Jazz/World

A magyar zenefogyasztók a legbecsületesebbek?

2016.07.27. 16:40
Ajánlom
Az európai uniós zeneipar csaknem 170 millió euró közvetlen bevételkiesést szenvedett el 2014-ben az illegális forrásokon keresztül elérhető tartalmak növekvő népszerűsége miatt, de a mutatók szerint Magyarországon a legalacsonyabb a bevételkiesés aránya - derül ki az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalának (EUIPO) legfrissebb jelentéséből.

Az elemzés az illegális forrásból származó zenei felvételek felhasználásának káros hatásait vizsgálta 2005 és 2014 között az Európai Unió 19 tagállamában, ami lefedi az összes tagállam hangfelvétel-készítési és -publikálási iparágának 99 százalékát.

A 170 millió euró veszteségből 57 millió euró a fizikai hanghordozók piacához és 113 millió euró a digitális termékek forgalmához köthető. A zeneipar által elszenvedett veszteség aránya elérte a forgalom 5,2 százalékát. A kapcsolódó szektorok és az állam bevételkiesését is figyelembe véve ez az értékesítési veszteség összesen 336 millió euróra tehető. A csökkenő kereslet folytán ugyanis a vizsgált európai uniós tagországok mintegy 63 millió euró állami bevételtől estek el, továbbá a munkahelyek száma 2155-tel csökkent.

A jelentés arra is rámutat, hogy

az illegális tartalmak felhasználásának növekedésével párhuzamosan jelentősen visszaesett a fizikai hanghordozók és a digitálisan elérhető zenei tartalmak forgalma.

A tagországok közül a legnagyobb közvetlen bevételkiesést a saját hangfelvétel-iparában Nagy-Britannia szenvedte el 48,6 millió euróval, ami a brit zenei piac 5,7 százalékának felelt meg.

A második helyen Németország, a harmadikon Franciaország áll 40,4 millió és 26,4 millió euróval. Ehhez járul hozzá a kapcsolódó iparágak és az állami szektor közvetett vesztesége, amely Nagy-Britannia esetében további 30, Németország esetében 26, Franciaország esetében 21 millió euró veszteséget jelent.

Magyarország a lista 16. helyét foglalja el viszonylag alacsony, 282 ezer eurós, vagyis 88,5 millió forintos becsült bevételkieséssel. A zenepiac értékesítési veszteségének aránya nálunk az 5,2 százalékos EU-átlagnál kedvezőbb, a hazai forgalom 3,5 százaléka, ami a legalacsonyabb a tagállamok között.

CD lemezek

CD lemezek (Fotó/Forrás: Vajda Virág)

Az EUIPO legfrissebb elemzése fizikai hanghordozók és digitális tartalmak szerinti bontásban is megvizsgálta a zeneipart érintő veszteséget: Magyarországon a fizikai hanghordozók esetében 1,9 százalék, a digitális tartalmak esetében 6,4 százalék a zenepiaci értékesítések terén elszenvedett veszteség. Mindkét arány alacsonynak számít a többi tagország mutatóihoz viszonyítva.

"Az európai és a hazai fogyasztói hozzáállásban jelentős változásokra van szükség, ezért hangsúlyozzuk a felvilágosítás fontosságát a zenehallgatás legális forrásainak népszerűsítése és tudatos választása érdekében" - idézi a közlemény a kutatás eredményeivel kapcsolatban Németh Mónikát, a HENT titkárát.

A testület munkatársa hozzátette:

a legtöbb fogyasztó nincs tisztában azzal, hogy az illegális tartalmak "fogyasztásával" mekkora kárt okoz valójában a gazdaságnak,

a hatékony megelőzés érdekében ezen a területen is szükség van a magyar hatóságok aktív közreműködésére és az egységes európai uniós fellépésre.

Az EUIPO kutatása rávilágít arra is, hogy az illegális zenei tartalmat felhasználók ugyan tisztában vannak a szellemi tulajdon értékével, mégis hajlamosak hozzáállásukat személyes körülményeikkel indokolni: a válaszadók legtöbbször úgy gondolják, hogy ha saját használatra nyúlnak az illegális tartalmakhoz, nem követnek el jogsértést.

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Erős, makacs és érzékeny - Meryl Streep 70 éves

Ma ünnepli hetvenedik születésnapját a háromszoros Oscar-díjas Meryl Streep, a ma élő legnagyobb színészek egyike, akit 21 alkalommal jelöltek Oscar és 31 alkalommal Golden Globe díjra. Portré.
Színház

„Egy Beethoven-koncert után kisebb a valószínűsége annak, hogy valakit fejbe verjünk”

Az Ördögkatlan két megálmodójával, Kiss Mónikával és Bérczes Lászlóval arról beszélgettünk, miből fakad a fesztivál egyedi hangulata és milyen új fellépőket avatnak idén, de néhány praktikus tanáccsal is ellátják azokat, akik kedvet kapnának ellátogatni a fesztiválra július 30. és augusztus 3. között.
Jazz/World

M és Ö és R és K, avagy nem tudom, milyen zene ez, de nagyon jó

Funk, soul, pszichedelikus pop, lo-fi és blues, nem is ez a lényeg, hanem hogy a Mörk nem csak azt tudja, hogyan zenéljen, hanem azt is, hogyan zenéljen Neked.
Jazz/World

David Gilmour 6 milliárd forintért adta el a gitárjait, hogy segítse a klímakatasztrófa elleni harcot

A Pink Floyd gitáros-énekese, a Wish You Were Here szerzője rekordáron adta el a hangszereit, azokat is, amiket az ikonikus lemezein használt. Egy zöld szervezetet támogat a pénzzel.
Klasszikus

Miskolcon találkozott Prometheus és Kékszakállú

Fanfárok, azaz harsonákon játszó zenészek figyelmeztették a közönséget az előadások kezdetére: a Miskolci Nemzeti Színház óratornyából felcsendülő ünnepélyes jeladás két előadásra invitálta meg a Bartók Plusz Operafesztivál hallgatóit, Alekszandr Szkrjabin Prometheus: a tűz költeménye című szimfonikus művére, illetve Bartók Béla A Kékszakállú herceg várára.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

Budapest Bár és a 100 tagú Cigányzenekar augusztusban a Fertőrákosi Barlangszínházban

Elkezdődött a vakáció, beköszöntött a kánikula, ilyenkor pezseg igazán az élet Fertőrákoson, mindenki megtalálja a kedvére valót: lehet bringázni és távcsővel madarat lesni, a borospincékben kékfrankost kóstolni, szörfözni, hajókázni a Fertő-tavon, jókat kirándulni, felfedezni a Pannon-tenger lerakódásából keletkezett Fertőrákosi Kőfejtőt, hűsölni benne és ugyanitt este meghallgatni egy kellemes konceret.
Jazz/World Partitúra

Laposa Julcsi: „Az emberek közérzetére próbálok hatni: megmutatni nekik, hogy a zene az övék”

Hogyan lesz valakiből zenei mediátor? És egyáltalán, mi az? Laposa Julcsi Junior Príma Díjas népzenésszel, zenei mediátorral a Partitúra Zala megyei adásának forgatásán találkoztunk.
Jazz/World pink floyd

David Gilmour 6 milliárd forintért adta el a gitárjait, hogy segítse a klímakatasztrófa elleni harcot

A Pink Floyd gitáros-énekese, a Wish You Were Here szerzője rekordáron adta el a hangszereit, azokat is, amiket az ikonikus lemezein használt. Egy zöld szervezetet támogat a pénzzel.
Jazz/World beszámoló

M és Ö és R és K, avagy nem tudom, milyen zene ez, de nagyon jó

Funk, soul, pszichedelikus pop, lo-fi és blues, nem is ez a lényeg, hanem hogy a Mörk nem csak azt tudja, hogyan zenéljen, hanem azt is, hogyan zenéljen Neked.
Jazz/World ajánló

Bartók zenéjére is improvizálnak a 20. Lamantin Jazz Fesztiválon

A hazai és a nemzetközi jazzélet kiválóságait, hatvan fellépő tizenhat koncertjét hallhatja és láthatja a közönség június 23. és 29. között Szombathelyen.