„Úgy fejlődik az ember, ha fölemeli a mércét, és olyan feladatokat ad magának, amik meghaladják a hangszer képességét vagy a szokványostól eltérnek. (…)
Mást kell csinálni, mint a többiek. Nekem sikerült más pizzicato-technikát és vonótechnikát kifejleszteni. Más ujjrendeket, más fekvésváltásokat - ez is sikerült. Ehhez külön adottság is kell” – vélekedett az imént idézett interjúban Pege Aladár, aki a nagybőgőt a legnehezebben megszólaltatható vonós hangszernek tartotta.
Bár saját bevallása szerint mindig is klasszikus koncertező művész akart lenni, a szimfonikus zenekari munkánál jobb anyagi lehetőséget biztosított a vendéglátóipar, ezért már egészen korán belekóstolt ebbe a világba:
„A klasszikus zenei tanulás mellett valamiből meg kellett élni. Abban az időben nem voltak nagy lehetőségek, csak a vendéglátóban tudtunk játszani”
– mondta, és tizenhat évesen a zongorista Turán László zenekarának tagja lett, ahol a legkülönfélébb stílusú zenéket adta elő. Később a Béke bárban, az Emkében, a Corvin Étteremben tánczenét játszott. Első külföldi fellépésén, 1961-ben Pozsonyban zenésztársaival ők nyitottak meg egy új szállodát. 1963-ban alakította meg első önálló együttesét, amiben Kovács Gyula dobolt és Balogh "Csibe" Jenő zongorázott. Egész életében úgy vélte, a magas színvonalú zenéhez egy összeszokott csapat kell: „Én annak vagyok híve, ha a zenészek nem játszanak összevissza egymással, mert az sosem szül jót. Nekem mindig megvolt az állandó együttesem” – mondta Turi Gábornak. Ezzel az első triójával zenéltek az újonnan nyílt Grand Hotel Hungáriában.
Még ugyanabban az évben részt vett legelső jazzfesztiválján a jugoszláviai Bledben, 1964-ben pedig elnyerte a prágai jazzfesztivál virtuóza elismerést. 1969-ben végzett a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola nagybőgő tanszakán, ahol a következő évtől maga is tanított. A hetvenes évek közepén Nyugat-Berlinben folytatta tanulmányait Reinhold Zeppereznél, a Berlini Filharmonikusok első bőgősénél. Ekkor már elismert jazz-zenész volt: itthon és külföldön a legrangosabb fesztiválokon lépett fel, egyebek között a New-York-i Carnegie Hall-ban Herbie Hancock együttesével.
A híres montreux-i fesztiválon 1970-ben az Európa legjobb szólistája díjjal tüntették ki, a jazz-szakírók 1981-ben a világ legjobb bőgősének szavazták meg.
Ő ezt is a klasszikus képzettségének tudta be: „A hangszertudásom valahogy érdekesebb és feltűnőbb volt a szokványosnál a klasszikus képzettség miatt” - mondta, ugyanakkor úgy vélte,
virtuozitás nincsen önmagában, nagy művészeknél mindig kifejezőerővel párosul, és nem öncélú.
Ezt az alázatot bizonyítja az is, hogy a virtuóz és izgalmas szólók mellett a bőgős egyik legfontosabb feladatának tartotta, hogy jól tudjon kísérni.

Szabó Gábor jazz műsorának tévéfelvétele a Magyar Rádió 8-as stúdiójában. Balról Kovács Kati énekesnő, Dely István, conga, Pege Aladár, basszusgitár, Szabó Gábor, gitár, Másik János fender-zongora, ,Budapest VIII., 1973. (Fotó/Forrás: Fortepan / adományozó: Szalay Zoltán)
Számos lemeze jelent meg itthon és külföldön, a kilencvenes évek elejétől évente két korongot - egy jazz- és egy komolyzenei albumot - jelentetett meg. Zene mindenkié című CD-lemezén jazzes, blues-os és latinos könnyűzene is hallható. 1963 óta komponált és hangszerelt, gyakran adott klasszikus zenei szólókoncerteket, fesztivál fellépésein a kezdetektől játszott népdalfeldolgozásokat. Pege Aladár művészete elismeréseként szinte az összes magyar nagydíjat megkapta, a Kossuth-díjat 2002-ben vehette át "virtuóz játékáért, a jazz magyarországi népszerűsítéséért, kiemelkedően eredményes oktatói tevékenységéért".
A legnagyobb elismerés talán mégis az lehetett számára, hogy a világhírű jazzbőgős, Charles Mingus a hangszerét hagyta rá annak jeleként, hogy őt tartja utódjának.
Pege Aladár halála előtt mégis úgy nyilatkozott, ha újra kezdhetné, csak egyetlen dolgon változtatna: a zongorát választaná, mert egy zongorista bárhol felléphet egyedül, egy nagybőgős viszont nem.
A "nagybőgő Paganinije", akiről Mispál Attila Pegenini címmel forgatott dokumentumfilmet, 2006. szeptember 23-án halt meg Budapesten. Két évvel később a nevét viselő emlékdíjat alapítottak és emlékbizottságot hoztak létre szellemi hagyatékának megőrzésére, emlékének ápolására. A Rákóczi téri vásárcsarnok közelében található egykori szülőháza falán emléktábla őrzi nevét.