Jazz/World

A punkmozgalom Grammy-díjas énekese ad szólóestet a Müpában

2014.10.14. 14:58
Ajánlom
Korunk egyik legjelentősebb énekes-dalszerzője, Elvis Costello először ad koncertet Budapesten október 24-én.

A brit énekes számára szinte nem is létezik olyan stílus, amiben ne mozogna otthonosan: együtt dolgozott Paul McCartneyval, a Beastie Boysszal és a Roots hip-hop együttessel is. Szólókoncertjén több mint félezer dalból álló életműve legismertebb darabjaiból ad bőséges válogatást.

Costello társadalomkritikus, szarkazmussal teli dalszövegeit sokszor méltatták, őt magát élő popenciklopédiaként aposztrofálták. Zenéjéhez azonban korántsem kell angolnak vagy műértőnek lenni: ki ne ismerné például a She című dalt a Sztárom a párom című film zenéjéből? Pazar szövegvilága mellett elkötelezett zenei kalandozó is: karrierje az 1977-es brit punkosztályban indult, majd stílusa a nyolcvanas évektől kezdve sűrűn formálódott - készített már soul-, jazz-, sőt country-hatásokban bővelkedő lemezt is. Zenei kollaborációinak se szeri, se száma: Burt Bacharachhal közös dala 1999-ben Grammyt ért, és több, közösen szerzett dalát vitte sikerre Paul McCartneyval, legutóbbi, 2013-as lemezén pedig a Roots együttessel az alternatív hiphop felé tett kiruccanást.

Programkereső

Legolvasottabb

Vizuál

„Azért élek, mert valamit el akarok mondani” – interjú Mészáros Mártával

Mészáros Márta szeptember 19-én ünnepli 90. születésnapját. Ebből az alkalomból kerestük fel a rendezőt, akivel a film lényegéről, filmtörténeti csókjeleneteiről, a valósághoz vezető lépésekről és új filmtervéről is beszélgettünk. 
Színház

Kováts Adél egy mázsás jégtömböt tolt keresztül Budapesten

A Radnóti Színház igazgatója a nyár legforróbb hetére időzítette performanszát, a Margit hídtól a Radnóti Tesla Laborig tolta jeget, míg a melegben az teljesen semmivé nem vált.
Színház

Vidnyánszky válasza Wilsonnak: „Sajnálom, hogy egyoldalúan tájékozódott”

A Nemzeti Színház igazgatója azután reagált, hogy a MITEM fesztiválra meghívott rendező, Robert Wilson közleményben tudatta, előadása után járó honoráriuma felét a FreeSZFE egyesületnek ajánlja fel.
Színház

Híd, ami összeköt: a tehetség – új tagokat avatott a Halhatatlanok Társulata

„Jó egészséget kívánok mindenkinek, pályatársaimnak remek előadásokat és boldogságot, boldogságot, boldogságot” – tolmácsolta Lázár Kati szavait Jordán Tamás szeptember 18-án a Budapesti Operettszínház előtti Halhatatlanok sétányán, ahol nyolc művész csatlakozott a Halhatatlanok Társulatához.
Klasszikus

„Szeretnék ajtóstul rontani a házba” – beszélgetés Rajna Martinnal

Mindössze huszonöt évesen lett a Győri Filharmonikus Zenekar vezető karmestere, az évadnyitó koncerten Kodály és Bartók művei mellett Balogh Máté új kompozícióját is vezényli, amelyet a zeneszerző számukra írt. Rajna Martinnal győri tervei mellett a modern zene fontosságáról is beszélgettünk.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World gyász

68 éves korában elhunyt Póka Egon basszusgitáros

A zenész olyan legendás zenekarokban játszott, mint a Hobo Blues Band vagy a P. Mobil.
Jazz/World gyász

92 éves korában elhunyt Soós Tibor bárzongorista

A legendás zenész haláláról szóló hírt a Spinoza tette közzé, ahol tizenöt éven át játszott.
Jazz/World ajánló

Időutazás a Žagarral – látványos koncertshow a Margitszigeten!

A zenekar fennállásának 20. jubileuma apropóján újra együtt zenél az öttagú csapat szeptember 17-én, a Margitszigeti Színház szezonzáróján.
Jazz/World ajánló

Christian Sands Trio a BJC-ben

Christian Sands a fiatal generáció egyik legkiemelkedőbb billentyűse, aki egyaránt diktálja kortársai számára a tempót a jazz zene és a divat terén.
Jazz/World ajánló

Válogatott zenékkel vár a Fonó Selection

„Ezek azok a produkciók, amik megmozgattak minket, amik formáltak, amik meghatározták, mit gondolunk magunkról, vagy mit gondolnak rólunk, a magyar zenéről külföldön. Ha nincs sok időd koncertre járni, de szeretnél képben lenni, mire felfigyel most a közönség, a szakma és a sajtó, gyere el a Fonó Selectionre és képbe hozunk! Ha ismered a résztvevő zenekarokat, akkor úgyis itt leszel.” – írják a szervezők.