Jazz/World

A makrokozmosz nyitott világa

2014.12.09. 16:29
Ajánlom
A legendás gitáros, Babos Gyula új produkcióval áll a Fesztivál Színház közönsége elé, de a Makrokozmosz anyagában a régi rajongók ráismernek majd felfogásának állandó elemeire.

Babos Gyula mindig élen járt az új stílusok meghonosításában, miközben most is ugyanaz a fantasztikus mesélő, aki a melódia szépségét és a jazzritmus lüktetését különböző hátterek előtt mindig fenntartja zenekaraival. Pege Aladárral a Kexben, Szakcsi Lakatos Bélával a Rákfogóban játszott, majd a Saturnusszal érte el máig tartó népszerűségét. A Sonynál több mint egy tucat országban kiadott Blue Victory kicsit törlesztette a lemezipar adósságait vele szemben, Victor Bailey, James Moody, Terri Lyne Carrington,Tony Scott, Frank Zappa, Jiří Stivín oldalán koncertezett és készített felvételeket.

A Babos Project Romanival egyéni módon ötvözte a roma zenei hagyományt a jazzel, és mesélős kedve azóta alakult zenekaraiban sem csökkent. Legutóbbi együttesében már szerepelt egy középgenerációs szólista, Lantos Zoltán hegedűs személyében. A mindig vállalkozó kedvű, örökifjú (hihetetlen, de már hatvanöt éves) gitáros-zenekarvezető az új produkciójához most két karakteres zenészt is meghívott ebből a korosztályból. Fekete-Kovács Kornél zenekarával már nyáron játszott együtt Babos. Nyilatkozata szerint erősen építeni fog arra a fajta tűzre, erőre és arra a zenei világra, amit ő a trombitájával vagy a szárnykürtjével meg tud teremteni. Énekes szólistának Winand Gábort hívta meg, az ő szöveg nélküli éneklése, fantasztikus improvizációi és nagyszerű szaxofonjátéka társulnak majd Babos „repülős" szólóihoz, amelyek rég a kézjegyévé váltak. Mivel a gitár lesz az egyetlen harmóniahangszer, a trombitás szívesen közreműködik majd billentyűkön is, hogy Babos szólóinak is legyen akkordikus alátámasztása, "hangszőnyege".

Babos általában nagy kiugrási lehetőségeket szokott adni egy-egy tehetségnek, máshol még nem hallott fiatalnak. Ezen nem is lehet csodálkozni, hiszen köztudomású, hogy Babos Gyula a Zeneakadémia Jazz tanszéke alapítóinak egyike, még a konzis időkből, évtizedek óta folyamatosan tanít. A zenekarvezető a dobok kezelését most a huszonkét éves Czirják Tamásra bízza, akinek óriási empátiáját az első közös koncert után örömmel és meglepetten érzékelte. A bőgőszólamra a több együttesben is fontos társalkotó szerepet betöltő Orbán Györgyöt kérte fel. Orbán óriási svádával tud megszólalni, kevés bőgős ér a nyomába. A bőgős az első közös koncert után boldogan fordult a zenekarvezetőhöz azzal, hogy milyen fantasztikus volt ez a "kamarázás"! Nem csoda, mert Babos zenekarvezetőként a Miles Davis-iskola követője: most is csak irányokat adott, nem instruált részletekbe menően, inkább csak arra emlékeztette zenekarát, hogy nem "táncra" játszanak, vagyis bátran vállalják akár a szabadabb, úgynevezett széttördeléses ritmusokat is.

Babos a szavai szerint tág világ, nyitott világ. Magyarországi gyökerek, amerikai hagyományok. Van muzsikus, van hallgatója, van levegő és szabadság. A harmónia a fontos, mert a nagy térben mindenkinek megvan a maga helye.

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

10 érdekesség a ma 75 éves Marton Éváról

Június 18-án ünnepli hetvenötödik születésnapját Marton Éva Kossuth-díjas operaénekes, a Magyar Szent István-rend birtokosa, a Corvin-lánc kitüntetettje, a nemzet művésze.
Zenés színház

Díjakkal ismerte el művészei munkáját az Operaház

A 2017/18-es évad zárásaként a Csillagóra Gálaesten az intézmény legrangosabb kitüntetéseit adták át, először jutalmazva Balett- és Énekkari Kamaraművészt is.
Vizuál

Makulátlan pálya - a színész, akinek minden filmjét Oscarra jelölték

Marlon Brando? Daniel Day-Lewis? Esetleg Jack Nicholson? Valószínűleg ők ugranak be először, ha minden idők legjobb színészére gondolunk. Pedig a legtökéletesebb filmográfiája valószínűleg John Cazale-nak volt - ehhez azonban sajnos korai halála is hozzájárult.
Zenés színház

Spontán, közös énekléssel zárult a miskolci operafesztivál

Dupla gálakoncerttel, utcabállal, remek hangulatban ért véget tegnap este a 18. Bartók Plusz. A friss Kossuth-díjas Sümegi Eszter még meg is énekeltette a Miskolci Nemzeti Színház közönségét.
Vizuál

Száz év magyar plakátjai a Magyar Nemzeti Múzeumban

Sör és vetőmag plakátok, színházi és politikai hirdetések is megtalálhatóak a Tolongó idők című időszaki kiállításon.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Jazz/World

Gyönyörű örmény népdalfeldolgozással jelentkezik az Antal Gábor Trió

Nem sokkal a megalakulásuk után máris nemzetközi versenyről hozta el a fődíjat a trió, akiknek örmény népzenéből ihletett új szerzeménye most a Fidelión debütál. Cikkünkben a zenekar történetéről és terveikről is mesélnek.
Jazz/World interjú

„Rockopera, csak nem rock és nem opera”

Izgalmas programzenei kísérletbe fogott a Premecz Mátyás Hammond orgonista vezette, idén 10 éves Kéknyúl Band: a bűnügyi filmek világát idézik meg a Müpa színpadán június 20-án, olyan vendégszólistákkal, mint Palya Bea és Sena. Erről kérdeztük Premecz Mátyást.
Jazz/World quincy jones

Andreas Varady nem akar iskolába menni

A magyar származású, csodagyerekként felfedezett gitáros a leghíresebb jazzmagazin, a Downbeat címlapján szereplő cikkben mondja el, miért nem akar a legjobb jazziskolákban továbbtanulni.
Jazz/World lukács miklós

Lukács Miklóssal lép fel Charles Lloyd Budapesten

A tervezettől eltérő helyszínen, a RAM Colosseumban lesz a világhírű amerikai jazzszaxofonos, Charles Lloyd és formációja, a Marvels budapesti koncertje július 1-jén.
Jazz/World ajánló

90 évesen is a legjobbak között a BJC-be látogató Lee Konitz

A Világsztárok a Budapest Jazz Clubban sorozat következő vendége az idén 90 éves Lee Konitz, aki a jazz történetének élő legendája és egyben krónikása.