Eklektikus, táncos kedvű és aktuális társadalmi üzenettel rendelkező jazz-reneszánsz zajlik Londonban. A rendkívül színes szcéna magáénak vallja a környezetvédelem ügyét, a fenntarthatóságot, a gyarmati múlttal való összebékülés fontosságát, az Afrikába, a karibi térségbe és Amerikába nyúló gyökerek megtalálását. A jazz-reneszánsz reprezentatív lemezmegjelenése volt két éve a We Out Here című album, amelyen olyan együttesek és előadók szerepeltek, mint Moses Boyd dobos, Shabaka Hutchings szaxofonos, az Ezra Collective, a Triforce és a Kokoroko.

Még csak 28 éves, de tenorszaxofonjával az egész világon kivívta magának a figyelmet a jazzszeretők körében. „Egyetlen hangot játszik, és rögtön tudod, mi a művészi célja vele. Nem akarja megtalálni a helyét. Egyszerűen kifejezi magát, onnan, ahova ő saját magát helyezte” – mondta róla a pár évvel idősebb Shabaka Hutchings. Első, három évvel ezelőtti kislemezével valósággal berobbant a jazzéletbe, nagylemezét értelemszerűen fokozott várakozás előzte meg. A Source-t a kritikusok és a közönség is jól fogadta, voltak, akik egyenesen új korszakról beszéltek a műfajban. Ennek apropóján tekintjük át a művésznő pályáját.

Nubya Garcia (Fotó/Forrás: Adama Jalloh)

Nubya Garcia 1991-ben született London északnyugati részén, az alterkultúrától hangos Camdenben, anyja guyanai, apja trinidadi származású. Miután a zenében tehetségesnek mutatkozott, hegedűn, zongorán, majd brácsán kezdett játszani, története szempontjából még fontosabb azonban, hogy otthon a házban talált egy régi klarinétot. „Össze-vissza volt törve” – mesélte. – „De elintéztem, hogy működjön.” Ötéves volt, amikor a pedagógiai munkájáról ismert jazz-zongorista, Nikki Yeoh zenés csoportját meglátogatta, és a szabad, örömteli zenéléstől zajos közeg rögtön beszippantotta a szégyenlős kislányt. Amikor tízéves lett, anyja vett neki egy Yamaha szaxofont, és rögtön megvolt a szerelem. Hamarosan már a jazz-számokat próbálgatta, Herbie Hancock, Bronislaw Kraper dalait játszotta. A zenés foglalkozások alapvető fontosságúak voltak a kislány számára. Ahogy azt a Jazz Timesnak elmesélte, a baloldali kormánynak hála

„Klassz dallamokat tanultunk, sztenderdeket, funkot, aztán improvizáltunk rájuk és jól éreztük magunkat” – emlékezett vissza Garcia ezekre a zeneórákra.

Nubya Garcia (Fotó/Forrás: Adama Jalloh)

Tizenévesként Nubya Garcia figyelme a régi jazzlemezek felé fordult, közben pedig megismerkedett azokkal az arcokkal, akik most, az utóbbi pár évben tűntek fel vele együtt a szakmában. Csatlakozott a Tomorrow’s Warriors nevű non-profit művészi társuláshoz, ahol felfigyeltek a tehetségére. Pár évvel ezelőtt innen származó ismeretségekből alakult Nérija névvel a szeptett, amellyel eddig négy kislemezt és egy nagyot készítettek.

– mondta róla egy zenésztársa. Hangjára egyaránt hatott Wayne Shorter, John Coltrane, Charlie Parker, Sony Rollins, Dexter Gordon, mégis egészen sajátos. A New York Timesnak adott interjújában Garcia elmondta, mivel jazzt tanult, ezért az amerikai tradíciót sajátította el, de ő és még sokan a generációjából saját gyökereiket kezdték el kutatni a zenében is, így jutottak el egyéni hangjukhoz.

Kapcsolódó

Ki mondta, hogy egy nő nem trombitálhat jazzt?

Új albumán bátor nők előtt tiszteleg Yazz Ahmed, aki trombitásként és nőként maga is ritka jelenség. Meghallgattuk a Polyhymnia című lemezt.

Az utóbbi években feléledt a klubélet Londonban, egyre több helyen van élőzene, és nincsen műfaji korlát: a jazz, a hophop, a grime, a dub, a trap egyaránt dívik. Garcia zenéje innen is táplálkozik,

„Mindenféle tánczenét szeretek” – mondja. Úgy véli, hogy ha valaki nem szereti a jazzt, akkor vagy nem járt még élő koncerten, vagy nem a megfelelő koncerten járt. Sok koncertbeszámoló megemlíti annak a nagyszerűségét, hogy közönsége túlnyomó része harminc év alatti, nők és férfiak vegyesen.

Bemutatkozó kislemeze, a Nubya’s 5ive (2017) olyan számokat tartalmaz, amiket könnyen utánadúdol az ember, a Lost Kingdoms című szerzemény például hasonlóan nagyot üt, mint egy popdal, csak éppen kompromisszum nincsen benne. Amikor tavaly két élő legenda, Pharoah Sanders és Gary Bartz előzenekaraként Garcia és formációja ezt a számot adta elő, a közönség tombolt a zenére.

Következő, a When We Are című lemezén (2018) négy track hallható, két eredeti és két remix, egyenesen a londoni éjszakából, a nyüzsgő night clubok világából.

Az augusztusban megjelenő Source című lemez a Concord Jazz kiadónál jelent meg (ők adják ki Esperanza Spalding lemezeit is). „Elsöprő erejű jazz afro-karibi hatásokkal, amely egy életre elég tapasztalatot sűrít egyórányi zenébe” – írta róla a New York Times. A banda tagjai: Joe Armon Jones billentyűs, Daniel Casimir bőgős és San Jones dobos. 

Nubya Garcia: Source

De magyar nyelvű kritika is született róla: „A főszereplő tenorszaxofon soundja helyenként úszik a zengető miatt, de ez a koncepció része;

hanem mintha csak idesodródott volna valahonnan, a nagy világzenei, jazz, funk, soul tenger irányából” – írta a lemezről Végső Zoltán az ÉS-ben. A Pitchfork kritikusa így jellemzi az albumot: „A dubot és a reggae-t cumbiára és klasszikus balladisztikusságra cserélve, Garcia szerény családi gyökereiről, a jazztörténet folytathatóságáról, a jelenbeli, közös tett erejéről gondolkodik.”

A szaxofonos persze nem ragadtatja magát ilyen nagy szavakra. Úgy fogalmazott, a Source arról szól, hogy lassítsunk le, keressük meg a saját gyökereinket, eredetünket, helyünket a világ forgatagában. „Az album arról szól, amiből táplálkozunk: amiből te és én táplálkozunk, amiből az örömünk, a lelkesedésünk táplálkozik.”