Jazz/World

A varázskör

2009.11.10. 12:45
Ajánlom
Kicsit populáris ez a csaj, írja nekem róla T.M. az egyik levelében. Igaza van, meg nincs is. Cassandra Wilson már a pályája elején is szívesen rúgta fel a szabályokat, s olyan stílusban tolmácsolta a többnyire saját szerzeményeket, mely azóta is egyedülálló a jazzpiacon.

Aki emlékszik még Cassandra Wilson nyolcvanas évekbeli lemezeire, például a legelsőre, melyen a nagy Grachan Moncur III harsonázott, hiszen a jazzben sincsenek mindenütt generációs szakadékok, tudhatja, hogy az énekesnő már a pályája elején is szívesen rúgta fel a szabályokat, s olyan stílusban tolmácsolta a többnyire saját szerzeményeket, mely azóta is egyedülálló a jazzpiacon. A búgó alt, a melengető, de sohasem szirupos énektechnika és a különleges orgánum ehhez persze kevés volna. Ami a Wilson-számokat igazán egyedivé teszi, az a hangsúlyok váratlan el- vagy áthelyezése, a hajlítások szokatlan volta, s egy ekképp kialakult egészen páratlanul személyes énekritmika, mellyel a feldolgozásokban is merészen él. Sőt, stiláris szempontból elsősorban a feldolgozásokat érdemes meghallgatni tőle, hiszen azokon érzékelhető a legjobban, mit jelent nála a szabályok áthágása, a súlyponteltolás és a dalok gyengéd belekényszerítése a wilsoni keretekbe. Olyan társtalan deklamálás az övé, mely lemezeinek egyes recenzenseit arra indította, hogy előadásait modorossággal vádolják, holott sokkal inkább arról van szó, hogy Wilson már fiatalon kidolgozta sajátos módszerét, s ehhez némi finomítással ma is ragaszkodik.

Amit T.M. populárisnak mond, az nem más, mint a jazz kifejezés tartalmi tágítása, egy műfaj jelentéstartományának újradefiniálása a stúdiókban és a színpadon. Annak, akit érdekelnek a legmodernebb jazzirányzatok, számolnia kell vele, hogy a korábbinál nagyobb erővel jelennek meg bennük a populáris zenei regiszter jazzben szokatlan elemei. Cassandra Wilson első albumain a beatbox és a hip-hop hatása mutatható ki elsősorban, míg a Blue Note kiadóhoz való átszerződése után, vagyis a második pályaszakaszban megerősödött lemezein a blues és a bluegrass jelenléte. Ugyanakkor mai hangszereléseiből se hiányoznak az urbánus groove-ok. Ezek részben visszakötik új lemezeit a húsz évvel ezelőtti M-Base korszakhoz, amikor még inkább azt lehetett volna jósolni, hogy Wilson az ezredforduló egyik legjelentékenyebb avantgarde jazzénekesnője lesz.

Nem így lett. A nagyhírű lemezcég jelenlegi kiadói politikájába nem is illene bele a teljes formabontás, vagy a művészi lázadás egyéb, esetleg még radikálisabb formája. Cassandra Wilson nem járhatta tovább az M-Base szárnyai alatt megkezdett útját, hanem ismét ki kellett találnia magát. Megszületett tehát az új Cassandra, a gyakran populárisnak ható énekesnő, aki a Mississippi deltájának blues- és country-hagyományait hasonítja át, de attól se riad vissza, hogy popdalokat (ha nem is a legpopulárisabbakat) jazzesítsen. Újabb lemezei voltaképpen kollázsok, de mindig megmarad a konvencionális jazzhatárokon belül. Épp ez az, ami bizonyos követőitől elválasztja. Albumai nem is remélhetnek olyasfajta népszerűséget, mint Norah Jones-éi.    

Dee Dee Bridgewater, Diana Krall, Stacey Kent, Dianne Schuur és Patricia Barber után Cassandra Wilson is eljött Magyarországra. S annyiban feltétlenül hasonlítható volt az előadása a hagyományosabb felfogásban éneklő kolléganőkéhez, hogy színpadon hasonló könnyedséggel képes elbűvölni hallgatóságát, mint a stúdiófelvételeken. Ahogy Miles Davis különböző korszakokban készült, és egymástól igencsak eltérő zenekarokkal felvett lemezein a Davis-trombitahang volt a konstans elem, az állandóság a változásban, az egyetlen igazán örök érték, úgy a mai Cassandra Wilsonról szintén elmondható: egyedül az éneklése az, ami igazán mélységet ad az előadott daraboknak. Mindez korántsem jelenti azt, hogy a kísérő öttagú együttes nem lenne képes egy színvonalas instrumentális előadást végigjátszani. A Loverly albumról (és részben régebbről) ismert legénység szolgálta ki. Érzésem szerint a kvintettben mindenekelőtt a dobos Herlin Riley, az ütőhangszeres Lekan Babalola és a bőgős Reginald Veal játéka illik stilárisan az énekesnő világába. A „master drummer" Riley főként a groove-os darabokban jeleskedett, kiváltképp a St. James Infirmaryben, mely az új album egyik csúcsteljesítménye. (Lásd az alábbi videót - a szerk.) A koncertváltozat is visszafelé módosította a klasszikus bluest, melyet Louis Armstrong népszerűsített a '20-as évek végén, s később világsztárok sora rögzített Cab Callowaytől Blind Willie McTellig. Wilsonék előadásában a gyászos témát a dinamikus arrangement ellensúlyozza, így válik a darab sajátosan paradoxszá.

 

A mindig mértéktartó Babalola Wilson legújabb műsorának afro ízeit kevergeti. Nem mindegyik számban kapott fontos szerepet, de a hangverseny végén eljátszott Arerében, melynek társszerzője, háttérénekesként is bemutatkozott. A zenekarban Reginald Veal a szürke eminenciás. Tökéletesen érti Cassandra Wilsont, és pompás a soundja. A moderato részekben játszott dallamai a zene lírizmusát erősítették, de swinges muzsikusnak is elsőrangú.

A kvintett leggyengébb láncszeme a fiatal Jonathan Batiste zongorista. Játéka szólistaként is sematikusnak hat ebben a zenei közegben, s az énekesnő érezhetően nem rá, hanem a gitáros Marvin Sewellre építette számait. Az amúgy muzikális Sewell a zenekar legvitathatóbb szerepét vitte. Leginkább elektromos gitárokon dolgozott, biztosítva az egyes dalok country-, blues- vagy rock-alaptónusát, de felettébb kérdéses, illik-e a domináns elektromos gitár ebbe a minimalista hangszerelésbe. Többször az volt a hallgató benyomása, hogy egy tangóharmonika és egy szordínós trombita megfelelőbb hangszerválasztás lett volna, legalábbis a szólókhoz. Igen furcsán hatott a gitár például a Caravanben vagy Bonfa Manha de Carnavaljában, melyet az énekesnő angolul, nem az eredeti szöveggel adott elő.

Hanns Eisler a modern zene betegségeiről beszélve két jellegzetes tünetet említ, a túlfűtöttséget és a túlzott hidegséget. A színpadon fellépő Cassandra Wilson elkerüli e veszélyeket, s nem dominálja túl az előadást. Amikor nem énekel, diszkréten a háttérbe vonul. A hangverseny kompakt, mindenki pontosan ismeri a szerepét, a véletlennek itt nincs tere. Jól felépített előadás, ahol a közönség se túlságosan bevonva, se kirekesztve nem érzi magát. S valahányszor Cassandra Wilson a mikrofonhoz lép és énekelni kezd, a fausti varázskört is meghúzza. Lehet, hogy a hangjával még szellemeket is képes volna megidézni.

Cassandra Wilson hangversenye, 2009. november 5. 19:30 Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
Km.: Cassandra Wilson (ének), Jonathan Batiste (zongora), Marvin Sewell (gitár), Reginald Veal (bőgő), Herlin Riley (dob), Lekan Babalola (ütőhangszerek)

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Generációk csellista példaképe: 75 éves lenne Jacqueline du Pré

Tragikusan fiatalon hunyt el, de egyetlen évtized alatt beírta nevét a legfontosabb modern előadóművészek közé. Jacqueline du Pré inspiráció sokak számára ma is, egykori hangszerén pedig magyar művész játszik.
Vizuál

Az első önarckép, amely tükrözte Van Gogh elmeállapotát

Vincent Van Gogh munkásságának vezető szakértői igazolták, hogy az oslói Nemzeti Múzeum gyűjteményében található önarcképet valóban a holland mester festette. A különleges alkotás 1889-ben készült, mikor a művész pszichózisa miatt többször is kezelésre szorult.
Klasszikus

Egy nő nem csupán a gitárját tudja behangolni, hanem akár zenét is írhat

Egyre nyilvánvalóbb, hogy a nők legalább annyira értenek a zenéhez, mint a férfiak. De milyenek a lehetőségeik, és mennyi terük van alkotni? Erről kérdeztük Barna Emília szociológust.
Könyv

A Tüskevár írója volt gazdatiszt, de uszálykísérő, patkányirtó és napszámos is

Bár elsősorban ifjúsági és "állatregényíróként" emlegetik, még utóbbi köteteiben is - csak úgy mellékes könnyedséggel - zseniális emberábrázoló. 1900. január 25-én született Fekete István író.
Klasszikus

Bionikus kesztyűben újra képes zongorázni a brazil zongoraművész

Több mint 20 év után ismét képes mindkét kezével zongorázni Joao Carlos Martins brazil zongoraművész, Johann Sebastian Bach zenéjének egyik legnevesebb előadója.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World grammy-díj

Ilyen volt Chick Corea fellépése a Grammy-díjátadón (és itt a nyertesek listája)

Grammy-díjat nyert Caroline Shaw és Jennifer Higdon szerzői albuma, de Chick Corea és Esperanza Spalding is. A gála legnagyobb nyertese viszont a 18 éves Billie Eilish.
Jazz/World ajánló

A Pisztrángötös jazzköntösben – Maria João a BMC színpadán

Úszónak készült, de ma már a hangok hullámain evez hatalmas magabiztossággal Maria João, aki január 28-án az Ensemble Darcos kamarazenekarral közös, legújabb lemeze, az Agora muda tudo (Most minden megváltozik) anyagával, és Schubert Pisztrángötösével ünnepli a portugál kultúrát a BMC Koncerttermében.
Jazz/World hegedű

Visszakapta az ellopott hegedűjét Lajkó Félix

Sajtónyilvánosság előtt kapta vissza ellopott hegedűjét Lajkó Félix január 23-án, csütörtökön, Újvidéken.
Jazz/World hír

Világszínpad? – Zenei felkészítő magyar zenekaroknak 

A magyar zenészek, énekesek és zenekarok többnyire a műsorra helyezik a hangsúlyt, ez viszont már közel sem elég az ismertség eléréséhez. Ebben segít a Hangvető, a Halmos Béla Programiroda és a Hagyományok Háza ingyenes zenei felkészítő workshopja, amit a budapesti Womexhez kapcsolódóan szerveznek.
Jazz/World bmc

Francia barátaival közös koncerten játszik Ávéd János

Az elismert magyar jazzszaxofonos zenekara, az Ávéd János Balance két francia formációval, a D.U.O.-val és a REVERSE-zel mozdul ki a műfaji keretek közül: január 25-én az Opus Jazz Clubban kép és hang szenvedélyes, szoros házasságát kötik meg performatív estjükön.