Az alábbi cikk szponzorált tartalom, nem a Fidelio szerkesztőségének tagjai írták.
Jonathan Kreisberg Quartet
2023. november 13.
Jonathan Kreisberggel már találkozhatott a BJC közönsége, hiszen a legendás Hammondos, Lonnie Smith kíséretében remekelt 2017 novemberében, majd 2018 tavaszán saját zenekarával szintén hangos sikert aratott. A New York-i gitáros már tizenévesen feltűnt a Guitar Player és a DownBeat szaklapok hasábjain. Karrierje első lökését a Miami zenei egyetem big bandjének gitár-pozíciója adta. Ennek köszönhetően olyan zenészekkel játszhatott együtt, mint Joe Henderson, Michael Brecker vagy épp Red Rodney. Húszas éveiben, hosszabb nemzetközi turné után, visszatért New Yorkba, ahol a legnevesebb zenekarok kapkodtak érte. Játszott Lee Konitz és Joe Locke oldalán, majd együtt alkotott Ari Hoeniggel valamint Don Friedmannal is.
Kreisberg eddig nyolc megjelent albumot tudhat magáénak, köztük a saját bevallása szerint nagy kihívást jelentő ONE című korongot, amelyen szóló-produkciója hallható. Erre a koncertjére saját, utolsó BJC-s szereplése óta a világ majd’ minden kontinensén turnézó zenekarával érkezik.
Az est fellépői:
- Jonathan Kreisberg (gitár)
- David Kikoski (zongora)
- Rick Rosato (bőgő)
- Colin Stranahan (dob)
Kevin Hays Solo
2023. november 14.
A Grammy-díjjal is elismert Kevin Hays-t Lionel Loueke oldalán már halhatta a BJC közönsége. Ízig vérig New York-i jazz-muzsikus, aki Benny Golson, majd a fiatal Joshua Redman partnereként robbant be az amerikai jazz-világ vérkeringésébe. Dolgozott Seamus Blake-kel, Eddie Hendersonnal, sőt Sonny Rollinsszal is turnézott.
Saját triójával – oldalán Doug Weiss-szel és Bill Stewarttal – tizenöt évig járták a klubokat és fesztiválokat. Játékáról számos szakíró mellett zenésztársai, többek közt Brad Mehldau és John Scofield is szuperlatívuszokban nyilatkozik. Ezen az estén elmélyült, csakis önmagára és saját hangszerére fókuszáló oldalát ismerhetjük meg.
Az est fellépője:
- Kevin Hays (zongora)
Ethan Iverson Trio
2024. január 31.
Az Esbjörn Svensson, Brad Mehldau és John Medeski triumvirátus trónkövetelője, Ethan Iverson, tizenhét évig volt a Downbeat által „game-changing” formációként aposztrofált Bad Plus zenekar alappillére. A rockslágereket szemtelenül és játszi könnyedséggel jazz köntösbe öltöztető trió hatalmas sikerrel adott koncertet Village Vanguardban és a Carnegie Hallban, miközben olyan formátumú művészekkel működött együtt, mint Bill Frisell és Joshua Readman.
Ethan Iverson 2017-ben vált ki a trióból, hogy minden energiájával saját kiteljesedésére koncentrálhasson. Ennek eredményeként született meg 2022-ben az Every Note című, a Blue Note gondozásban megjelent, legfrissebb albuma, amelyen két nagyágyú, bőgőn Larry Grenadier, míg dobokon a legendás Jack DeJohnette kíséri.
Az ízig-vérig New York-i muzsikus, Terence Blanchardhoz hasonlóan, nemcsak élőben szerepel, de számos a jazz-zenéhez kötődő szellemi produktummal gazdagítja a kortárs kultúrát. Igazi jazz-tudós, Do The Math néven futó weboldalán fellelhető több tucat interjú, esszé és értekezés jazz és klasszikus zenei témákban egyaránt.
Az est fellépői:
- Ethan Iverson (zongora)
- Peter Washington (bőgő)
- Eric McPherson (dob)
További információ ide kattintva.
Támogatott tartalom.
Fejléckép: Kevin Hays, Ethan Iverson, Jonathan Kreisberg (forrás: Budapest Jazz Club)

hírlevél
