Jazz/World

„A valódi dolgoknál megfejthetetlen, mitől működnek igazán”

Fekete-Kovács Kornél Birtalan Zsolttal beszélgetett a KülönKiAdás legutóbbi részében
2020.07.14. 11:20
Megosztom
A Modern Art Orchestra művészeti vezetője, Fekete-Kovács Kornél minden második szerdán az online térbe várja a jazz rajongókat, mert amellett, hogy a zenekar Legendás Albumok sorozatának egy-egy koncertjét hallhatja a közönség, minden alkalommal vendégeket is hív. Az elmúlt héten Birtalan Zsolt fotográfus volt a trombitaművész beszélgetőtársa.
BirtalanZsolt-110147.jpg

Birtalan Zsolt (Fotó/Forrás: Modern Art Orchestra)

Szinte már közhelyes arról beszélni, milyen súlyos csapást mért a művészvilágra a koronavírus, de szerencsére azt is jól láthattuk, hogy az alkotók igyekeztek szellemi táplálékot kínálni közönségüknek az elmúlt két hónapban is. A Modern Art Orchestra művészeti vezetője, Fekete-Kovács Kornél „élő podcasttal” kárpótolja hallgatóságát: a sorozat legutóbbi részében Birtalan Zsolt fotóművésszel beszélgetett, valamint meghallgathattuk a MAO előadásában a Gerry Mulligan’s Quartet – Reunion with Chat Baker című lemezét.

A Modern Art Orchestra Legendás Albumok sorozata a BMC Opus színpadán havonta egyszer jelentkezik (a vírusmentes időszakban) és mindig egy ikonikus jazz albumot játszanak el az első hangtól az utolsóig – a műfaj rajongóinak nagy örömére.

Fekete-Kovács Kornél és Birtalan Zsolt útja egy laptop adás-vételnek köszönhetően fonódott össze, majd közös művészeti projektekben bontakozott ki. Zsolt azóta számtalanszor fotózta a MAO-t és Kornélt, az online beszélgetés kapcsán pedig ars poeticájáról és kedvenc képeiről mesélt.

Zsolt nem az a fajta fotós, aki a színpad széléről lesi a tökéletes pillanatot, vagy aki gondosan megkomponálja és beöltözteti a modelljeit. Nem az a fajta, aki folyton a legmodernebb felszerelésre gyűjt, és minden képét órákon át retusálja. Még csak azt sem mondhatnánk, hogy rengeteg fotót készít, hogy aztán kiválassza a legjobbat. Nem. 

GKOT4347-110147.jpg

Fekete-Kovács Kornél (Fotó/Forrás: Modern Art Orchestra)

Zsolt analógon edződött, és a tartalom sokkal jobban érdekli, mint a forma. Ha felkelti az érdeklődését egy téma, hónapokon át gyűjti a hozzá kapcsolódó gondolatokat, információkat, hogy megvalósíthassa az elképzelését.

Ezek a lapok a könyvben. Ha érdekli az embert valami, csak azt veszi észre a világban, ami ahhoz kapcsolódik

– árulja el, és mint kiderül, ez nagyon hasonlóan működik a MAO művészeti vezetőjénél is a zeneszerzésben. A fotográfus édesanyjának első férje, Fejes László fotóinak hatására szeretett bele a fényképészetbe, aki „nem anyagi haszonszerzés céljából, hanem szenvedélyből fotózott”. Lászlónak a jazz volt az élete, és számtalan (többek között) zenészekről készült képet ajándékozott Zsolt édesanyjának. Bár a kisfiú a zenét ekkor még nem értette (és állítása szerint most sem igazán érti), a borítók vizualitása magával ragadta, és rögtön úgy érezte, hogy a jazz fotózása „egy sziget, ahova el lehet húzódni.” Talán paradoxikusan hangzik, de ő a zenészekről készült fotókon is a csendet keresi. Néhány kedvenc képén még csak hangszer sem látható: leginkább a befelé figyelő, koncentráló művész karaktere mozgatja meg.

 

Posted by Modern Art Orchestra on Wednesday, July 1, 2020

 

Zsolt kedvenc képével, Robert Frank gyerekekről készült tengerparti fotójával zárta a beszélgetést. Bár a kép közel sem tökéletes fotótechnikailag, olyan atmoszférát áraszt, ami behúz és nem ereszt. Ez alapján fogalmazza meg Kornél a beszélgetés talán legfontosabb mondatát:

a valódi dolgoknál megfejthetetlen, mitől működnek igazán.

Az adást azzal egy Modern Art Orchestra felvétellel zárták, amelyben a zenekar Gerry Mulligan’s Quartet és Chat Baker közös lemezét elevenítette fel. Baker karrierje hajnalán fotómodellként is népszerű volt, ezért is nevezték akkoriban a jazz muzsika James Dean-jének.

A Különkiadást, a Modern Art Orchestra palikera élő műsora legközelebb július 15-én hallható az interneten a MAO közösségi oldalán. Vendégek Bacsó Kristóf szaxofonművész és Götz Nándor klarinétművész, a Legendás album, amit felidéznek pedig a Cannonball & Coltrane lesz.

Fejléckép: Birtalan Zsolt (forrás: MAO), Fekete-Kovács Kornél (fotó: Burger Barna)

Támogatott tartalom.

Fekete Kovács Kornél: Nem pánikoltam, várakoztam

Kapcsolódó

Fekete Kovács Kornél: Nem pánikoltam, várakoztam

A Foundations című album lemezbemutató koncertje elmaradt, a Modern Art Orchestra vezetője, Fekete-Kovács Kornél szerint az élet ellen azonban nem szabad rúgkapálni. A karanténban útjára indított egy zenei motívumot, amely vírusként terjed más alkotók között – csak éppen jótékony hatással.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Már nem Vidnyánszky Attila az SZFE-t fenntartó kuratórium elnöke – lecserélték a teljes grémiumot

 A kuratórium új elnöke szeptember 1-jétől Kovács András Bálint filmesztéta lett, aki a kilencvenes években már vezette az egyetem mozgóképelméleti szakát. 
Klasszikus

Schiff András a Zeneakadémia díszdoktora lett

A világhírű zongoraművész Dr. Farkas Gábor rektortól és Dr. Kutnyánszky Csaba rektorhelyettestől, az Egyetemi Doktori Tanács elnökétől vette át az oklevelet.
Klasszikus

Schiff András: „Úgy vélem, hogy a művészet és a társadalom, a politika nem különválaszthatók”

Zeneakadémiai duplakoncertje alkalmából Schiff András az intézménynek nyilatkozott műsorszerkesztésről, hangszeréről és a közönséghez való viszonyáról, illetve sajtótájékoztatón válaszolt az újságírók kérdéseire.
Színház

Közösségi fókusz és Mácsai Pál új egyéni estje az Örkény új évadában

Szeptember 12-én a tizenötödik ÖrkényKerttel veszi hivatalosan kezdetét az Örkény Színház 2026/2027-es évada. Az új produkciók többsége kortárs magyar darab ősbemutatója
Vizuál

Karácsonyra megjövök: megérkezett az előzetes Herendi Gábor új filmjéhez

December 3-ától látható a mozikban Herendi Gábor új vígjátéka, amelynek főszerepében Csányi Sándor és Lovas Rozi látható, de a történetben felbukkan a hazai színjátszás számos kiválósága. Előzetes a cikkben!

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

Az Országgyűlés alakuló ülésekor megismert sükösdi tamburazenekar is fellép a Pozsonyi Pikniken

„Még soha nem jártam a Pozsonyi Pikniken, és rögtön viszem magammal a sükösdi SUGO Tamburazenekart is” – nyilatkozta Nébl Zsolt, az együttes vezetője a Hír13-nak. A nehéz sorsú gyerekekből álló zenekar szeptember 5-én 17.55-kor zenél a Jászai Mari téri nagyszínpadon.
Jazz/World ajánló

Gospel, jazz, R&B Londonból és a Budapest Bár – két koncerttel búcsúzik a nyár a Margitszigeten

Szeptember 2-án a Budapest Bár érkezik legnépszerűbb előadóival és utánozhatatlan zenei világával, szeptember 4-én pedig a világszerte ünnepelt London Community Gospel Choir koncertje tölti meg energiával az estét.
Jazz/World ajánló

Saját hangon – indul a Vigadó Jazz Club négy koncertből álló őszi évada

A Vigadó Jazz Club négy őszi koncertje egészen különböző irányokba indul. Ami mégis összeköti őket, az a személyes zenei hang – az, ahogyan minden formáció a saját képére alakítja a jazzt.
Jazz/World ajánló

Először koncertezik Magyarországon Momoko Gill, a brit kortárs jazz szcéna sokoldalú előadója

A multiinstrumentalista zenész, dalszerző és producer első magyarországi koncertjére november 8-án érkezik a Turbinába, ahol Momoko című szólóalbumának anyagát mutatja majd be.
Jazz/World ajánló

Idén is jazzel indítja az évadot a Müpa

Szinte már hagyomány, hogy nyár végén többnapos jazzünneppel búcsúztatja a fesztiválszezont, és egyben nyitja meg saját új évadát a Müpa. Augusztus 28. és 30. között három kivételes előadót köszönthetünk a JazzTime-on.