Alig egy évvel a Fábián Juli Jazz Riff bemutatkozó albuma után idén novemberben újabb CD jelenik meg a tehetséges fiatal jazzénekesnőtől - ezúttal az Egyesült Államokban. A zongorista Sárik Péterrel közös duólemezen jazzstandardek és popdalfeldolgozások hallhatók, hagyománytisztelet nélkül, sok improvizációval.

- Nyár derekán töltötted be a harmincat. Hogy élted meg?

- Nagyon jól. Vártam, mégsem akartam felhajtást, ahogy azt sem, hogy megint színes széles vásznon kelljen szerepelnem. Közeli barátaimmal töltöttem az estét, azokkal, akikre akkor is számíthattam, amikor érzelmileg kemény időszakon mentem keresztül. Az életem annyira sűrű, hogy mostanság számomra a legnagyobb érték a nyugalom. Sokat jógázom, meditálok, olvasok, sétálok, néha napokra elvonulok. A harmincadik életévem amúgy rengeteg belátást, belső munkát, önismeretet és öndefiníciót hozott, olyan törvényszerű változásokat, melyek révén ma sokkal tisztábban látom önmagam és a környezetem.

- Ennek a letisztulási folyamatnak a része, hogy míg régebben szinte kizárólag csapattagként vagy meghívott vendégként énekeltél különböző zenekarokban, addig az utóbbi években több saját formációt hoztál létre?

- Mondhatjuk, igen. Kilencedik éve énekelek, hamar belekeveredtem a szakma sűrűjébe, a Külker Főiskola befejezésekor már a Gyárfás István Trió rendszeres vendége voltam. Aztán a jazztanszak alatt Just In Time néven saját zenekart vezettem, később részt vettem a Jazz Jet projektben, 2005-ben énekeltem Erik Sumo első lemezén. Ezek azért elég különböző utak: az egyik vokális, a másik szólisztikus jazz, a harmadik elektronikus zene. Elkerülhetetlen szárnypróbálgatások a hozzám hasonlóan nyitott és kreatív embernek. A sokirányú mozgás évekig kavargott bennem, közben rengeteg rutint szereztem. A jazztanszakos diploma kézhezvétele után viszont úgy éreztem, tisztulnom kell. Bő egy éven át tartott e folyamat, a mindvégig stabil Barabás Lőrinc Eklektric mellett csak bizonyos megkeresésekre reagáltam, hogy mégse felejtsenek el. Aztán 2008 őszén megalapítottam a Jazz Riffet.

- Elégedett vagy vele? Úgy érzed, ezzel a formációval sikerült megvalósítanod azt, amiért anno életre hívtad?

- Alapvetően igen. Az indulásnál persze inkább csak éreztem, hogy merre szeretnék haladni. Hogy lehetőség szerint minél több saját dalt énekelni. Zenei és emberi szempontból elégedett vagyok a Jazz Riff teljesítményével. A dalírásra és éneklésre fordítható idő mennyiségével azonban nem. Jelenleg a formáció menedzselése túlontúl sok időmet és energiámat emészti fel. Pedig hát mégiscsak alkotó-előadónak tartom magam. Nagyom hiányzik mellőlem valaki, aki koncertszervezésben, kommunikációban megteremti azt a stabil hátországot, ami lehetővé teszi, hogy végre tényleg kizárólag a zenére koncentrálhassak.

- A zongorista Sárik Péterrel két és fél éve léptek fel duóval. Hogyan találtatok egymásra?

- Berki Tamás hozott össze minket, aki a tanárom volt a jazztanszakon, Peti meg időnként játszott a zenekarában. Sokat és lelkesen mesélt mindkettőnknek a másikról. Így amikor a Muzsikus kávéház duókoncertre kért fel, rögtön rá gondoltam. Lázas betegen énekeltem, mégis olyan erős harmóniát, egymásra hangolódást éreztem, amit addig senki másnál. Pár hónappal később a Montreux-i nemzetközi jazzénekes-versenyre készítettünk egy demót, s azóta elválaszthatatlan társak vagyunk.

- Novemberben az amerikai Blueport kiadónál jelenik meg a lemezetek. Ti ajánlkozatok? Ők kerestek?

- Is-is. Amikor Jazz Riff-rajongó családi ismerősöm egyik barátja, a neves producer, Jim Merod Budapesten járt, szerveztünk számára egy bemutatkozó koncertet az iF kávézóba. Teljesen lenyűgözte, amit hallott, ezért elhatározta, kiviszi magával Amerikába a produkciót. Ehhez készítettünk egy CD-t és DVD-t, hogy a klubtulajdonosok láthassák-hallhassák, mit tudunk. Jól ismert jazzstandardek kerültek rá, mint a Take Five, a Bye Bye Blackbird, a Lush Life, az All The Things You Are vagy a Black Coffee, illetve feldolgoztunk három popszámot, Eric Claptontól a Change The Worldöt és Bill Witherstől az Ain't No Sunshine-t. Csupa olyan dalt, amit korábban sokat játszottunk, szeretünk, s úgy érezzük, előadásukban tudunk újat nyújtani. Talán azért is, mert mi teljesen elrugaszkodunk az eredeti változattól: csak a harmóniákat vesszük alapul, gyakorlatilag végig improvizálunk, mindenféle hagyománytisztelet nélkül bátran, szabadon, a saját ízlésünk szerint „nekik rontunk".

- A jazz mellett régóta kacérkodsz a poppal, pályád során számos ilyen jellegű produkcióban vettél részt. Tavasszal, úgy tudom, a Sony is megkeresett, menedzsmentet és lemezszerződést ajánlott egy mainstream popprojekthez. Lesz belőle valami?

- Nem. Többször leültünk, de az idei nagy lemezpiaci átrendeződések végül is véget vetettek a tárgyalásoknak. Nem is bántam, nem éreztem azt, hogy mindent, amit eddig elértem, fel kellene adnom egy magyar nyelvű kompromisszumos popzenéért. Félre ne értsd: szívesen énekelek az anyanyelvemen, meg is tettem a Talamba lemezén vagy nemrég a Magyar Dal Napján Szakcsi Lakatos Bélával, sőt, mostanában dalszövegeket is írok magyarul. A minőségi poppal sincs semmi bajom, sokat hallgattam/hallgatom, egy-egy dalt a Jazz Riffel vagy duóban is feldolgoztunk. Ahogy a továbbiakban is szeretnék dolgozni a dj-producer Zoohackerrel, akivel márciusban a Millenárison nagy sikerű koncertet adtunk, s amit épp a Sony-s megkeresés szorított időlegesen a háttérbe. De a minőségben nem szeretnék kompromisszumot kötni, nem szeretnék falunapokon és roadshow-kon olyan embereknek énekelni, akik amúgy nem rezdülnek arra, amit képviselek. Persze, én is, mint minden művész, arra vágyom, hogy minél többen szeressék a dolgaimat. De közben egyáltalán nem gondolom, hogy a közönségemnek egyetlen országra kellene koncentrálódnia. Hál'istennek az utóbbi években egyre többet énekelek külföldön, így se zeneileg, se fizikailag nem érzem, hogy korlátozva lennék.

Fábián Juli legközelebb október 26-án az Instantban (Random Trip), október 29-én a FUGA Jazz sorozatban (a Sárik-trióval valamint Gereben Zita és Tisza Bea társaságában), a Müpa Fesztiválszínházában pedig november 8-án lép fel.