A vendéglátóból a Carnegie Hallba – 80 éves lenne Pege Aladár

„Pege Aladár nagybőgőművész, aki 1969-ben diplomázott, és mellesleg jazzt is játszik. Sőt, nemcsak jazzt, hanem mindenféle zenei stílust, a barokktól a free jazzig” – így definiálta magát Pege Aladár Turi Gábornak adott 1982-es interjújában . A művész neves nagybőgős családban született, így egészen kiskorától arra törekedett, hogy méltó legyen e hagyományhoz, naponta öt-hat órát gyakorolt. Azonban folyamatosan kísérletezett különböző játéktechnikákkal, hogy szélesítse saját műfaji lehetőségeit, mivel hangszerének irodalma kevés szólólehetőséget biztosított: többek között hegedűre írt művek gyakorlásával alapozta meg virtuozitását.

Mást kell csinálni, mint a többiek. Nekem sikerült más pizzicato-technikát és vonótechnikát kifejleszteni. Más ujjrendeket, más fekvésváltásokat - ez is sikerült. Ehhez külön adottság is kell” – vélekedett az imént idézett interjúban Pege Aladár, aki a nagybőgőt a legnehezebben megszólaltatható vonós hangszernek tartotta.

Bár saját bevallása szerint mindig is klasszikus koncertező művész akart lenni, a szimfonikus zenekari munkánál jobb anyagi lehetőséget biztosított a vendéglátóipar, ezért már egészen korán belekóstolt ebbe a világba:

– mondta, és tizenhat évesen a zongorista Turán László zenekarának tagja lett, ahol a legkülönfélébb stílusú zenéket adta elő. Később a Béke bárban, az Emkében, a Corvin Étteremben tánczenét játszott. Első külföldi fellépésén, 1961-ben Pozsonyban zenésztársaival ők nyitottak meg egy új szállodát. 1963-ban alakította meg első önálló együttesét, amiben Kovács Gyula dobolt és Balogh "Csibe" Jenő zongorázott. Egész életében úgy vélte, a magas színvonalú zenéhez egy összeszokott csapat kell: „Én annak vagyok híve, ha a zenészek nem játszanak össze­vissza egymással, mert az sosem szül jót. Nekem mindig meg­volt az állandó együttesem” – mondta Turi Gábornak. Ezzel az első triójával zenéltek az újonnan nyílt Grand Hotel Hungáriában.

Még ugyanabban az évben részt vett legelső jazzfesztiválján a jugoszláviai Bledben, 1964-ben pedig elnyerte a prágai jazzfesztivál virtuóza elismerést. 1969-ben végzett a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola nagybőgő tanszakán, ahol a következő évtől maga is tanított. A hetvenes évek közepén Nyugat-Berlinben folytatta tanulmányait Reinhold Zeppereznél, a Berlini Filharmonikusok első bőgősénél. Ekkor már elismert jazz-zenész volt: itthon és külföldön a legrangosabb fesztiválokon lépett fel, egyebek között a New-York-i Carnegie Hall-ban Herbie Hancock együttesével.

Ő ezt is a klasszikus képzettségének tudta be: „A hangszertudásom valahogy érdekesebb és feltűnőbb volt a szokványosnál a klasszikus képzettség miatt” - mondta, ugyanakkor úgy vélte,

Ezt az alázatot bizonyítja az is, hogy a virtuóz és izgalmas szólók mellett a bőgős egyik legfontosabb feladatának tartotta, hogy jól tudjon kísérni. 

Számos lemeze jelent meg itthon és külföldön, a kilencvenes évek elejétől évente két korongot - egy jazz- és egy komolyzenei albumot - jelentetett meg. Zene mindenkié című CD-lemezén jazzes, blues-os és latinos könnyűzene is hallható. 1963 óta komponált és hangszerelt, gyakran adott klasszikus zenei szólókoncerteket, fesztivál fellépésein a kezdetektől játszott népdalfeldolgozásokat. Pege Aladár művészete elismeréseként szinte az összes magyar nagydíjat megkapta, a Kossuth-díjat 2002-ben vehette át "virtuóz játékáért, a jazz magyarországi népszerűsítéséért, kiemelkedően eredményes oktatói tevékenységéért". 

Pege Aladár halála előtt mégis úgy nyilatkozott, ha újra kezdhetné, csak egyetlen dolgon változtatna: a zongorát választaná, mert egy zongorista bárhol felléphet egyedül, egy nagybőgős viszont nem.

A "nagybőgő Paganinije", akiről Mispál Attila Pegenini címmel forgatott dokumentumfilmet, 2006. szeptember 23-án halt meg Budapesten. Két évvel később a nevét viselő emlékdíjat alapítottak és emlékbizottságot hoztak létre szellemi hagyatékának megőrzésére, emlékének ápolására. A Rákóczi téri vásárcsarnok közelében található egykori szülőháza falán emléktábla őrzi nevét.