Jazz/World

A vágy muzsikál

2013.02.22. 09:28
Megosztom
Szalóki Ági Karády-estje a Budapest Bárban hangzik el február 27-én este.

Az énekesnő a kezdetekkor tagja volt a Budapest Bár zenekarnak.  2008-ban megjelent, Karády Katalin dalait feldolgozó jazzlemezének anyagát hosszabb kihagyás után újra élvezhetik a Budapest Bár színpadán. „Minden nő képes arra, hogy díva legyen, mindegyikünk megélte ugyanazokat a szerelmeket, mindenkiből lehet igazi királynő, akár Karády. Vágytam rá, hogy kis klubokban, kerthelyiségekben, intim környezetben énekelhessek újra, ahol mindig minden megtörténhet. Ez nagyon inspiráló. Elénekelem, amit a szerelemről tudok, vágyakozásról, várakozásról, büszkeségről, megalázottságról, kacérságról, csalódásról és beteljesülésről" - vallja Szalóki Ági, aki jelenleg a koncertre való felkészülés mellett tanul és gyakorol.

Beiratkozott a gyógypedagógiai főiskola zeneterapeuta alapképzésére és egy nőijóga oktatóképzésre. Új dalokat is tanul, mert egy, a BBC által forgatott filmben portugál fadót fog énekelni. A februári koncertet követően március 24-én a Kaláka vendége lesz a Marczibányi téren, ezen kívül Pásztor Anna felkérésére az Anna and the Barbies által színpadra álmodott Óz, a nagy varázsló című produkcióban a jó boszorkány szerepét kapta, amellyel júniusban mutatkoznak majd be a Müpában.

A vágy muzsikál - Szalóki Ági Karády-estje
2013. február 27. 20:00 - New Orleans (Budapest Bár)
Km: Juhász Gábor (gitár), Mohay András (dob), Kovács Zoltán (nagybőgő), Bacsó Kristóf (szaxofon)

Belépőjegy: 2500 Ft, vacsorajegy: 3900 Ft
Kapunyitás, vacsora 19:00 órától

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Daniils Pogoriless kapta a Fidelio különdíját a Marton Éva Nemzetközi Énekversenyen

A különdíjakat a Magyar Állami Operaházban szeptember 6-án este tartott gálán adták át. A verseny győztese az orosz Valentina Pravdina, második helyezettje a koreai Kim Seokjun lett, a harmadik pedig az örmény Arpi Sinanyan. Marton Éva különdíját a grúz Tata Razmadze kapta.
Vizuál

KÉP-regény: Balatonátkúszás 1.rész – A kincskeresők

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos.
Könyv

Krasznahorkai László megkapja az egyik legnagyobb német állami kitüntetést

Az irodalmi Nobel-díjas szerző szeptember 8-án Berlinben veszi át a díjat a német államfőtől. Krasznahorkai László hamarosan itthon is újabb elismerésben részesül. 
Klasszikus

Beethoven és Richard Strauss áll a Concerto Budapest évadának középpontjában

Tematikus fesztiválokkal, világhírű szólistákkal, sokszínű és sűrű koncertprogrammal várja a közönséget a Concerto Budapest 2026/2027-es szezonja. A fókuszban a kétszáz esztendeje elhunyt Ludwig van Beethoven áll.
Színház

Az SZFE rektora kezdeményezi a lemondását

A HVG-hez eljutott felvétel tanúsága szerint Sepsi Enikő az egyetem tanévnyitóján bejelentette: kezdeményezi a rektori megbízása lezárásáról szóló egyeztetést.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

Az Országgyűlés alakuló ülésekor megismert sükösdi tamburazenekar is fellép a Pozsonyi Pikniken

„Még soha nem jártam a Pozsonyi Pikniken, és rögtön viszem magammal a sükösdi SUGO Tamburazenekart is” – nyilatkozta Nébl Zsolt, az együttes vezetője a Hír13-nak. A nehéz sorsú gyerekekből álló zenekar szeptember 5-én 17.55-kor zenél a Jászai Mari téri nagyszínpadon.
Jazz/World ajánló

Gospel, jazz, R&B Londonból és a Budapest Bár – két koncerttel búcsúzik a nyár a Margitszigeten

Szeptember 2-án a Budapest Bár érkezik legnépszerűbb előadóival és utánozhatatlan zenei világával, szeptember 4-én pedig a világszerte ünnepelt London Community Gospel Choir koncertje tölti meg energiával az estét.
Jazz/World ajánló

Saját hangon – indul a Vigadó Jazz Club négy koncertből álló őszi évada

A Vigadó Jazz Club négy őszi koncertje egészen különböző irányokba indul. Ami mégis összeköti őket, az a személyes zenei hang – az, ahogyan minden formáció a saját képére alakítja a jazzt.
Jazz/World ajánló

Először koncertezik Magyarországon Momoko Gill, a brit kortárs jazz szcéna sokoldalú előadója

A multiinstrumentalista zenész, dalszerző és producer első magyarországi koncertjére november 8-án érkezik a Turbinába, ahol Momoko című szólóalbumának anyagát mutatja majd be.
Jazz/World ajánló

Idén is jazzel indítja az évadot a Müpa

Szinte már hagyomány, hogy nyár végén többnapos jazzünneppel búcsúztatja a fesztiválszezont, és egyben nyitja meg saját új évadát a Müpa. Augusztus 28. és 30. között három kivételes előadót köszönthetünk a JazzTime-on.