Jazz/World

A természet nyugalma inspirálta az Oláh Krisztián Quartet vadonatúj klipjét

2022.02.15. 16:45
Ajánlom
2022 márciusában vadonatúj nagylemezzel jelentkezik az Oláh Krisztián Quartet. A hazai jazzélet megkerülhetetlen formációjának új albumáról először a Peaceful című kompozíció jelenik meg a nagyközönség számára, amelyhez a lemez felvétele során készítettek exkluzív hangulatú videoklipet. KLIPPREMIER

A karanténidőszak bezártságából rengetegen próbáltak kiutat találni a város elhagyásával, a természetbe való visszatéréssel. Az erdei környezet nyugalma a kikapcsolás mellett kiapadhatatlan inspirációforrás is, a kreatív energiák áramlásának valódi katalizátora. Oláh Krisztián zongoraművészt is ez ihlette meg egyik új darabjának komponálásakor, amely Peaceful címen kerül márciusban megjelenő nagylemezére.

Az Oláh Krisztián Quartet a lemez hangulatából is ízelítőt kínál a Peaceful felvétele során készített videoklippel.

„Ahogy sokan mások, úgy én is szaladtam ki a tavalyi lezárások alatt a városból (szó szerint is). A nagy erdei futásokon és biciklizéseken találtam rá erre az inspiráló nyugalomra, amit a saját zenei nyelvemre fordítottam le. Bensőséges, intim hangzást kerestem a számnak, amely ugyanakkor nagy dinamikai kitörésekre is alkalmas. Ez a bensőséges megszólalási mód indukálta, hogy ugyanúgy felbukkanjanak a kompozíción belül népzenéből, vagy Bartók zenéjéből eredő motívumok és sodró lendületű improvizációk is” – mesélt Oláh Krisztián.

OK0pianoHegyiJuliaLily-163449.jpg

Oláh Krisztián Quartet (Fotó/Forrás: Hegyi Júlia Lily / Oláh Krisztián Quartet)

A Quartet Krisztián legfontosabb zenei projektje, amelynek Crescendo című, második szerzői albumán is érződik a négy muzsikus által megteremtett egyedülálló atmoszféra. A Crescendo kompozícióit a természet mellett a legkülönbözőbb helyek, történések inspirálták: így szerepel rajta zenemű, amely Vörösmarty egy versének hatására született, vagy Beethoven 6 bagatellek című zongoraciklusának ihletésére jött létre.

Az új lemez teljes anyaga Krisztián fejlődési irányának egy fontos lenyomata, ahogy az impulzív, ösztönös írásból a tudatosság felé fordul.

A zongorista számára ezen keresztül vált egyértelművé: ahhoz, hogy a legtöbbet tudja megmutatni magából a zenéjén keresztül, nem csak a nagy mesterekhez kell kapcsolódnia, hanem saját magán is alapos önismereti vizsgálatot kell végrehajtania. Elmondása szerint ennek is köszönhető az, hogy a lemezre felkerülő nyolc kompozíció igazán jó lenyomata lett egy kicsit csapongó, ám mégis kreatív időszaknak – az elmúlt másfél évnek.

OKQPeaceful-studio-163448.jpg

Stúdióban az Oláh Krisztián Quartet és Lukács Miklós (Fotó/Forrás: Oláh Krisztián Quartet)

Egy új lemez, az aktuálisan legfontosabb gondolatok tolmácsolása mellett, egyben kiváló lehetőség új kapuk megnyitására és új vonalak megrajzolására is. Ilyen rendkívül fontos megnyitott kapunak számít a kortárs magyar művészeti élet megkerülhetetlen cimbalomművészének, Lukács Miklósnak közreműködése (Dresch Mihály Quartet, Cimbiózis) három dalban a lemezen és a Peaceful klipjében is.

A Peaceful című kompozíció videoklipje 19.00 órától itt nézhető meg:

A Crescendo című nagylemez bemutatójára március 19-én 18:00 órától kerül sor a Magyar Zene Házában.

További információ itt érhető el. >>>

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Tánc

Egy nagy kisember, aki egy könyvben szerepel Barisnyikovval – Kováts Tibor balettművésszel beszélgettünk

Kováts Tibor a nyolcvanas években a legrangosabb balettversenyeken „verte végig” a világ balett-táncosait, majd tizenhárom évnyi szünet után ismét színpadra állt Duda Éva Frida, az élet múzsája című táncdarabjában. Táncról, infantilizmusról, a balett nimbuszáról, tanításról, szégyenlősségről és öniróniáról is beszélgettünk vele.
Plusz

Megválasztották a Halhatatlanok Társulatának új Örökös Tagjait

Idén is a szakmai kuratórium által kijelölt előadóművészek közül a közönség döntötte el, kik legyenek a Halhatatlanok Társulatának új tagjai. Az új Örökös Tagok lábnyomát elhelyezik a Halhatatlanok sétányán is.
Plusz

Kurtág György egyetlen operáját mutatják be a Liszt Ünnepen

A játszma vége várva várt magyarországi bemutatója, Ligeti György darabjait felvonultató zongoramaraton, élvonalbeli jazz- és világzenei előadók és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Végvárak, vitézek című táncjátéka várható az idei Liszt Ünnepen.
Klasszikus

Új helyszínen kezdi 2023/24-es évadát a MÁV Szimfonikus Zenekar

A 2023/24-es évadban elfoglalhatja új székházát a MÁV Szimfonikus Zenekar. A szezonra öt bérleti sorozatot és gyerekkoncerteket is hirdetnek, az évad egyik központi témája a szerelem lesz.
Színház

Elhunyt Sőregi Melinda dramaturg

Sőregi Melinda korábban a veszprémi Kabóca Bábszínház társulatának a tagja volt. 44 évesen távozott.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World interjú

„A közös nevezőt a jazz biztosítja, illetve az egymás iránti nyitottság” –  interjú Dés Andrással a T.E.L.D. első lemezéről

Négy remek művész találkozásából megszületett a T.E.L.D. első lemeze a Fonó gondozásában. Az új zenei anyagról a jelenleg Bécsben élő, Budapesten sokat koncertező Dés András ütőhangszeres művésszel beszélgettünk.
Jazz/World hír

Őselemek a Napfonat tolmácsolásában – megjelent a Harmatcseppben él a világ bennem című lemez

Második nagylemezével jelentkezik A Dal 2022-es döntőjébe is bejutó a capella együttes. A lemez már kapható digitális terjesztésben, hamarosan fizikai formájában is megjelenik a Fonó gondozásában.
Jazz/World ajánló

Június első hétvégéjén a jazz zene körül forog minden Szentendrén

Nyolc koncerttel várja a jazzrajongókat a Jazz Estek Szentendre rendezvénysorozat a Barcsay udvarban június 2. és 4. között.
Jazz/World magazin

Bornai Tibor a Balatoni nyárról: Az igazi líra a hétköznapok apró rezdüléseiben bújik meg

A KFT együttes énekes-billentyűsét a Fidelio új, Dalok nyomában című sorozata kapcsán kérdeztük a zenekar legendás, Balatoni nyár című slágeréről.
Jazz/World interjú

„A nagyon jó dalokat régen megírták”

A Canarro New York, Párizs, Budapest című lemeze idén Fonogram-jelölést kapott. A francia manouche swinget unikális módon képviselő zenekar május 27-én a Fonó színpadán lép fel. A zenekar vezetőjével, Szakál Tamással beszélgettünk.