-  Hogyan kerültél a versenybe?

- A Made in New York Jazz Competition olyan jazzverseny, ahol a meghallgatások és a nevezések online zajlanak. Novemberben derült ki, hogy bejutottam a Solo Vocal kategória döntősei közé, illetve decemberben megnyertük a hangszerelés kategóriát Fenyvesi Márton közreműködésével. Így finalistaként a legjobb nyolc közé kerültem és meghívást kaptam New Yorkba. Ez nagyon nagy dolog, és nem csak azért, mert egy zenésznek a jazz hazájába eljutni, ott koncertezni megtisztelő és egyben felemelő érzés, hanem azért is, mert az új albumunk lemezbemutatóját is ott tarthattuk. Méghozzá egy olyan legendás jazzklubban, mint a Zinc Bar.

- Több koncertetek is volt az amerikai út alatt. Hol volt az első?

- Az első fellépésem a Tribeca Performing Arts Centerben a Made in New York Jazz Competition Gala koncertjén volt. A zsűri tagjaival, Randy Breckerrel és Lenny White-tal játszottunk együtt. Itt minden kategóriából felléptek a finalista előadók, mi három dalt játszottunk. Később a New York-i magyar konzulátuson Tóth Mátyás gitárossal, a zenekar társalapítójával és szerzőtársammal duóban léptünk fel, majd a lemezbemutató koncerten és a brooklyni Club Catsben kvintetté egészült ki a zenekar. Nagybőgőn a zseniális Farkas Norbert kísért, trombitán a népszerű Wayne Tucker, dobon pedig egy fantasztikus brazil dobos, Alex Kautz játszott.

- Mennyi időd és lehetőséged volt kihasználni, hogy a jazz szülőhazájában vagy?

- Kevés időm volt, de amennyire tudtam, igyekeztem kihasználni. Az első és legfontosabb élményem, hogy a minőségi akusztikus zene New Yorkban szerves része a mindennapi életnek. Aznap, éjjel egykor a félhomályban ültem a Fat Cat klub rózsaszínre rongyolódott kanapéján. Előttem a zenekar, mögöttem átlagos csütörtöki amerikai fiatalok és középkorúak, nagyjából húsz billiárdasztal, tíz fából készült fa sakk- és backgammonasztal és pingpongozók. A jó zene természetes, ahogy a tánc is az. Az életenergia része. Nem kell szép ruhába öltözni, fel- és elkészülni, csak lemenni a sarokra. A zenészek úgy játszanak, hogy szavakkal azt leírni nem lehet. Aztán a koncertnek vége lett, de a zene nem ért véget, a dobos és a szaxofonista még eljátszottak egy dalt. De az egész városra jellemző, hogy általában jazz szól mindenhol. Az egyik gyorsétteremben például Miles Davis.

- New York az utcazenészeiről is nagyon híres.

- Nem véletlenül. A metróban sokféle zenész megfordul. Van, akiket kifejezetten a Carnegie Hall delegál az aluljáróba. De láttam kínai, afrikai és indián zenészeket, illetve rappereket, breaktáncosokat és pantomimeseket is. A legnagyobb élményem azonban a Smallsban Johnny O'Neil koncertje volt. Azt éreztem, hogy még soha életemben nem voltam ilyen közel a valódi jazzhez.

- Nagyon más, mint a budapesti jazz?

- Imádom Budapestet, és nekünk is remek zenészeink vannak, akik nagyon sajátos és egyedi ízzel játszanak, legyen szó jazzről vagy más stílusokról is. Zenei szempontból New York és Budapest között a különbség leginkább az élőzenés klubok tekintetében van.

- Nyáron hol hallhatunk téged?

- A legtöbb fesztiválon ott leszünk, a Louis Armstrong Jazzfesztiválon, a Lamantinon, megyünk Pécsre, a Zsolnay negyedbe, Székesfehérvárra a Múzeumok Éjszakájára, és a VeszprémFestre is. A budapesti közönség július 2-án az Állatkertben találkozhat majd velünk. A Varázshegyben lesz egy nagykoncertünk és az új kislemezünk bemutatója. Helik Hadar Grammy-díjas producerrel és a Pannonia Recordsszal együttműködésben saját dalokat rögzítettünk egy hónapja, New Yorkban videoklip is készült az egyikhez. Gyönyörű lesz, ahogy New York is az.