Jazz/World

„A nagyon jó dalokat régen megírták”

2023.05.17. 14:00
Ajánlom
A Canarro New York, Párizs, Budapest című lemeze idén Fonogram-jelölést kapott. A francia manouche swing, avagy gypsy jazz stílust unikális módon képviselő zenekar május 27-én a Fonó színpadán lép fel kiegészülve Bíró Szabolcs Maszkura harmonikás-dalszerzővel és Caussanel Izabella énekesnővel. A zenekar vezetőjével, Szakál Tamással beszélgettünk.

Az alábbi cikk szponzorált tartalom, nem a Fidelio szerkesztőségének tagjai írták.

A Canarro igazi kuriózum a hazai koncertéletben, hiszen egyedüliként játsszátok ezt a stílust, a manouche swinget. Hogyan kerültél, kerültetek közelebb ehhez a stílushoz és utcazenészből hogyan lettetek színpadi zenekar, akik a legnagyobb fesztiválokon is megállják a helyüket? 

Ez egy izgalmas zenei utazás volt sok stíluson és zenésszel való találkozáson keresztül. Jakab Viktor gitárosunk az egyike volt azoknak, akik jó húsz évvel ezelőtt beleszerettek ebbe a zenébe és elkezdtek vele itthon foglalkozni. Sem az ismerőseim között, sem a budapesti zenész életben nem igazán hallottam ezt a féle zenét azelőtt, főleg nem a rá jellemző tipikus manouche gitáron játszani. Így a Jakab Viktorral való találkozás indította el az akkor még duó felállást ezen az úton. Viktorék szerveztek akkoriban egy kisebb fesztivált is, ami ezt a stílust helyezte előtérbe.

Azóta kinőtte magát a dolog, és mára több zenész és zenekar foglalkozik Djangoval és a manouche swinggel.

Olyannyira, hogy jelen években egy egészen új csapat kezdett Django fesztivál szervezésével foglalkozni, amely fesztivál első alkalmának nyitó zenekara voltunk.

Legutóbbi lemezetek, a New York – Párizs – Budapest Fonogram-jelölést kapott, ami óriási elismerés, hiszen többszáz lemezből választja ki kategóriánként a szakmai zsűri azt az öt-hat albumot, amit a legjobbnak ítél. Számítottatok ilyen elismerésre, illetve egy-egy ilyen elismerés ad a zenekarnak némi energiatöbbletet? 

Nagyon örültünk a jelölésnek. Igazából nem is vettük nagyon számba, hogy van ilyen lehetőség. Aztán egyszer csak jött a telefon. De jó tudni, hogy valaki vagy valakik nyitott füllel hallgatnak zenét a hazai zenei életben, és teret kaphatnak a nem mainstream hangszerelésben vagy stílusban alkotó zenekarok is. Köszönjük szépen a Fonónak az album elkészítését, és a kedves zsűrinek a jelölést. Igen, egy kisebb biztató visszajelzés volt válaszként az örök kérdésre, hogy érdemes ezzel foglalkozni annak ellenére, hogy a jelenlegi zenei trendeknek egyáltalán nem felel meg sem a hangerő, sem a stílus, amit képviselünk.

A lemezbe belehallgathatsz ide kattintva

A ’30-as ’40-es évek zenés mulatói elevenednek meg koncertjeiteken, de ez nemcsak annak a zenének reprodukálása, hanem kreatív újraalkotása is, valamint szerepelnek saját számok is a lemezen, szám szerint négy szerzemény. Hogy érzed, mennyire a zenei stílus hagyományai mozgatnak vagy inkább azok továbbgondolása? Hosszú távon milyen zenei stílusban látod a formáció jövőjét? Sokasodnak majd a saját számok vagy inkább a korabeli anyagokból válogattok a jövőben? 

A színpadon megpróbáljuk finoman keverni az európai jazz dallamait a hazai és mindenki által jól ismert múltszázad Budapestjének ismert dallamaival. 

Igyekszünk letisztult, tradicionális hangzásban megszólalni 

és talán éppen ez az, ami megragadhatja a hallgatók figyelmét. Ebben a stílusban, igazából szerintem mindegyikben, már a nagyon jó dalokat régen megírták. Szerintem, nem megbántva senkit, sokkal jobban, mint ahogy mai zeneszerzők megírják azt szavakban, dallamban. Kicsit azt sajtolja ki a zeneipar, hogy mindegy, hogy mit – színvonalas dolgot vagy nem –, de csinálj újat és újat, és sajnos ez működik is. Megíródnak ugyanazok a dalok, hasonló témát leírva, akár hasonló stílusban. És persze a régebbi dalok ismerete nélkül, ezek lehetnek érdekesek. De azok ismeretében valójában megmosolyogtató jó néhány, például swinget imitáló alkotás. Szerintem fontosabb karbantartani, előszedni a régit és abból táplálkozni. Épp ezért én szívesen foglalkozom a már meglévő dalokkal és a ránkhagyott tradíciókkal. De teljesen a sajátomnak tudom érezni ezeket a dalokat, ha jól sikerül előadnunk. Hiszen, ha jól áll a zenekarnak egy dallam, és hitelesen, akkor azt tényleg sikerült sajátjává tennie. Azért a jövőben fogunk stílusban is kikacsingatni, és ezáltal pár saját újabb dal is fog születni a jövőben vélhetően Maszkurával koprodukcióban.

Canarro_ok-113317.jpg

Canarro (Fotó/Forrás: Fonó Budai Zeneház)

Bíró Szabolcs Maszkura ezen a lemezen is közreműködik veletek harmonikán, valamint énekel is. A közelgő Fonóbéli koncertre május 27-én is együtt érkeztek. Amit lehet, közösen terveztek vagy ezek csak különleges alkalmak? 

Egy izgalmas közös műsort hoztunk össze. Már régóta kerülgetjük egymást, hiszen Szabolcs is szívesen nyúl vissza a régi pesti éjszakára jellemző dallamokhoz és mi is. Úgyhogy innentől kezdve ez egy jó találkozás. Tervezünk együtt, de őszintén és egyszerűen szólva az, hogy hányan tudunk fellépni egy koncerten – vendégekkel vagy vendégek nélkül – már csak az anyagiak függvénye. Örülök, hogy idén több alkalommal is kaptunk erre a vendégekkel kibővített műsorra felkérést. Nagyon várjuk ezeket a közös fellépéseket, hiszen jóval ritkábban fordulnak elő.

A Fonogram-jelölt lemezről is hallhatunk majd számokat vagy egyébbel készültök a koncertre? 

Mindenképpen lesznek dalok a lemezről, de olyan számokat is eljátszunk majd, amiket még nem hallhattak tőlünk. Sőt lesznek meglepetések. Az est másik vendége Caussanel Izabella az Ephemere zenekar énekesnője lesz, aki szintén közreműködője Szabolccsal együtt a „New York Párizs Budapest” című albumunknak.

Merre hallhat benneteket a közönség a nyáron, emelj ki néhány fontosabb fellépést!

Határon innen és túl is lesznek fellépések. A weboldlaunkon www.canarro.hu-n az is kiderül, hogy mikor a kisebb és mikor a kibővített felállásban lépünk majd fel. Június 10-én például a budapesti Ünnepi Könyvhét fellépői leszünk, június végén pedig Kishegyesen, a Dombosfesten hallhat minket a közönség.

 

A koncertről és a jegyvásárlásról bővebb információ ide kattintva elérhető. 

Támogatott tartalom. 

Fejléckép: Canarro zenekar (Fotó/Forrás: Fonó)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Fischer Iván: „Ez a hiány megoldhatatlan”

A Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatója egy interjúban mesélt arról, hogy az állami támogatás reálértékének csökkenése hogyan lehetetleníti el az együttes munkáját.
Tánc

Önálló univerzum épül a Millenárison

Elkezdődött a Walk My World immerzív produkció építése a Millenárison. A világon egyedülálló, monumentális attrakció létrehozásán olyan kiemelkedő magyar alkotók is dolgoznak, akik korábban számos film – köztük hollywoodi sikerprodukciók – vizuális világának megteremtésében vettek részt.
Klasszikus

Két klasszis karmester szerepel együtt az Óbudai Társaskörben

Kovács János, a Magyar Állami Operaház örökös tagja és mesterművésze Rajna Martinnal, az Opera első karmesterével együtt lép pódiumra a Világítótornyok sorozat első rendhagyó estéjén az Óbudai Társaskörben, április 28-án.
Klasszikus

Újabb zenei ritkaságokat fedezhetünk fel a Haydneum következő évadában

Három fesztivál, három különböző bérletsorozat, valamint a hagyományos nyári koncertsorozat Eszterházán gondoskodik arról, hogy a szervező Haydneum – Magyar Régizenei Központ a régizene minden arcát megmutassa.
Plusz

Reflektorfényben a tehetség mentorai – átadták a Mester-M Díjakat

Tizenöt kivételes pedagógus, tanár és edző, akiknek munkája generációk életére van hatással – ők vehették át a személyenként ötmillió forinttal járó elismerést április 17-én, az immár hagyománynak számító Mester-M Díjátadó Gálán.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World interjú

Tálas Áron: „Mindig szerettem a dallamokat, de a ritmusok jobban érdekeltek”

Volt, hogy tíz formációban játszott egyszerre, tanít a Zeneakadémián, világszínvonalon dobol és zongorázik. Pedig Tálas Áron eredetileg focista szeretett volna lenni vagy rocksztár, a Zeneakadémia tanévnyitójáról pedig egyenesen haza akart menekülni. Szerencsére maradt, pedig még a bőröndje sem volt kipakolva.
Jazz/World hír

Afrikai, ázsiai és európai művészekre fókuszál az idei JazzFest Budapest – itt a teljes program!

A JazzFest Budapest április 27. és május 14. között negyedik alkalommal hozza el a műfaj legkiválóbb hazai és nemzetközi előadóit a főváros különböző helyszíneire. A fesztivál 18 napja alatt a világ 23 országából érkező 181 művész 54 koncertet ad. A festivize aloldalaként idéntől elérhető a fesztivál applikációja is.
Jazz/World ajánló

A Marsalis jazzdinasztia

A jazz történetében számos rangos családfa állítható fel, de sokak szerint a Marsalis dinasztia mind közül a legjelentősebb. A trombitás Wynton Marsalis a tizenöt fős Jazz at Lincoln Center Orchestra élén április 5-én lép fel a Müpában a Bartók Tavasz keretében.
Jazz/World ajánló

Őrületes bulival ünnepli harmincadik születésnapját a Söndörgő

Harmincéves a Söndörgő, a kerek évfordulót pedig egy rendhagyó szülinapi bulival ünneplik, ahol a koncert után még hajnalig megy majd a tánc: Balkán Allnighter – Söndörgő 30. születésnap április 26-án a Dürer Kertben.
Jazz/World interjú

„Nem tudom megváltoztatni a világot, de egyes életeket igen” – Jazzmeia Horn, a fiatal jazzgeneráció csillaga Budapesten

Jazzmeia Horn a világ előadó-színpadainak káprázatos tehetségű fellépője. Elementáris, határtalannak tűnő vokális skálája, valamint lebilincselő, bámulatosan sokoldalú előadásmódja minden alkalommal katartikus élményt nyújt, amiről magunk is megbizonyosodhatunk május 4-én a MOMkultban.