Jazz/World

A negyvenéves jazztanszak jubileumi koncertje

2005.12.23. 00:00
Ajánlom
Manapság talán túlságosan is sokszor hangzik el az ünnep szó a magyar jazz kapcsán. Bár valóban sikeres fesztiválokon és fontos, külföldiekkel való együttműködéseken van túl a szakma, a kép azonban lehet csalóka, hiszen az utóbbi idők sikerei mintha elterelnék a figyelmet arról, hogy mindig is voltak kiemelkedő képességű zenészeink. Amit viszont tényleg ünnepelhetünk az a jazztanszak negyvenéves munkája.

Hiszen tényleg lenyűgöző „alapozást” végeztek Gonda János és kollégái, akik nélkül nem lenne ilyen színvonalú jazz ma Magyarországon. Gonda hosszú évtizedeken át volt a tanszak feje, ez idő alatt, ahogy azt a jelenlegi vezető Binder Károly is hangsúlyozta a december 15-i ünnepi koncertet megnyitó beszédében: középfokúról felsőoktatási szintre emelkedett a tanegység (tehát már nem „jazz-konzi”). Annál is inkább gigászi teljesítmény ez, mert a kezdetekkor a tanári karnak nem sok tapasztalata lehetett az improvizatív zene oktatásában. Azóta, ismételten Gonda fáradhatatlan munkájának köszönhetően, első osztályú szakirodalom jelent meg a pályakezdők és az érdeklődők számára, kollégáival pedig felnevelt egy szakmai gárdát, akik már sokkal céltudatosabban és hatékonyabban taníthatják a következő generációkat.

Talán aki nem része a jazzoktatásnak, nem igazán értheti: miért is olyan nagy dolog ez? A hazánkban magas létszámban tanuló klasszikus növendékek számára évszázadok során kikristályosodott oktatási módszerek segítenek a fejlődésben. Ezt a hiányt a magyar jazznek negyven év alatt kellett pótolnia. Mivel ez nagyon rövid idő, a szakma jóformán még a gyermekbetegségeit sem heverhette ki. Túlzás lenne azt állítani, hogy a képzés minden részletében kiforrott és kipróbált, de éppen a bevezetőben említett sikerekből és a koncerten fellépő diákzenekarok produkciójából is egyértelműen kitűnik, hogy a tanárok mégiscsak érthetik a dolgukat.

Ennek köszönhetően a koncert első részében fellépő tanulók méltó módon ünnepelték meg az évfordulót. Főleg a hangszerelő Sapszon Bálint vezette Soul What. Ez a zongora (Sapszon Bálint), ének (Bolba Éva), trombita (Barabás Lőrinc, Csizmadia Dávid), szaxofon (Dennert Árpád, Stencli Tamás), harsona (Csapó Krisztián), basszusgitár (Máthé László), dob (Berdisz Tamás) felállású csapat hála a zseniális hangszereléseknek és a kitűnő zenészeknek, világszínvonalú előadást produkált.

A fiatal hangszerelő általam még soha sem hallott módon átalakított jazz-sztenderdjei, különleges re-harmonizációs tehetségről árulkodnak, mely nem a közönség nyakatekert harmóniamenetekkel való sokkolásában nyilvánul meg, hanem az örökzöldek eredeti hangulatának megtartása mellett, azok egy teljesen természetes változatának bemutatásában. Méghozzá olyan mesterien megkomponált fúvósszólamokkal, hogy az ember nem győzi kapkodni a fejét a szebbnél szebb fogások hallatán.

A közönség hatalmas ovációval fogadta a hallottakat, de a taps akár az első félidő összes szereplőjének is járhatott volna, mert az Oláh Szabolcs (gitár), Mester Dániel (szaxofon), Sütő Márton (bőgő), Majtényi Bálint (dob) felállású kvartett, a gitáros kissé depresszív szerzeményeit adta elő nagyon igényes és mind dinamikailag, mind szerkezetileg remekül kiegyensúlyozott módon. Míg a Miseta Alexandra (zongora), Koós Hutás Áron (trombita), Meleg Tamás (tenorszaxofon), Hock Ernő (bőgő) és Paizs Attila (dob) tagokat magába foglaló csapat egy Kenny Barron szerzeménnyel örvendeztette meg a hallgatóságot.

Játékuk fiatal koruk ellenére telve volt érzékenységgel, hajlékonysággal és roppant figyelmes összmunkával. Koós Hutás Áron nagy ívű trombita szólójában a szívet melengető szépséggel intonált magas hangjaival, míg Meleg Tamás ugyancsak szívmelengető búgó tenor hangjával és kissé a tempó mögé játszott, levegősebb, gördülékeny motívumaival okozott örömet csakúgy, mint a tanszak big-band-je.

A szünet utáni első tanári zenekart akár László Attila Band-nek is hívhatnánk annyi kitétellel, hogy most nem Szendőfi Péter, hanem Kőszegi Imre volt a dobos. Ennek megfelelően László Attila jellegzetesen László Attilás szerzeményei hangzottak el a Band-től megszokott igényességgel. A rend kedvéért a zenekar további tagjai: Oláh Kálmán (zongora), Lattman Béla (basszusgitár), Borbély Mihály (szaxofon). Talán az állandóan cserélődő zenekarok miatt nehezen „belőhető” hangosítás vett el egy kicsit a produkció élvezeti értékéből, de éppen a fellépők nagy száma miatt, ez ezen a koncerten „bocsánatos bűn” volt.

Az ezt követő Binder-Borbély duó viszont kristálytisztán szólt, főleg Binder zongorahangja. Ez a tisztaság egyébként az elhangzott szerzeményei mellett, egész művészetében is jelen van, mely a kortárs zene és a jazz érdekes keveredése miatt első hallásra talán kissé bizarrnak tűnő, ám a kitartó hallgató számára a szépségeit egyre jobban feltáró világ.

Színfolt volt a Babos Gyula (gitár), Regály György (billentyű), Fekete Kovács Kornél (szárnykürt), Gőz László (harsona), Zsoldos Béla (ütő) felállású kvintett által előadott blues, többek között a dobgép biztosította alap, és Regály vocoderes basszuskísérete miatt.

Hozzájuk hasonlóan minden zenekar egy kis különlegességgel kívánta ünnepelni az évfordulót, így a következő csapat is, mely a zongorista Regős István direkt erre az alkalomra komponált latinos szerzeményét adta elő, Borbély ovációval jutalmazott, remekbe szabott, sodró lendületű szólójával.

Ezt követően az est egyik legizgalmasabb műsorszáma következett. A bőgős Berkes Balázs egy hosszú ám annál érdekesebb szóló bevezetővel teremtette meg Lakatos Ágnesnek azt az intim légkört, ahol az énekesnő az indiai és roma zenére emlékeztető improvizációja a megfelelő módon érvényesülhetett. Páratlan nehézségű feladatott vállalt fel a duó, a folyamatosan változó hangnem érzetű kompozíció miatt, hiszen mind a két hangszer intonációja maximálisan a zenész fülein múlik. Ritkán vállalkoznak ilyen merész kísérletre az énekesek, no meg a bőgősök is, nem véletlenül. Erre szokták mondani a cirkuszban: senki se próbálja meg utánam csinálni!

Márkus Tibor zongorista free bevezetőjű szerzeményét az ez idáig még nem szerepelt Nesztor Iván ötletesen kísérte dobon, míg a Borbély Mihály (altszaxofon), Elek István (tenorszaxofon), Fekete Kovács Kornél (trombita), Fridrich Károly (harsona) felállású fúvósszekció, ahogy Regős szerzeményében, úgy most is remekül dolgozott együtt. Érdekes, hogy nemcsak a zenészek személyében, hanem a kompozíciók hangulatában is rengeteg a közös vonás.

Talán nem véletlenül maradt utolsó fellépőnek a Berki Tamás (ének), Horányi Sándor (gitár), Lattman Béla (basszusgitár) és Kőszegi Imre (dob) összeállítású csapat. Berki egyedi humorával feldobta az addigra kissé megfáradt közönséget. Az énekes No nézd csak mindenki című legismertebb szerzeményével, a benne elhangzott gitár és basszusgitár szólókkal valamint Kőszegi pazar dobolásával óriási sikert aratott a zenekar.

Végül, ahogy a tanszak 30. évfordulóján, úgy most is elhangzott egy rögtönzött szövegű blues, nagyjából a következő szövegre:

„A harmincéves évforduló a Zeneakadémián volt,
A negyvenéves a Művészetek Palotájában,
Az ötvenéves már a Parlamentben lesz."

Ha ott nem is, az már biztosnak látszik, hogy a tanszak éveken belül új, hozzá méltó épületet kap a belvárosban. Többek között ezért is érdemes volt ünnepelni.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Ez a klarinétos nem jutott be álmai iskolájába, mert a barátnője hamis elutasító levelet küldött neki

Szegény Eric Abramovitz hétéves kora óta egy Los Angeles-i konzervatóriumban akart tanulni, de a barátnője nem akarta, hogy a fiú olyan messze költözzön tőle, és akcióba lépett.
Zenés színház

Amerikáig is eljutott a nagy port kavart Billy Elliot-ügy híre

Az egyik legnépszerűbb hollywoodi portál „gaygate”-ről, azaz meleg-botrányról ír az elmaradt előadásokkal kapcsolatban.
Tánc

Mesternő, nagybetűvel

Lőrinc Katalin egy személyben aktív táncos, pedagógus és teoretikus. Június 25-én a Müpában mutatkoznak be tanítványai, akik már az ő új oktatási metódusa szerint végeztek a Táncművészeti Egyetemen. Emellett nemrég megjelent, A test mint szöveg című könyvéről is beszélgettünk.
Vizuál

Instagramon dokumentálta apja halálát egy fotós

Apja élete utolsó tanítását akarta átadni fiának, akinek teljesen hiányzott addigi életéből - fia pedig így, fotókon keresztül próbálta feldolgozni a tragédiát. A sorozat végül mindkettőjük számára sokkal többet adott.
Zenés színház

Gördülő titkárság az Operában

Az Ybl-palota korszerűsítése új kihívások elé állította az Opera művészeti osztályait, a nehézségekből azonban igyekeznek előnyt kovácsolni: az Andrássy úti játszóhely kiesését az új évadban is nagyszabású turnék egész sorával tervezik ellensúlyozni.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Jazz/World

Gyönyörű örmény népdalfeldolgozással jelentkezik az Antal Gábor Trió

Nem sokkal a megalakulásuk után máris nemzetközi versenyről hozta el a fődíjat a trió, akiknek örmény népzenéből ihletett új szerzeménye most a Fidelión debütál. Cikkünkben a zenekar történetéről és terveikről is mesélnek.
Jazz/World interjú

„Rockopera, csak nem rock és nem opera”

Izgalmas programzenei kísérletbe fogott a Premecz Mátyás Hammond orgonista vezette, idén 10 éves Kéknyúl Band: a bűnügyi filmek világát idézik meg a Müpa színpadán június 20-án, olyan vendégszólistákkal, mint Palya Bea és Sena. Erről kérdeztük Premecz Mátyást.
Jazz/World quincy jones

Andreas Varady nem akar iskolába menni

A magyar származású, csodagyerekként felfedezett gitáros a leghíresebb jazzmagazin, a Downbeat címlapján szereplő cikkben mondja el, miért nem akar a legjobb jazziskolákban továbbtanulni.
Jazz/World lukács miklós

Lukács Miklóssal lép fel Charles Lloyd Budapesten

A tervezettől eltérő helyszínen, a RAM Colosseumban lesz a világhírű amerikai jazzszaxofonos, Charles Lloyd és formációja, a Marvels budapesti koncertje július 1-jén.
Jazz/World ajánló

90 évesen is a legjobbak között a BJC-be látogató Lee Konitz

A Világsztárok a Budapest Jazz Clubban sorozat következő vendége az idén 90 éves Lee Konitz, aki a jazz történetének élő legendája és egyben krónikása.