Ismerve Bregovic kultuszát, lelkes rajongóinak hazánkban élő nagy számát, parázs estére számíthatnak azok, akiknek egyáltalán sikerül bejutniuk ma este a Művészetek Palotájába.
Goran Bregovic áldásos közreműködésének köszönhetően a délszláv esküvőkön játszott talpalávaló, és a temetéseken felhangzó fájdalmas sirató lassan nem hiányozhat egy magára is valamit adó művelt értelmiségi cédé tárából. Miért lett a faluról falura vándorló rezesbandák világa, e lenézett műfaj divatos a vájtfülű közönségnél?
Talán mert másról szól, mint a hazai mulatós csürdöngölős gajdolása. Vagy éppen köze sincs már a temetéseken és esküvőkön játszott népzenei ihletésű nótákhoz, amelyek a Kusturica filmek történeteivel egyetemeben előkelő helyet foglalnak ma el az európai kulturális hagyományban.
A hajdani Dionüszosz ünnepekhez hasonlít, amelynek mámorán keresztül megcsillan az egész élet értelmetlensége, és tragikussága. Keverednek benne a délszláv melódiák a klasszikus zene motívumaival, és persze a rock zenekerokban töltött évek hatásával. Bregovic sírva vigad. Vicces és véresen komoly. Nevetséges és szánandó - akár az egész emberi igyekezet. Mint zenekarának elnevezése: Wedding and Funeral Band, azaz: zenekar esküvőkhöz és temetésre. Kevésszer hallani egyszerre ennyi boldog szomorú dalt, mint Bregovic lemezein, aki felemeli, szintetizálja a délszláv zene kissé harsány, érdes melódiáit a legnemesebb melódiák szféráiba.
Maga egyébként tagadja, hogy zenéjének alapját a délszláv népzene motívumainak feldolgozása jelentené és önálló kompozíciónak tartja muzsikáját. Egy olyan zenész életművének, aki Szarajevóban nőtt föl, horvát és szerb szülőktől származik, és anyanyelve a szerb-horvát nyelv mára megszünt létezni.
Zeneművészeti hallgatóként kezdte, mígnem tizenhat évesen szögre nem akasztotta hegedűjét. Gitárt vett a kezébe és különféle rockzenekarokban tűnt fel, így a legendás Bijelo Dugme nevű etno rockzenekarban, amely óriási népszerűségnek örvendett hajdanán. Fényes pályafutását azonban keresztül húzta a délszláv háború. Éppen jókor jött számára Emir Kusturica felkérése, aki filmzenét rendelt tőle készülő filmje, a Cigányok ideje számára.
Bregovic nem egyszerűen aláfestő zenét komponált a történethez, önálló zenei világot teremtett Kusturica alkotása számára, amely azóta is táblás házakat vonz, bármerre is hangzik fel szerte a világon. A számok, amelyekhez saját bevallása szerint ekkor használt utoljára népzenei motívumokat, önálló életet élnek, kultikus dalok lettek, zenekarok sora játssza őket.
Emir Kusturica műhelye olyan ugródeszkát jelentett számára, amely az egész világon ismertté tette nevét. A rendezővel tíz éven keresztül dolgozott együtt, egyebek mellett olyan filmklasszikusokon, mint az Arizoniai álmodozók a Cigányok ideje vagy az Underground. Ma azonban, ahogy a vele készült interjúkban rendre elárulja, nem tervezi az együttműködést. Kusturica nyilvánosan meg is támadta Bregovicot, hogy sajátjaként tünteti fel a balkáni muzsikát, amelynek csupán feldolgozója.
A zenész Párizsban él és legtöbbnyire Belgrádban dolgozik. Igazi kétlaki életet mondhat magának. Ma saját művével a Kármen boldog befejzéssel című operával érkezett el hozzánk, amelynek ő írta a szövegkönyvét és rendezőként is jegyzi. "Olyan operát akartam írni, amit a cigányok is el tudnak játszani!" - nyiltakozta művéről, amelyben a Wedding and Funeral Band tagjaként maga is fellép.
hírlevél
