Jazz/World

A negyvenéves jazztanszak jubileumi koncertje

2005.12.23. 00:00
Ajánlom
Manapság talán túlságosan is sokszor hangzik el az ünnep szó a magyar jazz kapcsán. Bár valóban sikeres fesztiválokon és fontos, külföldiekkel való együttműködéseken van túl a szakma, a kép azonban lehet csalóka, hiszen az utóbbi idők sikerei mintha elterelnék a figyelmet arról, hogy mindig is voltak kiemelkedő képességű zenészeink. Amit viszont tényleg ünnepelhetünk az a jazztanszak negyvenéves munkája.

Hiszen tényleg lenyűgöző „alapozást” végeztek Gonda János és kollégái, akik nélkül nem lenne ilyen színvonalú jazz ma Magyarországon. Gonda hosszú évtizedeken át volt a tanszak feje, ez idő alatt, ahogy azt a jelenlegi vezető Binder Károly is hangsúlyozta a december 15-i ünnepi koncertet megnyitó beszédében: középfokúról felsőoktatási szintre emelkedett a tanegység (tehát már nem „jazz-konzi”). Annál is inkább gigászi teljesítmény ez, mert a kezdetekkor a tanári karnak nem sok tapasztalata lehetett az improvizatív zene oktatásában. Azóta, ismételten Gonda fáradhatatlan munkájának köszönhetően, első osztályú szakirodalom jelent meg a pályakezdők és az érdeklődők számára, kollégáival pedig felnevelt egy szakmai gárdát, akik már sokkal céltudatosabban és hatékonyabban taníthatják a következő generációkat.

Talán aki nem része a jazzoktatásnak, nem igazán értheti: miért is olyan nagy dolog ez? A hazánkban magas létszámban tanuló klasszikus növendékek számára évszázadok során kikristályosodott oktatási módszerek segítenek a fejlődésben. Ezt a hiányt a magyar jazznek negyven év alatt kellett pótolnia. Mivel ez nagyon rövid idő, a szakma jóformán még a gyermekbetegségeit sem heverhette ki. Túlzás lenne azt állítani, hogy a képzés minden részletében kiforrott és kipróbált, de éppen a bevezetőben említett sikerekből és a koncerten fellépő diákzenekarok produkciójából is egyértelműen kitűnik, hogy a tanárok mégiscsak érthetik a dolgukat.

Ennek köszönhetően a koncert első részében fellépő tanulók méltó módon ünnepelték meg az évfordulót. Főleg a hangszerelő Sapszon Bálint vezette Soul What. Ez a zongora (Sapszon Bálint), ének (Bolba Éva), trombita (Barabás Lőrinc, Csizmadia Dávid), szaxofon (Dennert Árpád, Stencli Tamás), harsona (Csapó Krisztián), basszusgitár (Máthé László), dob (Berdisz Tamás) felállású csapat hála a zseniális hangszereléseknek és a kitűnő zenészeknek, világszínvonalú előadást produkált.

A fiatal hangszerelő általam még soha sem hallott módon átalakított jazz-sztenderdjei, különleges re-harmonizációs tehetségről árulkodnak, mely nem a közönség nyakatekert harmóniamenetekkel való sokkolásában nyilvánul meg, hanem az örökzöldek eredeti hangulatának megtartása mellett, azok egy teljesen természetes változatának bemutatásában. Méghozzá olyan mesterien megkomponált fúvósszólamokkal, hogy az ember nem győzi kapkodni a fejét a szebbnél szebb fogások hallatán.

A közönség hatalmas ovációval fogadta a hallottakat, de a taps akár az első félidő összes szereplőjének is járhatott volna, mert az Oláh Szabolcs (gitár), Mester Dániel (szaxofon), Sütő Márton (bőgő), Majtényi Bálint (dob) felállású kvartett, a gitáros kissé depresszív szerzeményeit adta elő nagyon igényes és mind dinamikailag, mind szerkezetileg remekül kiegyensúlyozott módon. Míg a Miseta Alexandra (zongora), Koós Hutás Áron (trombita), Meleg Tamás (tenorszaxofon), Hock Ernő (bőgő) és Paizs Attila (dob) tagokat magába foglaló csapat egy Kenny Barron szerzeménnyel örvendeztette meg a hallgatóságot.

Játékuk fiatal koruk ellenére telve volt érzékenységgel, hajlékonysággal és roppant figyelmes összmunkával. Koós Hutás Áron nagy ívű trombita szólójában a szívet melengető szépséggel intonált magas hangjaival, míg Meleg Tamás ugyancsak szívmelengető búgó tenor hangjával és kissé a tempó mögé játszott, levegősebb, gördülékeny motívumaival okozott örömet csakúgy, mint a tanszak big-band-je.

A szünet utáni első tanári zenekart akár László Attila Band-nek is hívhatnánk annyi kitétellel, hogy most nem Szendőfi Péter, hanem Kőszegi Imre volt a dobos. Ennek megfelelően László Attila jellegzetesen László Attilás szerzeményei hangzottak el a Band-től megszokott igényességgel. A rend kedvéért a zenekar további tagjai: Oláh Kálmán (zongora), Lattman Béla (basszusgitár), Borbély Mihály (szaxofon). Talán az állandóan cserélődő zenekarok miatt nehezen „belőhető” hangosítás vett el egy kicsit a produkció élvezeti értékéből, de éppen a fellépők nagy száma miatt, ez ezen a koncerten „bocsánatos bűn” volt.

Az ezt követő Binder-Borbély duó viszont kristálytisztán szólt, főleg Binder zongorahangja. Ez a tisztaság egyébként az elhangzott szerzeményei mellett, egész művészetében is jelen van, mely a kortárs zene és a jazz érdekes keveredése miatt első hallásra talán kissé bizarrnak tűnő, ám a kitartó hallgató számára a szépségeit egyre jobban feltáró világ.

Színfolt volt a Babos Gyula (gitár), Regály György (billentyű), Fekete Kovács Kornél (szárnykürt), Gőz László (harsona), Zsoldos Béla (ütő) felállású kvintett által előadott blues, többek között a dobgép biztosította alap, és Regály vocoderes basszuskísérete miatt.

Hozzájuk hasonlóan minden zenekar egy kis különlegességgel kívánta ünnepelni az évfordulót, így a következő csapat is, mely a zongorista Regős István direkt erre az alkalomra komponált latinos szerzeményét adta elő, Borbély ovációval jutalmazott, remekbe szabott, sodró lendületű szólójával.

Ezt követően az est egyik legizgalmasabb műsorszáma következett. A bőgős Berkes Balázs egy hosszú ám annál érdekesebb szóló bevezetővel teremtette meg Lakatos Ágnesnek azt az intim légkört, ahol az énekesnő az indiai és roma zenére emlékeztető improvizációja a megfelelő módon érvényesülhetett. Páratlan nehézségű feladatott vállalt fel a duó, a folyamatosan változó hangnem érzetű kompozíció miatt, hiszen mind a két hangszer intonációja maximálisan a zenész fülein múlik. Ritkán vállalkoznak ilyen merész kísérletre az énekesek, no meg a bőgősök is, nem véletlenül. Erre szokták mondani a cirkuszban: senki se próbálja meg utánam csinálni!

Márkus Tibor zongorista free bevezetőjű szerzeményét az ez idáig még nem szerepelt Nesztor Iván ötletesen kísérte dobon, míg a Borbély Mihály (altszaxofon), Elek István (tenorszaxofon), Fekete Kovács Kornél (trombita), Fridrich Károly (harsona) felállású fúvósszekció, ahogy Regős szerzeményében, úgy most is remekül dolgozott együtt. Érdekes, hogy nemcsak a zenészek személyében, hanem a kompozíciók hangulatában is rengeteg a közös vonás.

Talán nem véletlenül maradt utolsó fellépőnek a Berki Tamás (ének), Horányi Sándor (gitár), Lattman Béla (basszusgitár) és Kőszegi Imre (dob) összeállítású csapat. Berki egyedi humorával feldobta az addigra kissé megfáradt közönséget. Az énekes No nézd csak mindenki című legismertebb szerzeményével, a benne elhangzott gitár és basszusgitár szólókkal valamint Kőszegi pazar dobolásával óriási sikert aratott a zenekar.

Végül, ahogy a tanszak 30. évfordulóján, úgy most is elhangzott egy rögtönzött szövegű blues, nagyjából a következő szövegre:

„A harmincéves évforduló a Zeneakadémián volt,
A negyvenéves a Művészetek Palotájában,
Az ötvenéves már a Parlamentben lesz."

Ha ott nem is, az már biztosnak látszik, hogy a tanszak éveken belül új, hozzá méltó épületet kap a belvárosban. Többek között ezért is érdemes volt ünnepelni.

Programkereső

Legnépszerűbb

Tánc

25 éve halt meg Róna Viktor, aki még Nurejevvel is jó barátságot ápolt

Adottságai egyáltalán nem predesztinálták a balettművész-pályára, szorgalmának köszönhetően mégis világhírnévre tett szert az 1994. január 15-én elhunyt Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas balettművész, aki Rudolf Nurejev pályájának is meghatározó alakja volt.
Klasszikus

Gyönyörű Bach-klipet forgatott Yo-Yo Ma

A világ 36 helyszínére viszi el Yo-Yo Ma Bach-csellószvitjeit. Íme a projekt lenyűgöző első klipje.
Klasszikus

Ez az első élvonalbeli vonósnégyes, amelyben többségben vannak a nők

Az Artemis Quartetből kilépett két tag, nők érkeztek a helyükre. Ilyenkor felvetődik a kérdés: miért a férfiak uralják a kamarazenét?
Klasszikus

Az Óbudai Danubia mutathatja be Kurtág György operáját itthon

Előreláthatóan 2020-ban. Jövőbeli terveiről tájékoztatta a sajtót Óbuda 25 éves zenekara.
Tánc

Februárban megnyit a Nemzeti Táncszínház várva várt új épülete

Négy év bizonytalan helyzet után február 15-én a Budapest Táncfesztivállal egybekötve adják át a nagyközönségnek az intézmény új épületét a Millenáris Parkban.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World

Még Mohay András játéka is hallható a MAO most megjelenő lemezén

Régi és új felvételekből, kortárs zeneszerzők műveiből áll a Modern Art Orchestra (MAO) új lemeze, amit vasárnap a Budapest Music Center nagytermében mutatnak be Szilágyi Kinga hárfaművész, Borbély Mihály szaxofonos és Gőz László harsonaművész közreműködésével.
Jazz/World irodalom

Írók, akiknek szövegeiben ott lüktet a jazz

A jazz és az irodalom keveredéséből igazi varázsital jön létre, ha avatott kezek keverik. Olyan prózaírókat gyűjtöttünk össze, akik a jazz és az irodalom iránti szenvedélyüket igazi esszenciába oltották.
Jazz/World hír

Ő itt Django Reinhardt unokája, és hamarosan magyar romazenészekkel játszik

A legendás cigány jazzgitáros, Django Reinhardt unokája, Dotschy Reinhardt énekes is fellép az Európai Roma Fesztiválzenekarral február 10-én a Müpában.
Jazz/World hír

Herbie Hancock nevét viseli ezentúl a Thelonius Monk Intézet

2019. január elseje óta a fúziós jazz élő legendájának nevét viseli az intézmény.
Jazz/World interjú

Andreas Shaerer: „Hagyom magam oda sodródni, ahol az igazi varázslat történik”

Sokak szerint az egyik leginnovatívabb és legbátrabb európai, férfi jazzénekes az ECHO-díjas svájci Andreas Schaerer. A hangvirtuóz január 12-én az Opus Jazz Clubban játszik Kalle Kalima finn gitárossal, aki szerinte hozzá hasonlóan egy igazi punk zenész.