Jazz/World

„A színpadon szárnyal a lelkem és feltöltődöm” - Interjú Mihályi Rékával

2019.11.01. 15:00
Ajánlom
Kiemelkedő zenei minőség, sodró lendületű koreográfiák, felhőtlen jókedv és a közönségüket is magával ragadó pozitív energia fémjelzi a Group’n’Swing zenekar koncertjeit. 2019-ben közösen búcsúzunk a Pesti Vigadóban az óévtől és üdvözöljük az újat.

A szilveszteri koncert kapcsán Mihályi Rékával, a Group’n’Swing zenekar lenyűgöző énekesnőjével beszélgettünk.

Jogász végzettséged van és dolgozol is a szakmában. Mi a te történeted? Hogyan lettél mégis a Group’n’Swing énekesnője?

Érdekes kettősség kíséri végig az egész életemet, ugyanis nálam a civil és a művész vonal együtt alkotja a teljességet. Számomra így természetesek a mindennapok, hiszen kislányként is ezt láttam otthon: édesapám képviselte a civil szférát, édesanya pedig igazi érzékeny művész. Pici korom óta jelen van a zene és az ének az életemben, 11 évig csellóztam. Aztán az egyetemi évek alatt azzal kerestem meg a tandíjam összegét, hogy különféle zenekarokban énekeltem - ez volt az én zenei útkeresésem időszaka. 2009-ben Pély Barna barátom mutatott be a Group’n’Swing zenekarnak, akik akkoriban kerestek új énekeseket.

Elmentem az első próbára, és attól a naptól nem engedtek el, hál’ istennek!

Mihalyi_Reka_3-145253.jpg

Mujahid Zoltán, Mihályi Réka és a Group’n’Swing zenekar (Fotó/Forrás: Pesti Vigadó)

Mujahid Zolival, a Group’n’Swing férfi frontemberével jóbarátok vagytok. A zenekarban ismertétek meg egymást vagy már a közös produkció előtt is barátok voltatok?

Zolival a barátságunk már lényegesen régebbi. 13 évvel ezelőtt együtt vokáloztunk egy United nagykoncerten, az volt az első közös munkánk. Azóta lett egy közös baráti társaságunk is, akikkel rendszeresen együtt vagyunk. Zolival igazán könnyű együtt dolgozni a színpadon, hiszen vérprofi. Arra viszont nagyon ügyelünk, hogy a barátság ne menjen a munka rovására vagy fordítva.

Nemrég született meg kisbabád, és a közelmúltban tértél vissza aktív tagként a zenekarhoz. Hogy érzed magad ismét a színpadon?

Mihalyi_Reka_2-145256.jpg

Mihályi Réka és Mujahid Zoltán (Fotó/Forrás: Pesti Vigadó)

Február elején született meg a kislányom, Adél. Fél éves kora körül éreztem azt, hogy készen állok a visszatérésre, mind testileg, mind lelkileg. Persze most már én is tudom, hogy a világ legnehezebb dolga a gyerekünket otthon hagyni, de az apukájánál jó kezekben van és csak néhány órát töltünk külön. A színpadon, addig a 60 percig, szárnyal a lelkem és feltöltődöm: hatalmas ajándék, amit az ember a művészetében megélhet. Aztán persze az utolsó meghajlás után már rohanok is haza, hiszen a legnagyobb csoda mégiscsak otthon vár!

A produkciókban mindig dívaként vagy jelen. A hétköznapokban is ezt a stílust képviseled? 

Igen, szeretem a kifinomult, nőies eleganciát, de hiszem azt, hogy ez elsősorban egy nő tartásán kell, hogy látszódjon és mindenképpen belülről fakadjon.

Milyen egy szilveszteri Group’n’Swing show?

Minden koncertünknek megvan a saját jellegzetessége, hiszen más egy közvetlen klubkoncert, és teljesen más egy nagyszínpadi show-műsor.

A szilveszteri koncert valószínűleg pont a kettő között lesz valahol, tele rengeteg, lendületes dallal és látványos színpadi elemmel, hiszen egy Group’n’Swing koncerten mindig adott a jókedv és szórakozás.

Jártál-e már a Pesti Vigadóban? Ha igen, milyen emléked fűződik hozzá magánszemélyként és/vagy fellépőként?

Néhány alkalommal már koncerteztünk a Pesti Vigadóban, ami azért is hatalmas élmény számomra, mert mindig magával ragad ennek az impozáns épületnek az energiája. Ráadásul Liszt Ferenc rengeteget koncertezett itt, amitől még varázslatosabbá válik az egész helyszín. Ilyenkor mindig belém hasít, hogy micsoda műemléki remekekkel és történelmi nagyságokkal bírunk!

KONCERTAJÁNLÓ

2019.12.31. 19:30 GROUP'N'SWING - SZILVESZTERI KONCERT

Előadásaikat a kiemelkedő zenei minőség, sodró lendületű koreográfiák, felhőtlen jókedv és a közönségüket is magával ragadó pozitív energia fémjelzik. Koncertjük előtt épületlátogatási sétán fedezhetik fel fel a Pesti Vigadó több mint 150 éves történelmét és építészetét.

 

(szerző: Nyirő Niki)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Elhunyt Rolla János

A Kossuth-díjas hegedűművész, a Zeneakadémia Kamarazene Tanszékének oktatója és korábbi tanszékvezetője hetvenkilenc éves volt – tudatta a szomorú hírt a Zeneakadémia.
Színház

Otthonából üzent Szász Júlia

„Jobban vagyok már, lassan, de biztosan gyógyulgatok” – írta Instagram-bejegyzésében a Nemzeti Színház balesetet szenvedett művésze, aki egyúttal megköszönte az elmúlt hetekben kapott rengeteg támogatást.
Klasszikus

„Micsoda tűz gyúlt benne a színpadon” – Vass Lajos emlékezik Rolla Jánosra

A hetvenkilenc éves korában elhunyt Kossuth-díjas hegedűművész, a Liszt Ferenc Kamarazenekar egykori koncertmestere több szállal kötődött az Óbudai Társaskörhöz, ahol legutolsó koncertjét is adta. Emlékét az intézmény igazgatója, Vass Lajos idézte fel.
Zenés színház

Presser Gábor és Sztevanovity Dusán dalaival érkezik a Pinokkió a Vígszínházba

A padlás óta először dolgozott együtt zenés előadáson a két alkotó. A Keresztes Tamás rendezésében készült produkciót december 9-én és 10-én mutatják be. Az alkotók az eredeti Collodi-regényre támaszkodtak.
Plusz

Visszakerült a kereszt a Notre-Dame csúcsára

A 2019-es tűzben súlyosan megrongálódott párizsi Notre-Dame székesegyház újjáépített huszártornyára december 6-án került vissza a kereszt.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World interjú

„Mindenki azt mondta, ez egy kamaszkori őrület” – beszélgetés Nagy Emma jazzénekessel

Egy végtelenül finom, halk szavú, szinte rebbenő lány ül előttem. Kicsit bizonytalan, önmagát még keresgélő fiatal nő, de már pontosan érzékelhető, ahogy töredezik benne a gátlás, és ha egyszer igazán ki- és megnyílik, fantasztikus csodákra lesz képes. Nagy Emma 2023-ban zeneművészeti kategóriában átvehette az MVM Zrt. által támogatott Junior Prima Díjat.
Jazz/World ajánló

Flavia Coelho napfényt hoz a szürke télbe

Brazíliában színpompás kulturális hatások érték, de végül Párizsban talált rá arra az egyedi zenei stílusra, amelyben jól megfér egymással a pop, a jazz, a rock, a funk és a tradicionális brazil műfajok.
Jazz/World ajánló

Ecuadori, perui és bolíviai örökzöldekkel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját a Los Gringos

A dél-amerikai zenét játszó hazai együttes új dalokkal is kedveskedik a december 2-i jubileumi koncerten, amelyet követően sztorizós közönségtalálkozót is tartanak a Fonóban.
Jazz/World magazin

Kenny Garrett, a jazz-szaxofonosok élő ikonja tudja, mit kell hallgatni

A Fidelio és a JazzFest Budapest közös sorozatában a hazai, valamint a nemzetközi jazz és világzenei színtér egy-egy kiemelkedő alakja osztja meg olvasóinkkal, milyen zenéket hallgat szívesen. A sorozat legújabb részében a világhírű altszaxofonos, Kenny Garrett kedvenceibe hallgathatunk bele.
Jazz/World ajánló

Határátlépés Ligetivel – Lukács Miklós és muzsikustársai a BMC-ben

Nem számít, hogy a klasszikus, a kortárs zene vagy a jazz területén működnek, hiszen mindannyian kiváló zenészek. Lukács Miklós Cimbiózis Triója a Ligeti Ensemble-lal lép fel.