt esszégyűjtemény. 

Márton Attila: Hivatásos jazzrajongó, Gramofon Könyvek, 2016, 452 oldal, 3500 forint; Simon Géza Gábor: „Szösszenetek” a jazz- és hanglemeztörténetből, Gramofon Könyvek, 2016, 448 oldal, 3500 forint; Matisz László: A hangok vonzása és taszítása, Gramofon Könyvek, 2016, 340 oldal, 3000 forint.

Programkereső

Legnépszerűbb

Plusz

Megépítették a hangszereket, amiket Bosch a Gyönyörök kertjén ábrázolt

És kiderült, hogy pokolian szólnak. Nem véletlenül, hiszen az 1500 táján készült triptichon Pokol szárnyán találhatóak.
Zenés színház

Sonya Yoncheva: „Mernünk kell élni a lehetőségekkel”

Mimì, Violetta, Tosca vagy Médeia – az operairodalom legjelentősebb női szerepeit énekli a világ legnagyobb színpadain, osztatlan sikerrel. Az Opera idei tematikus évadához kapcsolódó Olasz Estély sztárvendége a Maria Callas utódjaként is emlegetett bolgár szoprán, Sonya Yoncheva.
Zenés színház

Spielberg egy 17 éves, ismeretlen lányt választott a West Side Story női főszerepére

Steven Spielberg egy nyílt szereplőválogatáson feltűnt, ismeretlen 17 éves lányra bízta Maria szerepét a West Side Story új filmes feldolgozásában.
Vizuál

A naiv festő, aki egy szenttől kapta tudását

60 év felett kezdett el festeni, és úgy vált az egyik meghatározó roma művésszé itthon, hogy csak két általánost végzett el. Balázs Jánosnak nem volt könnyű élete, de mindig elfogadta sorsát - egyedül az alkotás érdekelte.
Klasszikus

Így szóltak azok a hangszerek, amikre Mozart, Haydn, Händel vagy Beethoven komponáltak

A Felvilágosodás Korának Zenekara jóvoltából most egyesével meghallgathatjuk, milyen hangszerekre írták műveiket a legnagyobb klasszicista és barokk szerzők.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

Most megtudhatod, kik alakítják a jövőben a magyar jazzt

Tizenkettedik alkalommal jelentkezik Közép-Európa legjelentősebb, jazztehetségeket felvonultató tehetségbörzéje, a Jazz Showcase február 8 és 10. között, ahol a fiatalok mellett már ismert magyar és külföldi előadók is fellépnek az esti nagy koncerteken.
Jazz/World ajánló

Hajdu Kláráért szurkolhatunk A Dal 2019 előválogatójában

A Dal 2019 legjobb 30 mezőnyébe bekerült a magyar jazzélet egyik kiemelkedő énekese, Hajdu Klára a You’re gonna rise című dalával, amit január 26-án mutat be élő adásban.
Jazz/World videó

A kecskeméti zeneiskola a Trónok harca zenéjével támadott a plázában

Kétszáz zenész és énekes ünnepelte villámcsődülettel az M. Bodon Pál Alapfokú Művészeti Iskola fennállásának 125. évfordulóját. Videó!
Jazz/World ajánló

„…a jó dolgok úgyis összekapcsolódnak"

A 2019. esztendőben több jubileumi programmal lép a Pesti Vigadó színpadára a Kaláka együttes: Kiss Anna 80. születésnapja, Kányádi Sándor születésének 90. évfordulója, valamint Ady Endre halálának 100. évfordulója alkalmából. A rendezvényekről és az 50 éves együttes titkáról Gryllus Dániellel, a Kaláka alapítójával, a Gryllus Kiadó vezetőjével beszélgettünk.
Jazz/World

Még Mohay András játéka is hallható a MAO most megjelenő lemezén

Régi és új felvételekből, kortárs zeneszerzők műveiből áll a Modern Art Orchestra (MAO) új lemeze, amit vasárnap a Budapest Music Center nagytermében mutatnak be Szilágyi Kinga hárfaművész, Borbély Mihály szaxofonos és Gőz László harsonaművész közreműködésével.