Jazz/World

A Szakcsi-ág folytatása

2015.01.30. 14:30
Ajánlom
Február elsején a Kossuth-díjas jazz-zongorista fia, Szakcsi Lakatos Róbert all star zenekarral játszik a Művészetek Palotájában.

Szakcsi Lakatos Róbert műhelyében már több mint három évtizede készülnek a mesterművek. A negyvenedik születésnapját idén ünneplő zongoraművész immár megérett arra, hogy - édesapjához, Szakcsi Lakatos Bélához hasonlóan - amerikai all star zenekarral mutatkozzon be a Jazzműhely sorozat 2015. évi első kiadásában. Szakcsi már húszévesen elkezdte begyűjteni a nemzetközi jazz- és klasszikus zongoraversenyek első díjait, először Krakkóban, aztán Baselben, majd az ezredfordulón jött a Montreux-i Jazzfesztiválon aratott siker, 2005-ben pedig Avignonban lett a legjobb szólista.

Nem először csatlakoznak hozzá világhírű zenészpartnerek, hiszen készített már lemezt Erik Truffaz-val, John Patituccival és Jack DeJohnette-tel, dolgozott Reggie Johnsonnal, Randy Breckerrel, Bill Evansszel és Ravi Coltrane-nel, sőt Európa jazzklubjaiban már eddig is több helyütt fellépett Gregory Hutchinsonnal. Ő a Müpa közönsége számára is ismerős lehet, mert 2012-ben Charles Lloyd Sky Trióját erősítette, amúgy rajta kívül 'Hutch' dolgozott már Betty Carterrel, Ray Brownnal, Dianne Reevesszel, Diana Krall-lal, Wynton Marsalisszal és Roy Hargrove-val is. A ritmusszekció másik tagjáról, Robert Hurstről érdemes csendben megjegyezni, hogy hétszeres Grammy-díjas, négy Emmy-díja van, és partnerei közt találjuk - Lloyd, Marsalis és Krall mellett - Paul McCartney-t, Dave Brubecket, Harry Connick Jr.-t, Terence Blanchard-t, Stinget, Barbra Streisandot. Az Európában egyre keresettebb Bolla Gáborral kiteljesedő kvartett főként saját, a jazz fő sodrába tartozó szerzeményeket játszik, magas hőfokon.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Dinyés Dániel is a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja lett

A Magyar Tudományos Akadémia által 1992-ben alapított Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia december 8-án éves rendes közgyűlésén új tagokat választott szakosztályaiba.
Színház

Kovács D. Dániel: „Hogy Kleist komolyan gondolta-e, az az ő dolga”

A bosszú címmel rendezte meg A Schroffenstein családot Kovács D. Dániel Kecskeméten. A Kelemen László Kamaraszínház színpadán egy egyszerre zord és játékos előadás látható. Interjú.
Plusz

Vámos Miklós: Medencevilág, külső és belső hangokkal

Egy téli fürdő melegében szólal meg egy család története Vámos Miklós novellájában. Belső monológok, kimondatlan mondatok és két gyerek, akik csak játékot keresnek a víz alatti világban.
Színház

Önironikus szilveszteri esztrádműsorra készül a 6SZÍN

Két programmal is várja nézőit a 6SZÍN szilveszterkor: Rényi Ádám népszerű novella-kabaréja, a Kapuzárási pánik exkluzív ráadásjelenettel gazdagodik, este pedig egy önironikus esztrádműsor idézi fel a szilveszter emlékezetes és kínos pillanatait.
Könyv

Krasznahorkai Lászlót ünnepli az ELTE egyéves programsorozata

Élő közvetítéssel, vetítéssel és szakmai beszélgetéssel indul az ELTE-n a Krasznahorkai-év. Az Egyetem jövő decemberig tartó programsorozattal köszönti az irodalmi Nobel-díjas írót, egykori hallgatóját.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

Határfeszegető zongorista érkezik a MOMkultba

December 22-én Joep Beving újra elvarázsolja a magyar közönséget. A MOMkult prémium koncertsorozata, az UPSOUND egyedülállóan izgalmas zenei élményeket nyújt nemzetközileg elismert, de itthon még kevésbé ismert előadókkal.
Jazz/World ajánló

Lemezpremier a Fidelión: Gereben Zita új albuma a szabadság és a spontán kreativitás ünnepe

Nyolc év után új albummal jelentkezett Gereben Zita. A Catch the Feeling sokszínű zenei világában az R&B, a jazz, a blues, a rock, a pop és a neo-soul elemei keverednek. Cikkünkben meghallgatható a lemez!
Jazz/World magazin

Új zenei világot nyit meg friss albumán az Oláh Krisztián Quartet – lemezpremier a Fidelión

Megjelent az Oláh Krisztián Quartet új lemeze, melynek érdekessége, hogy a fiatal művész szakított a szokásos jazz-formulákkal, és kortárs zeneszerzői minőségében új zenei világot alkotott. Az album címe: Perspectives of Verve.
Jazz/World interjú

A zene gyógyító ereje – beszélgetés Zohar Fresco ütőhangszeres művésszel

A keretes dobon játszó művész az OMIKE-koncertek sorozatában hamarosan ismét Fischer Ivánnal és zenekari művészeivel lép színpadra. Ebből az alkalomból kértük, meséljen hangszeréről, amelynek gyökerei a bibiliai időkbe nyúlnak vissza.
Jazz/World ajánló

Advent a Hagyományok Házában – ünnepi varázslat népzenével

A Magyar Állami Népi Együttes zenekara az év legkülönlegesebb időszakának megünneplésére meghitt karácsonyi koncertet állított össze, amely a várakozás csendjét, a pásztorok világát és a népi hagyományok csodavilágát idézi meg.