Jazz/World

A magyar Dalinda is az idei Womex fellépői közé került

2020.07.28. 11:15
Ajánlom
A magyar Dalinda zenekar is fellép az őszi budapesti világzenei expón. A Womex szervezői hétfőn mások mellett mexikói, algériai, kolumbiai, szlovén, ghánai, marokkói, dél-koreai, amerikai és spanyol előadót is bejelentettek.

A világzene vezető nemzetközi fesztiválját október 21. és 25. között a Hangvető szervezésében idén 26. alkalommal rendezik meg, immár második ízben Budapesten. Miután a Womex 2015 után másodszor is a magyar fővárosban lesz, a közép- és kelet-európai, balkáni zenészeknek nagyobb esélye van eljönni.

21 különböző ország képviselteti magát a most bejelentett 21 előadóval, és közöttük szerepel a Dalinda zenekar és a szlovén Sirom neve is.

A régióbeli zenekarok száma még nőni fog, hiszen a regionális színpad fellépői az első bejelentésben még nem szerepelnek."A járvány miatt kialakult helyzet a színpadon, a közönségben, kiállítói és szervezői oldalon egyaránt új. Próbálunk felkészülni, hogy végül ne a vírus legyen a főszereplő" - idézte a kommüniké Bellay Szilviát, aki a Womex hazai megvalósítását koordinálja.

Weyer Balázs, a Hangvető programigazgatója, a világzenei expo "hét szamurájának", azaz szakmai zsűrijének egyike azt emelte ki, hogy most az iparág szereplőinek még fontosabb minden olyan lehetőség, amelynek keretében találkozni lehet, bemutatkozni, üzletet kötni, friss előadókkal."Nehézkes a nemzetközi utazás, különösen oda kell figyelni a biztonságra, sok a megválaszolatlan kérdés. De éppen ebben a helyzetben a legfontosabb, hogy az idei Womex megtörténjen, és szolgálni tudja a világzenei közösség minden tagját. Ezt már a zsűrizés alatt is intenzíven éreztük, sokat beszéltünk róla, hogy rossz időkben van igazán szükség a zene szépségére és energiájára" - fogalmazott Weyer Balázs.

A Hangvető csapata stratégiai partnerével, a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivállal együtt olyan nagy presztízsű, és a 2015-ös budapesti Womexen már sikerrel bejáratott helyszínekre szervezi a fesztivált, mint a Müpa, a Bálna Budapest és az A38 hajó. A most bejelentett művészek Ghánától Izlandig olyan zenei sokféleséget képviselnek, amelyen keresztül kevésbé ismert műfajok, népzenék vagy éppen a hagyományos muzsikát és a kortárs hangzásokat ötvöző új zenei ötletek is eljuthatnak a szakmai és zenekedvelő közönséghez.Hallható lesz Budapesten az algériai Djazia Satour kifürkészhetetlen ritmikájú gnawája, intim kubai dzsessz, a Dalinda (Tímár Sára, Paár Júlia, Nádasdy Fanni) többszólamú, modernné varázsolt magyar a capella népdalai, a meditatív indiai szúfi hagyomány újragondolása vagy a haiti voodoo funksámán is.

A több mint 1600 beérkezett pályázat közül a héttagú zsűri a Womex történetében először online hozott döntést. A zene minősége mellett olyan szempontokat is figyelembe vettek, mint a fellépők földrajzi és műfaji sokszínűsége, és hogy egy nagy angol nyári fesztiváltól egy kis zágrábi klubig mindenki találjon köztük magának valót.

Indázó dallamok a női lélekről

Kapcsolódó

Indázó dallamok a női lélekről

Március 8-án, nőnapon mutatja be első lemezét a Fonó Budai Zeneházban a Dalinda a cappella trió, akik a népdalokat sajátos felfogásban, modern zenei hatásokkal fűszerezik.

Programkereső

Legnépszerűbb

Könyv

Meztelenre vetkőzni még az orvos előtt sem!

Láthatóvá válnak a cselédlányok, szegényebb sorból való asszonyok hétköznapjai, a kor egészségügyi, higiéniai, sőt erkölcsi viszonyai. Szécsi Noémi legutóbbi kötetében dr. Hugonnai Vilma, az első magyar orvosnő rendelési naplói alapján enged bepillantást a 19. század végén és a 20. század elején élő nők életébe.
Fidelio Tours

Több mint félszáz program a Zempléni Fesztiválon

Komolyzenei és jazzkoncertek, színházi és irodalmi estek, kiállítások mellett családi és gasztronómiai kínálat várja az érdeklődőket augusztus 14. és 23. között.
Jazz/World

A boglári közönséget táncoltatja meg pénteken a Budapest Bár

Azt már egyértelműen láthatjuk, hogy 2020 nem a nagykoncertek és a többezres fesztiválok éve, de a Budapest Bár legénysége ebben a nehéz helyzetben sem maradt tétlen. Az utóbbi hónapokban tökéletesítették friss lemezük dalait és előkészítettek egy koncertszínházi darabot, amit augusztusban és szeptemberben több ízben is meghallgathatunk. Legközelebb 7-én, pénteken lépnek fel Balatonbogláron, a Kultkikötő 15. születésnapján. A zenekar vezetőjével, Farkas Robival beszélgettünk.
Jazz/World

Tizenhét ember szíve egy akkordban - Beszélgetés Bacsó Kristóffal

Elvégezte a Liszt Ferenc Zeneakadémiát és a Berklee College of Music-ot, bizonyított a francia és az amerikai komolyzenei színtéren, londoni, barcelonai és pescarai jazz fesztiválokon nyűgözte le a szakmát, Orszáczky- és Artisjus-díjban részesült, és különböző formációival eddig négy saját lemezt jelentetett meg. Bacsó Kristóf szaxofonista és zeneszerző jelenleg a Modern Art Orchestra művésze – zenei pályafutásáról, a MAO-val közös munkájáról, jövőbeni terveiről beszélgettünk.
Zenés színház

Fontos, hogy a magyar lelkünk is benne legyen ezekben az előadásokban

A Budavári Palotakoncert meghívott vendégeként augusztus 8-án két erdélyi művész, Hary Judit és Fülöp Márton is szívhez szóló, emlékezetes élményt nyújtó produkciókkal készül megajándékozni az Oroszlános Udvarba érkező közönséget. A Kolozsvári Magyar Opera művészeivel a közelgő gála kapcsán arról is beszélgettünk, hogy határon túli magyarokként miért kiemelkedő fontosságú számukra ez a találkozás és maga az operett műfaj.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World hír

5,3 milliárd forint a zenészeknek, kluboknak, fesztiváloknak és technikusoknak

Kezdjünk barátkozni a raktárkoncert fogalmával! A kormány a rendezvényszervezők, a klubok és a technikai személyzet támogatását tervezi a most bejelentett csomaggal. Gulyás Gergely az SZFE-t érintő kérdésekre is válaszolt.
Jazz/World interjú

A boglári közönséget táncoltatja meg pénteken a Budapest Bár

Azt már egyértelműen láthatjuk, hogy 2020 nem a nagykoncertek és a többezres fesztiválok éve, de a Budapest Bár legénysége ebben a nehéz helyzetben sem maradt tétlen. Az utóbbi hónapokban tökéletesítették friss lemezük dalait és előkészítettek egy koncertszínházi darabot, amit augusztusban és szeptemberben több ízben is meghallgathatunk. Legközelebb 7-én, pénteken lépnek fel Balatonbogláron, a Kultkikötő 15. születésnapján. A zenekar vezetőjével, Farkas Robival beszélgettünk.
Jazz/World mao

Tizenhét ember szíve egy akkordban - Beszélgetés Bacsó Kristóffal

Elvégezte a Liszt Ferenc Zeneakadémiát és a Berklee College of Music-ot, bizonyított a francia és az amerikai komolyzenei színtéren, londoni, barcelonai és pescarai jazz fesztiválokon nyűgözte le a szakmát, Orszáczky- és Artisjus-díjban részesült, és különböző formációival eddig négy saját lemezt jelentetett meg. Bacsó Kristóf szaxofonista és zeneszerző jelenleg a Modern Art Orchestra művésze – zenei pályafutásáról, a MAO-val közös munkájáról, jövőbeni terveiről beszélgettünk.
Jazz/World lemezajánló

10+1 magyar jazzlemez, amit hallanod kell idén

Összeszedtük az elmúlt hónapok legfontosabb megjelenéseit a magyar jazzben: Lukács Miklós, a Subtones, Dés András, a Modern Art Orchestra és Juhász Gábor, valamint egy külföldi csapat tisztelgése Bartók előtt – a Fidelio válogatásában.
Jazz/World opus jazz club

Női újhullám az Opus Jazz Club színpadán

Augusztusban öt olyan formáció játszik a fővárosi Opus Jazz Club színpadán, amely új megvilágításba helyezi az improvizatív női éneklést.