Barabás Lőrinc (Fotó/Forrás: Galgóczi Németh Kristóf)
- Kevés hazai jazz-zenésznek adatik meg, hogy az új lemezét rögtön a Müpában mutathatja be. Ez az anyag mennyiben folytatja a Beardance című előző kvartettlemezed pszichedelikus-groovos, etnojazzes vonalát?
- Talán most a népzenei vonal háttérbe kerül, de megmarad az a fajta monoton transzjazz vonal, ami a Beardance-t jellemezte. Alapvetően elég sok zenei stílust ötvöz az anyag: kicsit programzenés, film- és színházi zenés hangulatot is hordoz ez a tizenkét szám, amit lemezre veszünk, de vannak benne rockosabb elemek is. Néhány éve írtam zenét Somogyvári Gergő Transzduna című dokumentumfilmjéhez, ami a dunai uszályhajózásról szól, nemrég pedig a győri Vaskakas Bábszínház Pinokkiójához szereztem zenét.
Attól még, hogy ezek alkalmazott zenének készültek, ezek sem konkrét dolgokat próbálnak megjeleníteni, inkább csak életérzéseket, hangulatokat.
- A koncertjeiden sokszor használsz vetítést is, amiből arra következtetek, hogy a képi gondolkodás alapvetően jellemző rád. Ez a képzőművész családi háttér miatt alakult így nálad?
- Igen, ez a téma mindig is szem előtt volt a családi környezetben. Édesapám (Barabás Márton Munkácsy-díjas festőművész, szobrász – a szerk.) nagyon sok zenei témájú alkotást készít, nekem pedig a zenében folyton-folyvást van egy képi analógiám.
Akár alakok, színek, különböző mozgóképek formájában, de mindig van egy képi absztrakciója a zenének, amit elgondolok, vagy megkomponálok. Ezt erős inspirációnak gondolom.
- A zenéidhez készült vetítésekben, klipekben is benne van a kezed? Esetleg te magad rendezed, vágod ezeket?
- Valamikor igen, valamikor kevésbé – legalábbis ami a megvalósítást illeti. A Mistaken című legújabb szólószetthez készült videót például én vágtam.
Amikor elkészül egy zene, akkor általában képileg is megszületik a fejemben, hogy mit szeretnék látni.
A kép és a zene valamikor kioltja, máskor erősíti egymást, és ezeknek az átmeneteivel is lehet játszani. De sokszor azt is szeretem, ha semmilyen vizuális tartalom nincs, mert akkor – mint egy illusztráció nélküli könyvben – minden a befogadó fantáziájára van bízva. Most a müpás koncerten lesz vetítés, egy igazi audiovizuális élménnyel készülünk.
- Többféle felállásban zenélsz: a kvartetted mellett szólóban is gyakran lépsz fel, a Random Szerda című, általad vezetett sorozatban pedig teljesen improvizatív zenét játszotok változó felállásban. Melyik formában mit szeretsz?
Teljesen más élmény és tapasztalás mind a három, de valahogy jól megférnek egymás mellett. Amikor magam játszom, az azért izgalmas, mert minden szinten én irányítom a dolgokat. A kvartettem számára is többségében én írom a számokat, de ott megvan az együtt zenélésből adódó interakció öröme. A Random Szerdán pedig minden ott születik meg, és ez az élmény megismételhetetlen.
Barabás Lőrinc Quartet (Fotó/Forrás: Perness Róbert)
- A Müpában a japán származású, Bostonban élő Takuya Kuroda lesz a vendéged, aki ismert név a trombitások között. Szerinted hol találkozik a kettőtök zenéje?
- Leginkább a sokféle stílus iránti nyitottságban. Ő is rengeteg fajta műfaj elemeit ötvözi, poposabb, hip-hopos eszközökkel is él, mégis megmarad az instrumentális közegben, és van az egész zenének egy erős jazz-átitatása.
Most fogunk először találkozni, és alapvetően az én kompozícióimat fogjuk játszani. Érdekes kollaboráció lesz ez.
- Neki sikerült az, hogy Japánból indulva az USA-ban épített karriert. Te is sok időt töltesz a tengerentúlon és Londonban hasonló céllal. Hol tart most ez a folyamat?
- A magam módján föltérképeztem a lehetőségeket, és azóta is sokat járok az USA-ba, próbálok ott is aktívabb jelenlétet kialakítani. New Yorkban és San Fransiscóban van egy-egy zenekar, akikkel rendszeresen játsszuk a dalaimat. Az utóbbi időben koncerteztem velük a keleti és a nyugati parton is, ami mindig nagyon jó élmény volt. Pozitív visszajelzéseket kaptunk, mindenhol visszavárnak, úgyhogy elindult valami a közönség kialakítása terén, aztán majd meglátjuk, hogy mi sül ki belőle.
hírlevél
