Jazz/World

A legendás underground zenekar ráadáskoncertje

2021.10.12. 15:15
Ajánlom
A Kontroll Csoport megalakulása 40. évfordulója alkalmából idén augusztusban egy koncert erejéig újra összeállt, viszont engedve a közönség kérésének október 22-én az A38 Hajón még egyszer színpadra lépnek, különleges vendégek társaságában.

1980 szilveszterén lépett először nyilvánosság elé a Kontroll Csoport Wahorn András pomázi házának pajtájában, az URH zenekar újévi koncertje előtt. 

A csapat két és fél éves fennállása alatt mintegy negyven dal született, lemezt azonban nem készíthettek.

Búcsúkoncertjüket 1983 májusában adták, ezt követően még néhány ünnepi alkalommal összeállt az underground együttes. 

A formációból az eredeti tagok közül október 22-én fellép: Bárdos Deák Ágnes (ének), Müller Péter Sziámi (ének), Hajnóczy Csaba (gitár), Kistamás László (ének) és Farkas Zoltán (basszusgitár).

A zenekaron kívül színpadra áll Müller Péter Sziámi néhány társszerző vendége, köztük Takáts Eszter, Menyhárt Jenő, Víg Mihály, Kiss Llászló, Másik János, a Napidal játék mind a 366 dalát megzenésítő, első lemezén dolgozó Schwenk András,

valamint a Napidallal Társulás és az arra épülő, tévéműsorként decemberben induló Dalműhely állandó zenekara, az ATMO.

A Napidal Sziámival az elmúlt évek egyik legizgalmasabb magyar zenei kezdeményezése. Az URH, a Kontroll Csoport, a Sziámi és a Müller Péter Sziámi AndFriends szerző-frontembere egy éven át minden nap közzétett egy-egy dalötletet a YouTube-csatornáján és közös alkotásra szólította társszerzőket.

Mostanra közel háromszáz zeneszerző és együttes ezernél is több zenésítést produkált belőlük. Ismert és ismeretlen, fiatal és érettebb alkotók jelentkeztek egy vagy több dallal - Bérczesi Róbert például több, mint ötven alkotással és első közös lemezük is hamarosan elkészül.

Kontroll Csoport 40 (ráadás), Napidallal Társulás

Helyszín: A38 Hajó

Időpont: 2021. október 22. 

Jegyeket elővételben az A38 oldalán lehet megvásárolni. 

Fejléckép: Müller Péter Sziámi (fotó: Falus Kriszta)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Elhunyt Vásáry Tamás

Életének 93. évében, csütörtökön éjjel elhunyt Vásáry Tamás, a nemzet művésze, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, karmester, a Szent István Rend birtokosa a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja.
Vizuál

Elhunyt Keleti Éva

Nevéhez fűződik számos jelentős, de elfeledett fotóművész munkásságának újrafelfedezése, 1955 óta fotózott, színházi fényképezésben iskolát teremtett. Keleti Éva, a magyar fotóművészet ikonikus alakja 94 éves volt.
Klasszikus

Kurtág György a Zeneakadémia díszdoktora lett

A hamarosan századik születésnapját ünneplő zeneszerzőnek, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem egykori növendékének február 6-án este adta át az elismerést az intézmény vezetősége.
Klasszikus

A külföldi magyar közösségekhez is szól a Concerto Budapest Mozart Planet-sorozata

Ötven hazai település mellett nyolc európai fővárosba is eljut a Concerto Budapest művészeinek Mozart Planet elnevezésű koncertkörútja, melynek során hazai közösségekbe és külföldi városokba viszik el a klasszikus zene harmóniateremtő üzenetét.
Vizuál

A titkosügynök: hamarosan a mozikban a brazil sikerfilm

A Cannes-ban és a Golden Globe-on is díjazott Kleber Mendonça Filho új filmje egy erőszakos múltja elől menekülő apa történetén keresztül rajzol sötét képet Brazíliáról. A négy Oscarra jelölt A titkosügynök február 19-étől látható a magyar mozikban. Előzetes a cikkben!

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

Jack Bauer gitárt ragad – Budapesten ad koncertet Kiefer Sutherland

A 24 című sorozat sztárja ismét kilép a vászonról, nyakába veszi a gitárját, és visszatér Európába élő műsorával. A brit-kanadai színész április 28-án Budapesten, az A38 hajón is fellép.
Jazz/World interjú

Hogy aki hallgatja, rácsodálkozzék: de szép ez a vers! – interjú Gryllus Dániellel

Nemzedékek nőttek fel a Kaláka-dalokon, az együttessel állandó koncerthelyszínükön, a Marczibányi Téri Művelődési Központban is rendszeresen találkozhatunk. Gryllus Dániellel a maguk olvasatáról, Kányádi Sándor barátságáról és a megértésről beszélgettünk.
Jazz/World ajánló

Amikor a színpad egy estére személyes térré válik – Fotelkoncert a MOMkultban

Für Anikó, Ónodi Eszter, Kohánszky Roy és Vitáris Iván lép fel február 22-én a MOMkultban Gundel Takács Gáborral: történetek, dalok és meglepetések várnak egy közvetlen hangulatú, élő zenés esten.
Jazz/World gyász

Elhunyt Fenyő Miklós

78 éves korában elhunyt Fenyő Miklós, a Hungária alapítója, az egyik legismertebb magyar előadó. „Zenéje, dalszövegei, színdarabjai, könyvei, az egész szellemisége örökre velünk marad” – olvasható az énekes hivatalos oldalán lévő bejegyzésben.
Jazz/World gyász

Elhunyt Kőszegi Imre dobos

A Liszt Ferenc-díjas előadóművész-zeneszerző, aki a magyar jazz kiemelkedő alakja volt, és számos világsztárral játszott együtt, nyolcvanegy évesen hunyt el.