Jazz/World

A külföldi sikerek után ismét Magyarországon lép fel a Djabe zenekar

2005.09.11. 00:00
Ajánlom
Sikerrel öregbítette a magyar zene hírnevét a jazz/world fusion zenét játszó Djabe. Az idei európai koncertek sorozatából is kiemelkedik három fellépés világhírű és magas rangú jazzfesztiválokon.

Márciusban vendégszerepelt a Djabe a legismertebb bajorországi fesztiválon Burghausenben. Ezt a koncertet a BR alpha televízió rögzítette, és október 10-én sugározza este 9 órától. (A csatorna műholdvevővel nálunk is fogható.) Júliusban az együttes Skandináviában turnézott, ahol először a 40. jubileumát ünneplő Pori Jazz fellépője volt. Finnország után a Stockholm Jazz 2005 következett. A magyar népzene elemeit a jazzel ötvöző zenekar mindenütt kirobbanó sikert aratott.

Az Életképek című új albumának befejező munkálatain dolgozó zenekar szeptemberben és októberben ismét itthon áll színpadra, majd október végén Csehországba utazik egy rövid turnéra.

Magyarországi koncertprogram:

Szeptember 16. 16:00 – Hajdúhadház, Dr. Földi János Általános és Művészeti Iskola (4242 Hajdúhadház, Jókai utca 1-3.)

Szeptember 17. 20:00 – Debrecen, Tóth Árpád Gimnázium Aulája (4024 Debrecen, Szombati István utca 12.)

Október 8. 20:00 – Budapest, New Orleans Music Club (1066 Budapest, Lovag u. 5.)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Ők kapták a legmagasabb állami kitüntetéseket 2025-ben

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából a művészeti és a tudományos élet legrangosabb elismeréseit, Kossuth- és Széchenyi-díjakat, valamint Magyar Érdemrend kitüntetéseket adott át Sulyok Tamás köztársasági elnök.
Plusz

Novák Péter, Blaskó Borbála, Szervét Tibor és Várdai István is állami elismerést vehetett át március 15-e alkalmából

Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter állami elismeréseket adott át a közelgő nemzeti ünnep alkalmából a Pesti Vigadóban, március 13-án.
Színház

Csákányi Eszter kapta idén a Psota Irén-díjat, Barisnyikov videón köszöntötte

Csákányi Eszter kapta idén a Psota Irén-díjat. A Rózsavölgyi Szalonban megtartott ünnepélyes díjátadón Pintér Béla mondott laudációt, míg a világhírű balettművész, Mihail Barisnyikov videóüzenet küldött.
Plusz

Koncz Gábor kapja idén a Kossuth-nagydíjat

Orbán Viktor miniszterelnök március 14-én bejegyzést tett közzé a Harcosok Klubja elnevezésű online Facebook-csoportban. Mint azt az Index kiszúrta, a kormányfő egyebek közt elárulta a közösség tagjainak, hogy a mai napon Koncz Gábor színművész veheti át a Kossuth-nagydíjat.
Plusz

A kulturális élet szereplőit ismerték el március 15. alkalmából

Zsigó Róbert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára állami kitüntetéseket adott át március 15. alkalmából a Pesti Vigadóban. A kitüntetéseket március 13-án délután vehették át a kulturális élet szereplői.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

Őrületes bulival ünnepli harmincadik születésnapját a Söndörgő

Harmincéves a Söndörgő, a kerek évfordulót pedig egy rendhagyó szülinapi bulival ünneplik, ahol a koncert után még hajnalig megy majd a tánc: Balkán Allnighter – Söndörgő 30. születésnap április 26-án a Dürer Kertben.
Jazz/World interjú

„Nem tudom megváltoztatni a világot, de egyes életeket igen” – Jazzmeia Horn, a fiatal jazzgeneráció csillaga Budapesten

Jazzmeia Horn a világ előadó-színpadainak káprázatos tehetségű fellépője. Elementáris, határtalannak tűnő vokális skálája, valamint lebilincselő, bámulatosan sokoldalú előadásmódja minden alkalommal katartikus élményt nyújt, amiről magunk is megbizonyosodhatunk május 4-én a MOMkultban.
Jazz/World ajánló

Myrtill és a SWINGUISTIQUE a Pesti Vigadóban

A februári teltház után április 16-án ismét Jazz Club a Vigadóban! A 2011-ben alakult formáció a múlt század Franciaországának hangulatát idézi meg vidám koncertjével.
Jazz/World ajánló

A jazz maga a szabadság – hirdeti az április végén kezdődő JazzFest Budapest

Az elmúlt évek bebizonyították, hogy Budapest szereti a jazzt, a fellépők pedig szeretik a magyar fővárost. Április 27. és május 14. között immár negyedik alkalommal hozza el a műfaj legkiválóbb hazai és nemzetközi előadóit a JazzFest Budapest a főváros különböző helyszíneire, hogy mindenki megtapasztalhassa: a jazz maga a szabadság.
Jazz/World ajánló

Tavaszi zsongás a Budapest Jazz Clubban

A jazz világában is üdítő változatosságot hoz a tavaszi időszak, így a BJC-ben is számos kiváló előadó lép színpadra márciustól májusig. Most a külföldi fellépőket gyűjtöttük csokorba.