Jazz/World

A madárének és a tánc találkozása a Mr. Moodburn új videójában – Klippremier a Fidelión

2023.07.13. 09:20
Ajánlom
A Fidelio oldalán debütál először az a felvétel, amely a háromtagú együttes új kislemezéhez készült. A videóklipben a zenekar élő játéka közben táncosok adnak elő izgalmas, a dal hangulatához illeszkedő koreográfiát. 

A Mr. Moodburn világa fúziót képez a jazz, a rock és a különböző filmzenés ihletettségű műfajok között. Zenéjükben egyszerre találkoznak megkomponált és improvizált elemek, lebilincselő atmoszférák, a spontaneitás és az őrült szólózás. A zenekar tagjai (Mihalik Ábel, Bubenyák Zoltán és Borbély Mátyás) már sok neves produkcióban bizonyíthattak, ebben a felállásban azonban kompromisszumok nélkül engedhetik szabadjára kreativitásukat.

A most debütáló Birds with Brains című szám az együttes Dystopia Radio című, hamarosan megjelenő albumának a negyedik kislemeze. Borbély Mátyás zeneszerző-basszusgitáros elmondta, nagyon fontos volt számára, hogy az albumon különböző hangulatú és mondanivalójú dalok szerepeljenek.

Úgy érzem azzal tiszteljük meg a hallgatót, ha egy utazásra invitáljuk és egy olyan történetet mesélünk neki el, amiben nem ismételjük önmagunkat.

Ez egyben egy remek lehetőség is arra, hogy minden dalnál különböző oldaláról lehessen bemutatni a zenekart mind a zeneszerzés mind a videókészítés tekintetében” – fogalmazott.

Mint mondta, így történt ez a Birds with Brains esetében is, amely hangszerelését tekintve egy zongoraközpontú jazzdal, az érdekessége inkább a zeneszerzésben rejlik, ahol a madarak énekének sokszínűségét és a természet romantikus melankóliáját egyszerre szerette volna megjeleníteni. „A madarak mindig is nagy hatással voltak rám. Egészen hihetetlen a számomra, hogy ilyen csodálatos módon kommunikálnak egymással és a külvilággal, de pont ezért is úgy érzem mintha ők egy idegen bolygóról jöttek volna ide, és sosem fogjuk igazán megérteni őket mint ahogy ők sem minket” – mesélte a zeneszerző.

Hozzátette, valamennyi számukhoz készítenek Live Session videókat, az adott szerzemény hangulatának megfelelő helyszínen. Borbély Mátyás a most debütáló klip kapcsán elmondta, rendkívül foglalkoztatja a kortárs tánc és a zene kapcsolata, ezért szeretett volna egy olyan videót, amelyben a zenekar élő játéka közben a táncosok a dal világához illeszkedő koreográfiát adnak elő. Ehhez a koncepcióhoz úgy érezte, leginkább egy színház atmoszférája, illetve egy forgószínpad a legmegfelelőbb párosítás. A felvételt a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházban rögzítették, a videóban Jancsó Edit és Madarász Blanka tánca látható.

Az együttessel sok helyen találkozhatunk a közeljövőben, fellépnek például Sopronban a JazzCsütörtök elnevezésű sorozatban, koncerteznek Kapolcson a Művészetek Völgyén, továbbá a Lellei Borheteken és a Budafoki Pezsgő és Bornapokon. Az őszi szezonban pedig Szigetszentmiklóson a NemcsakJazz klubban, illetve Budaörsön a PostART caféban is meghallgathatjuk őket. A lemezbemutatót pedig december 1-jén tartják a Fonó Budai Zeneházban.  

Mr. Moodburn: Birds with Brains

 

Fejléckép: Mr. Moodburn együttes (Fotó/Forrás: Mr. Moodburn)

 

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Egy csipetnyi Párizs Budapesten – ingyenes utcabál a Francia Intézet előtt

Anaïs Rosso francia művész, valamint Lakatos Mónika és FolkTriója is fellép július 12-én a Francia Intézet által szervezett ingyenes eseményen, ahol kulturális és gasztronómiai programokkal várják az érdeklődőket.
Könyv

Igazi művész a hamis próféták világában – új életrajzi könyv jelenik meg David Lynchről

Októberben vehetik kézbe a magyar olvasók Ian Nathan könyvét, amely részletesen mutatja be az idén januárban elhunyt filmrendező, festő, fényképész, David Lynch munkásságát és életét. A kötet a Troubadour Books gondozásában jelenik meg, Illés Róbert fordításában.
Klasszikus

Bach a falumúzeumban – zalai orgonán készült felvétel a barokk mester műveiből

Mátyás István orgonaművész a jelenleg a zalacsébi templomban található, hányattatott sors után megmentett hangszeren rögzítette Johann Sebastian Bach olyan műveit, amelyek kisebb méretű orgonán is játszhatók.
Zenés színház

Keresztes Tamás és Sodró Eliza is beugrik a nagybőgőbe – rendhagyó operettgála készül Veresegyházon!

Milyen bonviván Nagy Ervin? Vajon Sodró Elizának is délibábos a Hortobágy? A szokatlan kérdésekre a Mézesvölgyi Nyár ad majd válaszokat augusztus 13-án, érkezik ugyanis Peller Károly rendhagyó operettgálája.
Színház

A Kean nyerte az Underground Nemzetközi Színházi Fesztivál nagydíját

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása fesztivál-nagydíjat nyert az Underground Nemzetközi Színházi Fesztiválon. Az Aradi Kamaraszínház tagja, Harsányi Attila színművész három előadást játszott a seregszemlén.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World magazin

Ács Dominika: „A légzés nemcsak technika, hanem tükör is egyben”

Ács Dominika Junior Prima díjas fuvolaművész július 9-én a Benczúr Kertben mutatja be a közönségnek legújabb, BREATHING című albumát. Az előadóval – aki egyben a felcsendülő dalok szerzője is – a közelgő koncert kapcsán beszélgettünk.
Jazz/World ajánló

Tóth Vera: „Biztos vagyok benne, hogy a közönség imádni fogja!”

Egyedülálló zenei élménnyel várja rajongóit Tóth Vera július 4-én a Várkert Bazár varázslatos szabadtéri színpadán. A Summer Night Budapest című esten Vera ikonikus, soulos hangzásvilága kilenctagú zenekara kíséretében szólal meg az Öntőház udvar csillagfényes égboltja alatt.
Jazz/World interjú

„Hatalmas felelősség, hogy sok embernek én mutathatom be a cimbalmot” – beszélgetés Horváth Áron cimbalomművésszel

Japánból Hollandiába menet értük utol a keresett művészt, aki otthon van a klasszikus zene és a jazz terén is. Horváth Áron az MVM Zrt. jóvoltából Junior Prima díjat vehetett át magyar zeneművészet kategóriában.
Jazz/World interjú

„A basszusgitár ősi ereje mindenkit megbabonáz” – beszélgetés Kéri Sámuel jazz-basszusgitárművésszel

Hosszú évekig zongorázott, aztán beleszeretett a basszusgitárba. Hazai tanulmányai után felvették a bostoni Berklee College of Musicra. Kéri Sámuel ma már az egyik legígéretesebb hazai jazz-basszusgitáros, aki a napokban Junior Prima díjat kapott magyar zeneművészet kategóriában.
Jazz/World ajánló

Balatonfüred újra a gitárzene nemzetközi centruma lesz

A 19. Balatonfüredi Nemzetközi Gitárfesztivál rangos hazai és külföldi művészek fellépéseivel, nyilvános mesterkurzusokkal és szakmai programokkal várja a közönséget június 22. és 28 között.