- Volt abban szándékosság, hogy két, hozzád hasonlóan a neves amerikai jazzintézményben, a Berklee-n tanult két magyar zenészt – a zongorista Oláh Tzumó Árpádot és a dobos Juhász Mártont - hívtad meg magad mellé zenélni a triódba?

- Nem, abszolút nem volt emögött ilyen tudatosság. Oláh Tzumó Árpádot szinte gyerekkorunkból, 15 éves kora óta ismerem, Juhász Márton viszont jóval fiatalabb nálam. Az elsődleges szempont, amiért rájuk esett a választásom, hogy mindketten nagyon érzékeny és képzett muzsikusok, akik képesek nyitottan közelíteni a zenéhez.

Bacsó Kristóf Triád (Fotó/Forrás: Vancsó Zoltán)

- Legutóbbi, Gramofon-díjas lemezed címe Pannon Blue, amibe beleérezhetjük a világot látott, ámde otthonától elszakadni nem tudó ember iróniáját is. Benne van ez a kettős szemszög a zenében is?

-  Már régen kitaláltunk egy jól hangzó jellemzést a zenénkre:

a jazz és a kortárs zene elemei keverednek a kelet-európai életérzéssel”.

Én ezt komolyan gondolom. Szerintem annak nincs értelme, hogy egy tőlem távoli irányzatot kövessek a zenében, legyen szó amerikai stílusról, vagy bármely más kultúra zenéjéről; ehelyett próbálok azokból a zenei gyökerekből is táplálkozni, amelyek tényleg belülről jönnek. Ez egyszerre tudatos és tudattalan, tehát ha megfeszülök, sem tudok másmilyen dallamokat írni. A cím egyfajta utalás erre a kettősségre:

- A blue kifejezés mit jelent ebben a kontextusban?

- Ahogy Miles Davis: Kind Of Blue, vagy John Coltrane: Blue Train című albumának címében, úgy itt sem elsősorban a kék színt, hanem egy életérzést, egyfajta mélabút jelent. Ebből a szóból származik a blues műfaj elnevezése is. A lemezen szerepel a Nu Blue és a Pannon Betyars On The Land Of Pampas című szám, a cím ezek összevonásából született.

- Sokat játszol külföldön is. Látsz különbséget abban, ahogy a külföldi és a magyar hallgatók érzékelik a zenédet?

- Amikor külföldön játszunk, akkor általában megjegyzik, hogy mennyire hallatszódik a magyar érzésvilág a zenénken. Itthon egyáltalán nem érzik ezt magyarosnak. Én úgy gondolom, hogy abszolút magán viseli a zenénk ennek a zenei hagyománynak a jegyeit.

- A lemezen közreműködik a benini származású, Amerikában élő gitáros, Lionel Loueke is. Mennyire volt cél, hogy ő belesimuljon ebbe a hangzásvilágba, vagy esetleg, hogy kontrasztot adjon neki?

- Nem akartam ilyen éles határokat húzni. Lionel Loueke jelenleg a jazz-gitáros középgeneráció egyik legnagyobb alakja. Vele még amerikai tanulmányaim során ismerkedtem meg, és innen maradt meg a kapcsolat. Az előző lemezemhez ő írta a borítószöveget, és gondoltam, hogy talán eljönne játszani is. Sok olyan szám van a lemezen, amit kifejezetten az ő egyéni és karakteres stílusának ismeretében komponáltam.

Ugyanakkor úgy gondolom, hogy például a pentaton gondolkodás mentén rengeteg párhuzam fedezhető fel az afrikai és a magyar népzene között, így aztán abszolút idomult a játéka a miénkbe.

Ő egy nagyon nyitott ember, és mindig érezte, hogy mikor kell alázatosan háttérbe vonulni, és mikor van helye annak, hogy a saját hangjával és stílusával kiemelkedjen.

- Február 3-án viszont nem vele, hanem az izraeli gitárossal, Gilad Hekselmannal léptek színpadra.

- Lionel Loueke ekkor éppen a saját produkciójával turnézik, de mindenképp szerettünk volna meghívni egy gitárost, mivel a koncertünket magába foglaló Jazz Showcase-en belül a gitárnak idén kiemelt jelentősége lesz – Zoller Attila Amerikában nagy karriert befutott gitárosnak is rendeznek emlékkoncertet. Így esett a választásunk Gilad Hekselmanra, aki egy fantasztikus szereplője a mai kortárs jazznek. Ezen a koncerten a lemezagyagon túl már új számokat is játszunk majd, tehát nem kényszerítjük Gilad Hekselmant abba a helyzetbe, hogy Lionel Lueket helyettesítse, hiszen ez nem is lehet cél.

Kapcsolódó

Elfeledtük volna a messze földön híres magyar jazzgitárost?

Zoller Attila nevét kevesen ismerik itthon, pedig az amerikai jazz-zenészek körében fontos viszonypontként emlegetik őt. Éppen 20 évvel ezelőtt, 1998. január 25-én hunyt el, emlékére február 2-án a Müpa kiváló muzsikusokkal szervez koncertet.

- A triád mellett a Modern Art Orchestra arculatának is meghatározó személyisége vagy zeneszerzőként és zenészként. A bigbandben való működésed mennyire kíván más kompetenciákat, mint a kamarazenélés?

- Egy nagyzenekarnál teljesen mások a viszonyok: nagyobb rendnek kell lenni, és emiatt sokkal koncentráltabb, „melósabb” az itteni munka. Amikor létrehoztuk a Triadot, az volt az egyik cél, hogy szabadabban tudjuk kezeljük a formákat, tehát hogy a megkomponált részek mellett ismeretlen irányokba is el tudjunk menni, amihez elsősorban nyitott fül szükséges. Egy nagyzenekarnál ez nem működik. Abban, hogy a MAO most úgy szól, ahogyan, tízévnyi kőkemény együttgyakorlás és munka van.

A másik dolog az, hogy korábban főleg altón játszottam és a szopránszaxofon volt a váltóhangszerem, most pedig már 8-10 éve a tenorszaxofon lett a fő hangszerem.

A MAO-ban a viszont az altszaxofon szólamvezetője vagyok, tehát ez abszolút más ilyen szempontból.

- Mi volt az oka a hangszerváltásnak?

- Ahogy az ember személyisége változik, mindig valami újat keres a zenében. A hangot is ugyanúgy képzi, fejleszti az ember, mint bármely más képességét: próbálja minél inkább megvalósítani azt, amit belül hall. Én rájöttem, hogy nekem sokkal természetesebben jön belülről a tenorszaxofon hangszíne, mint az altóé.

- Édesapád Bacsó Péter filmrendező, akinek szintén volt kapcsolata a zenével, hiszen viszonylag sok dalszöveget írt. Szinte soha nem beszélsz az ő személyéről. Miért?

- Ifjabb koromban mindig „valakinek a fia” voltam, és a pályám elején nagy teherként éltem meg, hogy egyáltalán felmerülhet annak a gyanúja, hogy nem a saját jogomon érvényesülök.

Azért is érdekes ez, mert ő nekem elsősorban az apám volt, nem pedig egy Kossuth-díjas filmrendező. Valóban sok slágerszöveget írt, sőt musicalt is: A szerdán tavasz lesz! című operett szövegét szerezte. Miatta bennem is él egyfajta vonzalom ez iránt a világ iránt: évek óta dolgozom együtt Szalóki Ágival, a sanzonműsorát próbálom zeneileg összefogni. Megkértem Ágit, hogy tanuljon meg néhányat édesapám dalai közül, mert fantasztikus kincsek vannak köztük, amik valamiért nincsenek szem előtt.

Bacsó Kristóf (Fotó/Forrás: Vancsó Zoltán)

- Te magad is írtál filmzenét, például Pacskovszky József: A tökéletes gyilkos című filmjéhez. Ez milyen tapasztalat volt?

- Több filmes felkérés ért, aminek próbáltam eleget tenni. Ez egy alárendelt szerep, ahol zeneszerzőként a rendező utasításait követve kell belecsempésznie az embernek a saját egyéniségét a végeredménybe. Nagyon érdekes, ugyanakkor kemény munka volt, sokat tanultam belőle.

- A Müpás koncerten túl milyen új projektek foglalkoztatnak?

- Abban a nehéz helyzetben voltunk most, hogy Juhász Marci dobosunk felvételt nyert egy svájci elitiskolába, Baselbe, ahová egy évig szerződés köti. Emiatt most csak olyan koncerteket tudunk létrehozni, amikre el tud jönni. Április 28-án az Opus Jazz Clubban játszunk és tervezzük, hogy lassan egy új lemezt készítünk. A Pannon Blue egy koncertfelvétel volt, most

Emellett a Modern Art Orchestrával is rengeteg felkérésük is van, illetve a Zeneakadémián is tanítok zenekari gyakorlatot, ami egy nagyon izgalmas és sokrétű feladat.