A cikk eredetileg Történetek jazzről és emberről címen jelent meg a Figaro Magazin februári számában.
A filmrendező stílusa könnyedén felismerhető pár képkocka látványából, akár egy kiváló muzsikus egyetlen eljátszott hangjáról. Híresebb alkotásai közé tartozik a Civil War (1990) és a Baseball (1994), de készített dokumentumfilmet a szesztilalomról, a vietnámi háborúról és a Roosevelt családról is. Burns filmcímei azonnal felkeltik az új ismeretekre nyitott ember érdeklődését. Stílusának egyedisége részben a technikai megvalósításban rejlik. A rendező a vizuális és audioelemek olyan ötvözetét dolgozta ki, amely lebilincselő hatással bír, emellett személyes hangvétellel szól a nézőhöz és a hallgatóhoz.
Titka az archív fotók és mozgóképek arányos váltakozásában, illetve az ezekhez társuló zene ízléses kiválasztásában rejtőzik.
Ezt a korhű környezetet napjainkban élő személyek interjúi és anekdotái varázsolják aktuálissá. Burns remek érzékkel találja meg a középutat a szórakoztató film és a tárgyszerű dokumentumfilm között. Alkotásai mindig igényesek.
Ken Burns (Fotó/Forrás: Getty Images)
Burns filmjeinek témáiban a legjellegzetesebb közös vonás az, hogy valamilyen módon az amerikai történelemhez kapcsolódnak. Amerika története szempontjából pedig aligha lehet átugrani a modern kori államok „soundtrackjét”: a jazzt.
Ken Burns Jazz című dokumentumfilm-sorozata tíz kétórás epizódból áll, és a 19. század végétől kezdi az elbeszélést. A sorozat azonban nem csupán a jazz-zene történetével, hanem az amerikai nép múltjával, jelenével és jövőjével is foglalkozik szociológiai szempontból.
Meg merem kockáztatni, hogy a jazz és a társadalomtörténet igen jól vegyülnek egymással, hiszen a jazz-zene szubjektív, aktuális, érzelmekben gazdag és önkifejező zenei stílus, így képes a szociológiai kórképek megörökítésére.
A Jazz minden érdeklődő számára erősen ajánlott. A sorozat központi szereplői olyan zenészek, mint Louis Armstrong, Duke Ellington, Benny Goodman, Billie Holiday és még számos jazzmuzsikus. Az Emmy-díjakra is jelölt filmegyüttes első kilenc epizódja átlagosan 5-6, az utolsó rész pedig 40 évet ölel fel az amerikai zene – és az ember – történelméből. Többek között emiatt is talált vegyes fogadtatásra a Jazz sorozat a kritikusok körében.Egyesek szerint túlságosan nagy hangsúlyt fektet a swingkorszakra, míg mások bizonyos tárgyi pontatlanságokra hívják fel a figyelmet.
Mindkét véleményben van igazság, de a sorozat értékei ezek ellenére vitathatatlanok. Egyetlen másik, a témával kapcsolatos film sem tudhat a magáénak ilyen mennyiségű és azelőtt még nem látott kép- és videóanyagot, amelyeket hihetetlen erővel támasztanak alá az interjúalanyok elbeszélései. A filmben olyan egyéniségek szólalnak meg, mint Wynton és Branford Marsalis, Gary Giddins kritikus, Stan Levy dobos, Jon Hendricks énekes, Phil Schaap producer, vagy Gerald Early afro-amerikai történész és zenekritikus.
(Címlapfotó: Arnold Burks)
hírlevél
