Mocsári Károly zongoraművész, aki a Liszt-év alatt itthon és külföldön rengeteg koncertet ad, és tagja az őszi, budapesti Liszt-zongoraverseny zsűrijének, többször is előadta mostanában a Magyar rapszódiák darabjait. A Liszt-bicentenárium egyik legnagyobb érdeklődéssel várt koncertje az év elején Mocsári Károly és Jandó Jenő fellépése volt, amikor Liszt és Thalberg művészi "párbajának" szellemét felidézve adott kétzongorás estet a Mocsári-Jandó páros. Korábban egyébként Hernádi Ákossal duózott rendszeresen.   

Erre a koncertre Mocsári olyan műsort állított össze, ami új megvilágításba helyezi ezeket a híres darabokat: "A rapszódiákat szerettem volna bemutatni valahogy olyan módon, hogy megkeressük a gyökereit, és ezeket, ugye, már meg is találtuk. De a közhiedelemmel ellentétben nincsen 'etno', vagyis cigány gyökere egyik rapszódiának sem. A legtöbbnek semmilyen népzenei alapja nincs, de annak a jó pár darabnak, amelyeket mi kiválasztottunk, annak azért van népzenei aspektusa."

A zongorista először eljátssza a Rákóczi-induló első pár taktusát, csak egy-két percet belőle, és rögtön utána a népzenészek megmutatják, hogy ennek a híres dallamnak mi az eredete. Egy hegedű és egy gardon játssza el a korabeli dallamot, amelyet Liszt felhasznált. Ilyen módon több rapszódiának is megmutatják a forrásait. A hatodiknak például többfelé ágazó népzenei gyökere van, és így kerül sorra a hetedik, a nyolcadik, a tizenkettedik, és természetesen az estét megkoronázó tizennegyedikre. Mivel a 14. rapszódiát, a Magyar fantáziát Liszt maga is átírta zenekarra zongorával, így ez Mocsári szerint nem más, mint egy zongoraverseny: "Adódott, hogy ide csúcsosodjon ki ez az este. Én egy kicsit át is írtam a darabot, mert hagyományos cigánybandát is szerepeltetek benne, tehát hegedűt, bőgőt, brácsát és cimbalmot. Nagyon érdekes lesz, mert egész egyszerűen felelgetni fogunk a cimbalommal, de lesz benne hegedűszóló is." Mivel némelyik rapszódiának ismerjük az eredeti, szöveges népdalgyökerét, az eredeti népdalokat Herczku Ágnes fogja elénekelni, aki szerepelni fog Magasan száll a daru című népdalból íródott Magyar fantáziában is.

Bár a Liszt-rapszódiák igazi sikerdarabnak számítanak, és sokszor játsszák őket sok helyen a világon, Mocsári szerint mégsem mindig jól. "Őszintén megmondom, nagyon sokszor rosszul interpretálják őket, eltúlozva a szerzői utasításokat. Liszt egészen pontosan beírta a kottába, hogy ő mit szeretne és azt is, hogy mennyit. És ezt sajnos néha eltúlozzák, pozitív vagy negatív irányba. Nagyon sokszor hallom például túl gyorsan a rapszódiákat." Mocsári szerint - akit egyébként is untat az üres virtuozitás - amikor túl gyorsan szólalnak meg a rapszódiák, akkor valami furcsa börleszk lesz belőlük. Ennek persze lehet az is az oka, hogy az adott zongorista nem ismeri kellő mélységben a magyar népzenét, mert egész egyszerűen nem ezen nőtt fel. A zongoraművész, aki a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára is, olykor szomorúan tapasztalja, hogy külföldön előfordul, hogy Lisztet csak másodrangú zeneszerzőnek tekintik, azért, mert szinte csak ilyen előadásokat hallottak; szerencsére azonban nem ez az általánosan jellemző.

Bár Mocsári szerint szorosan kell követni Liszt szerzői utasításait, annotációját, ezen a koncerten a kiegészítő áthangszerelés formájában hozzá mer nyúlni ehhez a tiszteletre méltó örökséghez: "Amikor szólóban játszom egy Liszt-rapszódiát, akkor sem mindig feltétlenül ugyanazokat a futamokat játszom, és ennek több oka is lehet. Vagy azért, mert egész egyszerűen nem jut eszembe... Esetleg azért, mert az én kezemnek jobb egy másik fajta futam. És azt hiszem, ez ellen Lisztnek semmi kifogása nem lett volna." Persze, jellemzően ezt a fajta előadói hozzáállást nem egy Beethoven-szonátánál képzeli el Mocsári, de szerinte azért adott esetben ott sem lehetetlen.

Liszt műveinél nem érzi azt, hogy teljesen kottahűen kellene játszani, még akár egy h-moll szonátát sem, ez volt ugyanis az első Liszt-darab, amit megtanult, és nagyon mélyen beleívódott: "Ha például egy terem akusztikája azt kívánja meg, akkor bizony egy orgonapont basszust fogok le egy oktávval mélyebben, ilyen előfordulhat. Vagy másképp pedálozok. Arra ügyelve, persze, hogy azért a darabnak ne sértsem meg se a struktúráját, se a mondanivalóját, hogy ne torzítsam el."

Ez az este viszont csakis a rapszódiákra épül, mégis rengeteg lesz benne a népzene. Az 5. és a 16. rapszódiát szólóban adja elő Mocsári teljes egészében, és azért éppen ezeket, mert ezek "kilógnak a sorból" - ahogyan fogalmazott. Mind a kettőben megvan minden híres stiláris elem, ami a többiben is, mint a hegedűszóló, a cimbalom és a többi, de egyiknek sincs népzenei gyökere. Az egyik korai, a másik a késői ciklusból való, az utóbbit halála előtt egy évvel írta. Ennek a párosításnak az a célja, hogy a kontrasztot is megmutassák a koncerten. A Liszt-rapszódiákon belül is nagyon jól látható, mutatott rá a zongoraművész, hogy a zeneszerző mennyire volt képes a két végletet érinteni, a romantikust és az egészen modernt.

Liszt időskori művet sokan méltatták már, Debussytől kezdve, mint a modern hangzás előfutárát. Bartók is elég sokat tanult Liszttől, igaz, a cigányzenével kapcsolatos fogalmait ma már nem osztjuk, alaptételeit viszont Bartók éppen Liszttel vitatkozva fektette le. A modern zenei gondolkodás előfutárát persze jellemzően nem a rapszódiák kapcsán szokták emlegetni, Mocsári szerint a rapszódiacikluson belül megtalálhatók a végletek: "Az 5. egy vadromantikus alkotás, még valami wagneri is felfedezhető benne, miközben a 16. rapszódia szinte teljesen hangnem nélküli, tele van szűkített hangzásokkal, kromatikával. A többi rapszódiában, amiből csak részleteket mutatok be zongorán, mert a főszerep az együttesé lesz, meg fogják mutatni az adott motívumok különböző variánsait is." 

Cigányzenétől a rapszódiáig

2011. október 19. 19:30 Művészetek Palotája - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Km.: Mocsári Károly (zongora), Herczku Ágnes, Balogh Kálmán, Lendvay József + Kádár István és barátai, MÁV Szimfonikusok
Vez.: Takács-Nagy Gábor