Jazz/World

A Muzsikás hangja

2015.08.26. 08:45
Ajánlom
Ezek az emberek nagyon szeretnek – és tudnak – zenélni, mégis úgy érezték: nincs az rendjén, ami történt.

A történet valószínűleg azzal kezdődött, hogy múlt pénteken az Egyenlítő blog – nyugodtan bocsássa meg az olvasó magának, ha még sosem hallott róla –, vészterhes címmel: „Az antiszemiták már a zsinagógában vannak” adta hírül, hogy Petrás Mária személyében maga a göbbelsi patás ördög tette be a lábát a Zsidó Kulturális Fesztiválra. És mivel az átlag Egyenlítő-olvasó nem ismeri Petrás Máriát, készségesen segítenek a bűnlajstrommal: az énekesnő testvére Petrás János, a Kárpátia frontembere, férje pedig egy „virtigli antiszemita” –, de mivel ők maguk is érzik, hogy mégiscsak nettó ciki valakit csak a hozzátartozói miatt lenácizni, aduászként hozzáteszik: Petrás Mária fellépett a Magyar Szigeten is. Az ember itt egy kicsit meghőköl, a Magyar Sziget elég sajátságos közeg, igencsak nehéz Petrás Máriát elképzelni a Magozott Cseresznye és az Egészséges Fejbőr koncertjei között: úgy hatna ott, mint két korsó híg, másnapos sör mellett egy nagy pohár friss gyümölcslé.

Muzsikás

Muzsikás (Fotó/Forrás: Opitz Tamás)

Gondolom már mindenki kitalálta, hol itt a hiba – igen, Petrás Mária nem testvére a Kárpátia frontemberének, soha nem lépett fel a Magyar Szigeten és valószínűleg pont annyira antiszemita, mint a fesztivál többi előadója. Egy normális országban, európai viszonyok között – és nem pénteken –, kb. annyi történik, hogy órákon belül megjelenik egy helyreigazítással elegy szerkesztőségi bocsánatkérés, a túlbuzgó tollforgatónak pedig a legenyhébb esetben is elmagyarázzák, hogy a rokonsági kapcsolatokat nem a telefonkönyvből ellenőrizzük, a műveletlenség és az álnév pedig nem szükséges és elégséges feltételei a kulturális témában történő publikálásnak.

De ez itt Magyarország, ahol a tényfeltárásnak általában nincs, egy kóbor kacsának viszont jó eséllyel van következménye. Az Egyenlítő cikkén felháborodott olvasók – nem lennék meglepve, ha kiderülne, hogy a cikk szerzőjével szoros emberfogásban – megtalálták Böjte Józsefet, a fesztivál vezetőjét is, aki már szombaton közleményben reagált a skandalumra:

...a megkapott dokumentumok alapján meggyőződtem arról, hogy a művésznő részt vett olyan rendezvényeken, amelyek szélsőjobboldali jellege méltán váltott ki ellenérzést a zsidó közösség körében. Fellépését lemondtuk... A Muzsikás Együttes az Érték-díjas Herczku Ágnes művésznőt hozza a koncertre, így műsora teljes lesz.

Vasárnap azt is gondolhattuk volna, hogy itt vége is a történetnek: egy újságíró hazudott, egy muzsikust megaláztak, néhány olvasót becsaptak, egy megvezetett fesztiváligazgató pedig hozott egy gyors és katasztrofálisan rossz döntést. Nincs itt semmi látnivaló – ez a magyar médiavirtus, ennyire futja. Nem kell ismerni a Muzsikást, nem is szólva Petrás Máriáról, és nem kell ismerni a zenéjüket, az erdélyi zsidó zenét sem, amely világszerte hódítja meg a füleket és a szíveket, és ők maguk nyilatkozták róla, hogy

száz százalékig magyar és száz százalékig zsidó.

Petrás Mária

Petrás Mária (Fotó/Forrás: Vargha János)

Az antiszemitizmus valóban gyomorforgató problémája ennek az országnak – de leantiszemitázni annak az együttesnek a szólistáját, amely talán a legtöbbet tette a zsidó népzenéért az elmúlt évtizedekben, semmivel sem nagyobb dicsőség, mint a kurucinfón teli szájjal zsidózni. Amiért egyáltalán érdemes erről a szomorújátékról írni, az Muzsikás együttes hétfői reakciója: a fesztivál szombati közleményében foglaltakkal ellentétben ugyanis lemondták a koncertet, méghozzá a meghívott szólistákkal teljes egyetértésben. Íme a névsor: Herczku Ágnes, Balogh Kálmán, Bob Cohen, Farkas Zoltán Batyu.

Ezek az emberek nagyon szeretnek – és tudnak – zenélni, mégis úgy érezték: nincs az rendjén, ami történt.

Hamar Dániel az MNO.hu-nak tegnap így nyilatkozott:

"Aki ismeri Petrás Máriát, tudja, hogy ő egy tiszta lelkű csángó asszony. Azt csinálja, amit a csángók szoktak: dolgozik, imádkozik és énekel. Az éneke csodálatos, elvarázsolja a közönséget, volt velünk Japántól kezdve Hollandián át Amerikáig. New Yorkban a Carnegie Hall-beli koncertünkön felállva ünnepelték. Ha valaki ebben az országban szélsőjobboldali rendezvények sztárja, az köztudott szokott lenni. És tudomásom szerint ilyesmi soha nem merült fel Petrás Máriával kapcsolatban. Nem is az a típus, nem ilyen a hozzáállása. Tudomásul vette, hogy a fesztiválon nem szívesen látják, de az ügy ettől még kellemetlenül érint minket."

Muzsikás

Muzsikás (Fotó/Forrás: Kása Béla)

Bár a Muzsikás és a művésztársak gesztusa éppoly egyenes és igaz, mint a zenéjük, nagyon remélem, hogy a fesztivál többi fellépője nem fog csatlakozni hozzájuk és nem mondják le a koncertjeiket – pedig meglenne rá az okuk. A zene sokkal fontosabb, mint egy lusta újságíró hazugsága és egy kapkodó fesztiváligazgató hibája. Bízzunk benne, hogy épeszű emberek között soha nem lesz olyan jóvátehetetlen bűn azon a fesztiválon játszani, ahol egy művészt ok nélkül lenáciztak és megaláztak, mint egyenlítősöknél az, hogy sógorom komájának a szomszédja szerint fellépni a Magyar Szigeten. Az Egyenlítő-cikk zárómondatait a fesztiválszervezőkhöz intézte:

Még mindig azt lehetne mondani, hogy tévedtünk. Még mindig lehetne azt mondani, hogy nem voltunk elég körültekintők.

Én is ezt gondolom: egy címoldalra tett, a fesztiválszervezőkkel közösen jegyzett, köntörfalazás nélküli bocsánatkérés Petrás Mária, a Muzsikás és nem utolsósorban a becsapott és hoppon maradt közönség felé - az talán, talán segítene. Addig is innen kívánok nekik sok sikert a további kultúrkampfhoz, stílszerűen egy haszid lakodalmas tánccal, amely a Muzsikás 40. születésnapi koncertjén hangzott el a Sziget Fesztiválon.

Mert a zene igenis mindenkié.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

5 különleges eset, amikor Fischer Iván nem „csak” vezényelt

Hetvenedik születésnapját ünnepli Fischer Iván. Egyik legelismertebb muzsikusunknak lenne is mivel hetvenkednie. Legfőbb büszkesége, a Budapesti Fesztiválzenekar évtizedek óta a világ élvonalába tartozik, ő pedig nem egyszerűen karmester: operát rendez és ír, közösségi koncerteket szervez, fontos ügyekben hallatja a hangját.
Könyv

„Egy tájba lépek ki, ahová a másik nem követhet” – 100 éve született Mészöly Miklós

1921. január 19-én született a 20. századi magyar irodalom egyik legnagyobb hatású írója, Mészöly Miklós. Életműve gerincét elbeszélések, novellák, kisregények alkotják, de több esszé-, publicisztika-, dráma- és mesekötet is fűződik a nevéhez.
Színház

Herczeg Tamás leköszön a Szegedi Szabadtéri Játékok éléről

Harangozó Gyula művészeti igazgató szintén elköszön a Fesztivál vezetésétől.
Színház

Független alkotóműhelyt hoz létre az SZFE polgársága

A Színház- és Filmművészeti Egyetem átalakítása ellen tiltakozó oktatók és hallgatók Freeszfe Egyesület néven autonóm alkotóműhelyt hoztak létre, melynek elsődleges célja demokratikus keretek közé menteni az egyetem 155 éves szellemiségét.
Színház

107 tanár követeli az őszi félév érvényességét az SZFE vezetésétől

107 tanár – óraadók és osztályfőnökök egyaránt – írta alá azt a közleményt, amelyben követeli az őszi félév elismerését, a teljesítéseket, illetve, hogy fizessék ki a munkájukért a járandóságukat – tudta meg a 444.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World interjú

„Réteken és mezőkön improvizáltam hosszasan”

Nyolcadik szerzői lemezét készítette el Tóth Viktor, a hazai jazz-színtér különleges alakja. A szaxofonos, zeneszerző Have No Fear című albumát a Tóth Viktor Arura Trió rögzítette, az élő anyag ihletője a természet volt.
Jazz/World ajánló

Feltörekvő fiatal jazz-zenészek veszik birtokba a Müpát

A Jazz Showcase a feltörekvő hazai jazz-zenekarok számára évek óta az egyik legfontosabb fellépési lehetőség, ahol megmutathatják magukat a szélesebb közönség és a szakma képviselői előtt. Ez idén sem változik, és bár a vírushelyzet miatt a megszokott formátumtól eltérően, de már 14. alkalommal költözik a Müpa – ezúttal virtuális – tereibe a jazz.
Jazz/World fonó

Két kvartettel áll színpadra az etno-jazz királya a Magyar Kultúra Napján

A Dresch-univerzum két meghatározó felállása hallható egy este a Fonó Online közvetítésében. Dresch Mihály a magyar jazz egyik legegyénibb zenei világát képviselő, meghatározó, irányadó szereplője. Ahogy Garbarek az észak-európai vagy Coltrane az afro zenei tradíciókat, úgy Dresch az erdélyi autentikus folk jellemző elemeit emelte be a jazzbe. Zenéje sodró, személyes és intim, erő és hit sugárzik belőle.
Jazz/World Film

Film készül Billie Holiday hírhedt kábítószeres peréről

Február végén érkezik a legendás jazzénekesnőről szóló életrajzi dráma, amely azt mutatja be, miként vált Billie Holiday az Egyesült Államok drogellenes háborújának egyik legfontosabb ellenségévé egy protest song miatt.
Jazz/World ajánló

Magyarországra jön a modern trubadúr, Estas Tonne

Estas Tonne 2020-as nemzetközi őszi turnéja a járványhelyzet miatt a 2021-es évre tolódva az eredetileg tervezett tematikával érkezik Budapestre. Csodálatos jelenséget állít a középpontba: az emberi észlelést, amit akkor érzékelünk, mikor tetten érjük a kreativitást, amely kitolja spirituális tájképünk belső határait.