Jazz/World

A KULT50 bemutatja: Both Miklós

2017.10.19. 13:39
Ajánlom
Munkája szempontjából nagy elismerésnek számított, amikor első és egyetlen gitárosként bekerült a Rendhagyó Prímástalálkozó formációba. Both Miklós portréja a Fidelio gondozásában megjelent KULT50 kiadványból.

A 2017 júniusában megjelent  kiadványban szereplő portré szó szerinti utánközlése:

„A gitárprímás” – sokszor így emlegetik Both Miklóst. Először ugyanis azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy szakítva a népzene íratlan szabályaival, az autentikus dallamokat elektromos gitáron szólaltatta meg. Ez nemcsak holmi divatos, felszínes hóbortként jelentkezett nála, fáradságot nem kímélve járta az erdélyi falvakat, hogy a népzenét még eredeti közegében hallja és tanulja meg olyan hagyományőrző mesterektől, akik által közelebb kerülhet a zene mögötteséhez is. Ez a zenei gyűjtőtevékenység akkoriban a világzenét játszó Napra zenekar működtetéséhez szükséges előtanulmánynak tűnt: az együttest 2004-ben alapította, 2007-ben megjelent, Jaj a világ! című bemutatkozó lemezük pedig már Fonogram-díjat nyert.

Both Miklós

Both Miklós

Munkája szempontjából nagy elismerésnek számított, amikor első és egyetlen gitárosként bekerült a Rendhagyó Prímástalálkozó formációba olyan szólisták mellé, mint Dresch Mihály, Pál István „Szalonna”, Balogh Kálmán, Lakatos Róbert vagy Vizeli Balázs. 2010-es albumuk a neves világzenei szaklap, a Songlines Top of the World tízes listájába is bekerült. Ugyanebben az évben jelentkezett a Napra második, Holdvilágos című lemezével, amely nagy elismerést hozott a zenekar számára mind a közönség, mind a szakma körében.

Ekkoriban már Both Miklós szociális érzékenysége és jó kommunikációs készsége is kiviláglott, ezért

2011-ben egy nemzetközi roma integrációs projekt, a Cafés & Citizenry vezetője lett.

Az Európai Unió által támogatott projekt részeként – amelynek tagjai romániai, olaszországi és magyarországi zenészek – több országban tartott workshopokat és koncerteket. 2012-ben megalakította a Both Miklós Folkside zenekart olyan zenészekkel, mint a cimbalmos Lukács Miklós, a fúvós Szokolay Dongó Balázs, az ütőhangszeres Dés András és a bőgős Novák Csaba. A Both Miklós Folkside első albuma Csillagfészek címmel jelent meg 2013-ban.

Both Miklós

Both Miklós (Fotó/Forrás: unknown)

A népzenei gyűjtőtevékenység akkor kezdett nagyobb méreteket ölteni, amikor

2014 februárjában Kínába, Jünnan térségébe utazott, hogy az ottani zenéket tanulmányozza.

Az ott eltöltött négy hónap alatt mindjárt egy lemezt is felvett Kínai Utazólemez címen, ami minden szempontból formabontónak számít. Az album ugyanis – amin a földművestől a kortárs zenei élet kiemelkedő élőadóiig sokan megszólalnak saját zenéjükkel – izgalmas keveredése a népzenei formáknak és egy kortárs zenei nyelvnek, hiszen itt a muzsikusok együtt zenélnek, gondolkoznak, megismerik egymás hangszereit, dallamainak jellegzetességét. A Both Miklós fotóival és naplójával dokumentált lemezt 2014 októberében mutatták be nagy sikerrel.

A zenész hasonló gondolat mentén indította el még ugyanebben az évben alternatív tehetségkutató műsorát, a Palimo Storyt: egy kis stábbal találomra végigjárták Magyarország leszakadó részeit, zenészek után kutatva. A tehetséges fiatalokkal közös zenélésből született meg a Both Miklós és a Palimo Story című lemez. A következő pár hónapos időszakban

a háború dúlta Ukrajna északkeleti részeit utazta be vokális falusi zenék után kutatva.

Both Miklós hatszor volt kint, és minden alkalommal több különböző falu zenéit rögzítette. Az utazást filmesek dokumentálták. Ennek eredményeképp 2016 októberében az első Budapest Ritmo Fesztivál keretében tizenkét embert hoztak el Ukrajna legkiválóbb „paraszt énekesei” közül a Müpába, akikkel katartikus koncertet adtak magyar zenésztársaival közösen.

2016-ban bekerült a Duna Televízió A Dal című eurovíziós nemzeti dalválasztó show-jának zsűrijébe. Ugyanebben az évben díszvendég volt az Ördögkatlan Fesztiválon, ahol saját udvara is van, és ahová rendszeresen három közép-ukrajnai faluból hoz énekeseket. A mindössze 36 éves Both Miklós egyik legnagyobb érdeme kétségkívül az, hogy a különböző népzenei kultúrákat fáradhatatlanul igyekszik becsatornázni a mainstreambe, miközben az igényesség szempontjait is szem előtt tartja.

Mi ez a sorozat?

Idén nyáron megjelent a hazai médiapiac hiánypótló kiadványa, a mai magyar művészeti élet ötven meghatározó alakját összegyűjtő KULT50. Sorozatunk bemutatja az összes beválogatott alkotót, valamint felvezet egy különleges kampányt, amelyről december elején rántjuk le a leplet.

Amennyiben szeretné a könyvespolcán tudni a KULT50 kiadványt, benne a művészportrék mellett a hazai kultúrával foglalkozó, érdekes magazinos anyagokkal, látogasson el valamely Libri könyvesboltba vagy rendelje meg online, ide kattintva!

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Bösendorfer zongorát hallunk Érdi Tamás új Beethoven-lemezén

Mindig, mindenhol a Steinway, most viszont egy olyan lemez jelent meg, amelyen Bösendorfer-zongora szól. De korántsem ez Érdi Tamás felvételének érdeme.
Klasszikus

Ha a rezesek viccelni kezdenek...

... csinálják úgy, mint ez az öt plusz egy fickó. Most, amikor kis hangszórókon hallgatunk zenét, mindennél fontosabb, hogy megismertessük a legkisebbekkel az élő zene izgalmait. A Brass In Five harsány humorral és a hangszereik sokféle hasznosításával végzik ezt a munkát.
Jazz/World

Visszahelyezik a verset ősi jogaiba – 50 éves a Kaláka

Idén ötvenéves a Kaláka zenekar, akinek dalain már több generáció nőtt fel. A jubileumot november 30-án a Müpában is megünneplik, ennek kapcsán kérdeztük Gryllus Dánielt a vers szerepéről, a gyerekközönségről és Latinovits Zoltánról.
Vizuál

Milyen volt Jeney Zoltán kapcsolata a filmmel?

Jeney Zoltánra emlékezik a Magyar Nemzeti Filmalap. Az október végén elhunyt zeneszerzőt talán sokan a Jób lázadása, a Szindbád és a Kincskereső kisködmön filmzenéiért ismerték. Négy alkotása most ingyen elérhető az interneten.
Vizuál

Tölts egy napot Woody Allennel

November 28-án érkezik a hazai mozikba Woody Allen legújabb filmje, az Egy esős nap New Yorkban. Ebből az alkalomból Woody Allen-napot tartanak a Kino Cafe Moziban, a mester utóbbi években készített legjobb filmjeivel.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World interjú

Visszahelyezik a verset ősi jogaiba – 50 éves a Kaláka

Idén ötvenéves a Kaláka zenekar, akinek dalain már több generáció nőtt fel. A jubileumot november 30-án a Müpában is megünneplik, ennek kapcsán kérdeztük Gryllus Dánielt a vers szerepéről, a gyerekközönségről és Latinovits Zoltánról.
Jazz/World ajánló

"Akusztikusan zenélni a legszebb dolog"- Dresch Mihály és formációi Kolozsváron és a Fonóban

Dresch Mihály 'húros' formációjával november 29-én Kolozsváron, legendás Dresch Quartetjével pedig november 30-án a budapesti Fonóban lép fel. VIDEÓ!
Jazz/World

Novák Péter és az Etnofon újra a Fonóban

A Fonó Budai Zeneházban tartott nagysikerű nyilvános főpróba és a hat állomásos nyári turné után november 16-án 21 órától újra a Fonóban ad koncertet a Novák Péter és az Etnofon zenekar.
Jazz/World videó

Színeket hoz a télbe az Antal Gábor Trió zenéje – Videópremier!

A Fidelión debütál az Ávéd János szaxofonossal kiegészült Antal Gábor Trió új videója, amit a Winter Colors című dalhoz készítettek.
Jazz/World ajánló

Egy egész nap a népzene jegyében – A Halmos Béla Program napja az A38-on

Az NKA Halmos Béla Program egy igazi minifesztivált varázsol november 17-én az A38 Hajó több helyszínére. Izgalmas előadásokkal, szórakoztató gyermekműsorokkal, fantasztikus koncertekkel és az elmaradhatatlan táncházzal várják az érdeklődőket.