Jazz/World

A Szakcsi 70-en a jazz kiválóságaival ünnepelnek

2013.07.03. 15:25
Megosztom
Szakcsi Lakatos Béla születésnapjára a hazai jazz legjelesebb képviselői gyűlnek össze a Budapest Jazz Clubban július 8-án este egy közös koncerttel egybekötött örömünnepre.

Szakcsi Lakatos Béla a hazai jazz élet egyik legrégebben aktív, mégis korát meghazudtolóan fiatalos, nyughatatlanul alkotó alakja. A zenei szabadsághoz való makacs ragaszkodása, magánéletében és művészetében egyaránt sziporkázó humora és nem utolsó sorban kifinomult játéka az elmúlt évtizedekben nevét a magyar jazz jelképévé emelte.

Ahogy a 65. születésnapját megelőző több mint ötven - Szakcsi már kilenc évesen zongorázott - úgy az elmúlt öt év is rendkívül mozgalmasan telt életében. 2008-ban a Szegedi Szabadtéri Játékokon bemutatták Szentivánéji álom című world musicaljét, mellyel új műfajt teremtett. A musical azóta is sikerrel szerepel a Budapesti Operettszínház repertoárján. 2010-ben létrehozta Climate Change nevű együttesét, mellyel a XX. századi klasszikus zene - elsősorban Sztravinszkij és Bartók - hatására írott saját kompozícióit adja elő.  Szóló improvizációs CD-je az Alerant Zrt. támogatásával Live at Budapest Jazz Club címen szintén 2010-ben jelent meg. A lemez anyaga bizonyítja a XX. századi klasszikus zene, valamint Kurtág és Eötvös Péter műveinek Szakcsira való erőteljes hatását, aki jelenleg is tanulmányozza Richard Strauss, Bartók, Sztravinszkij műveit, melyeknek harmóniai világát saját improvizációival ötvözi. A Gipsy Jazz továbbgondolásaként 2012-ben nagyszabású world-jazz projektet hozott létre, melyben afroamerikai, indiai és európai cigány származású zenészek is közreműködtek. 2008-ban, 65. születésnapja tiszteletére rendezett koncertjének felvétele nemrégiben jelent meg, melyen Chris Potter, Reginald Veal és Terri Lyne Carrington játéka is hallható.

Szakcsi Lakatos Béla művészi és zenetörténeti jelentőségét azok névsora is jól példázza, akik születésnapja alkalmából a hazai jazzélet központjában örömzenéléssel és külön erre az alkalomra készülő meglepetés szerzeményekkel köszöntik fel a magyar jazz egyik legnagyobb alakját, a hetvenedik születésnapját ünneplő Szakcsit.

Az est alkalmával színpadra lép a Budapest Jazz Clubban: Babos Gyula, Balázs Elemér, Balázs József, Berki Tamás,  Bódy Magdi, Borbély Mihály, Dresch Mihály, Egri János, Elsa Valle, Farkas Mhály, Fekete-Kovács Kornél, Fenyvesi Márton, Fonay Tibor, Gerlóczy Zsigmond, Gyárfás István, ifj. Szakcsi Lakatos Béla, Kathy Horváth Lajos, Kőszegi Imre, László Attila, Lukács Miklós, Mohay András, Nagy János, Oláh Kálmán, Oláh Krisztián, Orbán György, Pecek Lakatos András, Pecek Lakatos Krisztián, Rozsnyói Péter, Sárközi Lajos, Szakcsi Lakatos Róbert, Vukán György, Winand Gábor, Zana Zoltán és sokan mások.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

Ez a tíz kötet versenyez a 2026-os Margó-díjért

Október 15-én az Őszi Margó Irodalmi Fesztiválon adják át a legjobb első prózakötet szerzőjének járó elismerést. A szűkített listára került művekről szakmai zsűri dönt. 
Vizuál

Rejtett zugok, elzárt helyek, megőrizni való szépségek – szeptemberben jönnek a Kulturális Örökség Napjai

Idén szeptember 19-én és 20-án kerül sor a rendezvényre, amely során közel ötszáz különleges program és épületbejárás várja az érdeklődőket. Olyan helyek is megnyílnak, amelyek máskülönben nem vagy csak ritkán látogathatók.
Klasszikus

A harangok csodája – Fazekas Gergely zenetörténész koncertajánlója

Rahmanyinov Harangok című kantátáját szólaltatják meg szeptember 30-án a Magyar Rádió Művészeti Együttesei a Müpában. A koncert kapcsán Fazekas Gergely zenetörténész, az MRME művészeti vezetője írt ismertetőt.
Klasszikus

Klukon Edit és Ránki Dezső is a negyvenéves Liszt Múzeumot ünnepli

Ingyenes minikoncertekkel, rendhagyó tárlatvezetésekkel, gyermekfoglalkozással, valamint filmvetítéssel és pódiumbeszélgetésekkel is várja az intézmény az érdeklődőket szeptember 17. és 19. között.
Klasszikus

Elmaradt találkozások jegyében – Kolonits Klára áriaestje az Eiffel Műhelyházban

Verdi és Donizetti hősnői, valamint Erkel Bánk bánjának Melindája idézik fel Kolonits Klára pályájának meghatározó állomásait 2026. szeptember 20-i áriaestjén az Eiffel Műhelyházban.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

A Zene Házában mutatja be közös lemezét Kurt Rosenwinkel és a Daveform Quintet

Kurt Rosenwinkel és a Daveform Quintet a 2025-ös teltházas Müpa-koncert után új albummal jelentkezik, amelyet lemezbemutató koncerten is megszólaltatnak 2027. február 11-én. 
Jazz/World ajánló

Az Országgyűlés alakuló ülésekor megismert sükösdi tamburazenekar is fellép a Pozsonyi Pikniken

„Még soha nem jártam a Pozsonyi Pikniken, és rögtön viszem magammal a sükösdi SUGO Tamburazenekart is” – nyilatkozta Nébl Zsolt, az együttes vezetője a Hír13-nak. A nehéz sorsú gyerekekből álló zenekar szeptember 5-én 17.55-kor zenél a Jászai Mari téri nagyszínpadon.
Jazz/World ajánló

Gospel, jazz, R&B Londonból és a Budapest Bár – két koncerttel búcsúzik a nyár a Margitszigeten

Szeptember 2-án a Budapest Bár érkezik legnépszerűbb előadóival és utánozhatatlan zenei világával, szeptember 4-én pedig a világszerte ünnepelt London Community Gospel Choir koncertje tölti meg energiával az estét.
Jazz/World ajánló

Saját hangon – indul a Vigadó Jazz Club négy koncertből álló őszi évada

A Vigadó Jazz Club négy őszi koncertje egészen különböző irányokba indul. Ami mégis összeköti őket, az a személyes zenei hang – az, ahogyan minden formáció a saját képére alakítja a jazzt.
Jazz/World ajánló

Először koncertezik Magyarországon Momoko Gill, a brit kortárs jazz szcéna sokoldalú előadója

A multiinstrumentalista zenész, dalszerző és producer első magyarországi koncertjére november 8-án érkezik a Turbinába, ahol Momoko című szólóalbumának anyagát mutatja majd be.