Jazz/World

A magyar dalszerzés évének nyilvánították 2025-öt

2025.01.23. 13:25
Ajánlom
Az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület és a Nemzeti Kulturális Alap közös ünnepi eseménnyel nyitotta meg a magyar dalszerzés évét január 22-én, a magyar kultúra napján az Artisjus székházában.

A tematikus évet Kodály Zoltán és Bartók Béla népdalgyűjtésének 120., Huszka Jenő születésének 150., és az első magyar nyelvű beatdalokat megíró Szörényi-Bródy szerzőpáros működésének 60. évfordulója alkalmából hirdették. A megnyitóeseményen köszöntőt mondott Szinger András, az Artisjus főigazgatója, valamint Bús Balázs, az NKA alelnöke. A beszédeket követően Bősze Ádám zenetörténész tartott előadást a dalszerzés történetéről, majd Beck Zoltán, a 30Y énekes dalszerzője adott rövid zenés műsort Cseh Tamás dalaival. A műsor Bródy János és Stumpf András beszélgetésével zárult.

Ezek után hivatalosan is megnyitották a jubileumi évet, és egy erre az alkalomra készült kiáltvánnyal meghirdették a Magyar Dalszerzés Éve mozgalmat. „A mesterséges intelligencia korában fontos, hogy az alkotói folyamatban megőrizzük az emberi minőséget és ihletettséget. Ezért idén még erősebben rá akarjuk irányítani a figyelmet a dalszerzőkre és a kreatív alkotás folyamatára” – ismertette a mozgalom indításának okát Szinger András.

A mozgalomhoz, amely a dalok szeretetén és a szerzőik iránti tiszteleten alapul, bárki csatlakozhat.

Fejléckép: Cottonbro Studio / Pexels

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Hallgasd meg, hogyan énekli Jonas Kaufmann Bánk bán áriáját!

Április 10-én jelent meg a világhírű német tenor legújabb, Magische Töne című albuma, amelyen számos magyar szerző, így Erkel Ferenc, Goldmark Károly és Kálmán Imre művei is szerepelnek.
Klasszikus

Dráma színpad nélkül – 15 sor klasszikus

„Tűpontos megszólalásaikkal, nem hangerővel, hanem karakterrel és kifejezéssel érték el, hogy a közönség mélyen átérezhesse, mit jelent nekünk mint emberi közösségnek a passió.” 15 sor klasszikus.
Színház

Ezek az előadások versenyeznek a debreceni OSZT-on

Összeállt a 2026-os Országos Színházi Találkozó (OSZT) programja, amelynek idén a 160 éves debreceni Csokonai Nemzeti Színház ad otthont. Az elmúlt évekhez hasonlóan most is 7 nagyszínpadi és 7 stúdióelőadás versenyez majd június 15. és 21. között, ezúttal a cívisvárosban.
Vizuál

Negyvenéves a Goya-díj – visszatérnek a legnagyobb nyertes filmek az Urániába

A spanyol film legrangosabb elismerése, a Goya-díj 40. születésnapja alkalmából vetítéssorozat indul az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A Goya 40 – Spanyol filmek a díj tükrében című sorozatban tíz alkotást láthat április 15. és június 24. között a közönség eredeti nyelven.
Plusz

Kiállításokkal és színházzal ünneplik Janikovszky Évát Erzsébetvárosban

A VII. kerületben megannyi program fonódik a Janikovszky100 Emlékév Erzsébetvárosban köré a KULT7 szervezésében. A nagyszabású eseménysorozat egy Janikovszky-nappal veszi kezdetét, ezzel tiszteleg a kerület a gyermekirodalom meghatározó, évszázados értéket teremtő írója előtt 100. születésnapján.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

Horgas Eszter és művészbarátai az Óbudai Társaskörben

Horgas Eszter fuvolaművész több mint 20 éve rendszeres fellépője az Óbudai Társaskörnek. Május 15-én művészbarátaival „Gershwin és Bernstein: Két zseni Amerikában” címmel adnak koncertet.
Jazz/World ajánló

Hálószobaprojektből világszínpadra: Budapestre érkezik corto.alto

Márciusban a Jazzbois vendégeként mutatkozik be a Müpában, április 21-én pedig saját zenekarával tér vissza Budapestre a kortárs jazz egyik izgalmas új hangja, corto.alto.
Jazz/World ajánló

Monteverdi egykor és ma – Karosi Júlia ad koncertet a Zeneakadémián

A jazzénekművész és együttese Monteverdi – Past & Present címmel ad koncertet április 25-én, amelyen madrigálok és operák részletei hangoznak el sajátos hangszerelésben.
Jazz/World ajánló

Budapest Ritmo: ahol a világ zenéi egymásba olvadnak

A Budapest Ritmo minden évben bebizonyítja: a világzene ma az egyik legizgalmasabb terepe a zenei felfedezéseknek. A 2026-os kiadás április 9. és 11. között ismét világkörüli utazásra hív a Magyar Zene Házában.
Jazz/World ajánló

Az éjszaka ritmusa – Mario Biondi ismét a Margitszigeten lép fel

Május 23-án a Margitszigeti Színház színpadán lép fel Mario Biondi, a nemzetközi soul- és jazz színtér ikonikus alakja a 3. Jazz és Bor Fesztiválon. A koncert előtt érdemes korábban érkezni, hisz a fesztivál napközben kisebb jazzkoncerteknek ad teret.