A Nigun zenéje könnyen elkábít, az általuk játszott klez-jazz egyaránt táplálkozik a közép-kelet európai zsidó zenei hagyományból és a jazzből, úgy, hogy mindvégig szabad átjárás van a kettő között.

Fülledt és tömény, közben meg játékos is. A nyitó Yiddishe Honga egy lassan, dögösen, hipnotikusan induló táncdarab, ami a határig dúsul. Az ezt követő egyveleg bátran kalandozik, Bede Péter teljes természetességgel szólaltat meg bármilyen akcentust, a zenekarvezető, Párniczky András pedig nagyon érdekes kontrasztokat teremt, de nem fél az álomszerű elrugaszkodásoktól sem. A ritmusszekció laza, a bőgős Ajtai Péter a vonózott részeknél ugyanakkor gond nélkül csempész feszültséget a zenébe. A Nigun nem játszik jazzt, de a zenéjükkel kapcsolatban egyébként is felesleges műfaji skatulyákkal vacakolni, sokkal inkább van szó a zenei gyökerek feltárásáról, ahol a jazz leginkább közvetítő médium, amin keresztül ezek a gyökerek megérkeznek napjainkba.