Rozsnyói Péter: Serenity Prayer (Fotó/Forrás: BMC)
Ez egy improvizált koncert felvétele. Erre az alkalomra tudatosan úgy készültem, hogy nem fogok játszani egyetlen megírt számot sem. Végül persze egy-kettőt játszottam, de a hangsúly inkább azon volt, hogy hogyan lehet a pillanatban zenét szerezni. Ez sokféleképpen elsülhet – a BMC vezetői úgy gondolták, hogy ez most elég jól sikerült ahhoz, hogy kiadják lemez formájában.
Miért ez lett a lemez címe?
A kiadó vezetőinek volt ez az ötlete, mert az egész zene imádságszerű. Egyébként ha rajtam múlna, nem is lenne címe a szerzeményeknek.
Ezek szerint nem is társítasz történeteket, képeket a dallamokhoz?
Arra gondolsz, hogy például egy dallam olyan, mint amikor esik az eső? - Ezt úgyis érzed, nem kell odaírni. A zene egyfajta reprodukciója azoknak a dolgoknak, amik az életben érnek. Csak ha valaki kiműveli magát, akkor meg tudja mutatni mélyebb szinteken, hogy milyen az, amikor esik az eső.
Jelentős melankólia sugárzik át a dallamaidon, mégsem jellemző a zenédre a diszharmónia. Terápia számodra a zenélés?
A fájdalom mellett talán a szeretet az, amit a zenémen hallani lehet. Volt egy időszak, amikor két ujjam majdnem teljesen le volt bénulva. Akkor azt éreztem, hogy nagyon nincs miért maradnom, de ekkor elkezdtem gyerekekkel foglalkozni a Snétberger Zenei Tehetség Központban, és a tanítás hatására vissza tudtam fordulni ebből a lejtmenetből.
Sosem gondoltam volna, hogy a tanítás és a gyerekek szeretete ilyen éltető erejű tud lenni. Rengeteget tanulok ott.
És a kezed?
Meggyógyult.
Úgy tűnik, a szólóműfajban találtad meg önmagad.
Az intimitás talán szóló zongorázás közben a legerősebb, és ez az egyik legfontosabb cél. Az ember egyedül ül a színpadon, nincs dobos és bőgős, akikkel osztozhatna a felelősségen és a koncert alatt felszínre törő érzéseken, tehát
kénytelen önvallomást tenni.
A trió más attitűdöt kíván meg, formailag kötöttebb, ebben az esetben egyenrangúan együtt formáljuk a zenét és alkotunk egy egységet.
Mit jelent számodra Bach? Az ő hatását le sem tagadhatnád.
Bach számomra a minden. Egy időben – amikor gyakran játszottam az ő műveit, a koncert második felében pedig improvizáltam - gyakran kérdezték ezt. Akkor fogalmaztam meg, hogy nekem Bach zenéje az értelem és érzelem olyan tökéletes szintézise, ami a hit hídjaként húzódik Isten és ember között. Akkoriban küldetésemnek éreztem tudatni az emberekkel, hogy ez a zene létezik, és ez a legnagyobb dolog a világon – legalábbis számomra.
Rozsnyói Péter (Fotó/Forrás: Csendes Krisztina)
Minek hatására alakult ki benned ez a küldetéstudat?
Volt egy érdekes fordulat az életemben: volt egy időszak, amikor napi 12-14 órát gyakoroltam, de nem különösebben akartam Bachot játszani közönség előtt, mert meg voltam győződve arról, hogy ha én lezongorázom a napi adagomat, akkor elvégeztem a feladatomat. Ez egy elementáris élmény hatására változott meg. 8-900 ember volt a Veszprémi Egyetem aulájában, ahol életem második nyilvános Bach-koncertjét adtam; a d-moll zongoraverseny első tétele olyan reakciót váltott ki a közönségből, ami megváltoztatta azt, ahogyan a saját szerepemről Bach kapcsán gondolkodtam. Talán akkor értettem meg, hogy ez feladat, ezt muszáj csinálnom. Bár manapság nem játszom a koncerteken Bachot, az ő szellemisége minden zenei megnyilvánulásomat áthatja.
A lemezbemutató koncerten hogyan fogod bemutatni a lemezen szereplő számokat, ha azok improvizatívak voltak?
Ez egy jó kérdés.
Egy új lemezt improvizálsz?
Tulajdonképpen igen. Nyilván megtehetem azt, hogy meghallgatom a lemezt, és valami olyasmit játszom, de ennek a műfajnak az a lényege, hogy
minden alkalommal - vállalva a teljes szabadság hordozta kockázatokat – törekszem arra, hogy új dolgok szülessenek.
hírlevél
