Dominique Di Piazza, a világ egyik legelismertebb és legjobb basszusgitárosa 1979-ben kezdett el basszusgitáron játszani. Abban az időben Jaco Pastorius stílusa volt a világ basszistái között a meghatározó, Di Piazza azonban hamar új utakra tért át, megalkotta saját stílusát, játéktechnikáját. Egyik legszebb példája a Di Piazza stílusnak a John McLaughin Trio Que alegria album Maria című számában hallható.

Dominique a bebop, a roma és a neoklasszikus stílusokból egyaránt táplálkozik, lírai játéka és egyéni zenei megközelítése korunk egyik leginnovatívabb basszusgitárosává teszik. 1991-től Trilok Gurtu ütőssel és John McLaughlin gitárossal együtt alkották a John McLaughlin Triót. 300 koncertes világkörüli turnéjuk után 1992-ben jelentették meg a jazz egyik mérföldkövének számító albumukat, az 1992-ben kiadott Que alegria-t. McLaughlin ekkor mondta Dominique Di Piazza-ról: „Hatalmas tehetség, a világ egyik legjobb basszusgitárosa." 2008-ban ismét McLaughlin és Di Piazza ismét együtt játszott a The 4th Dimension és a The Floating Point együttesekben.

Karrierje során olyan művészekkel játszott még együtt, mint Michel Petrucianni, Philippe Petrucianni, Victor Jones, Bireli Lagrene, Dennis Chambers, Michael Blass, Bruno Castellucci, Giuseppe Continenza, Vic Juris, Gene Bertoncini, Yves Carbonne, Michael Manring, Jeff Gardner, Victor Wooten, Derico Watson, Danny Gottlieb, Donald Harrison és még sokan mások.

Kim Plainfield, dobos, az amerikai zenei élet egyik meghatározó alakja, előadóművész, tanár. Zenei pályafutását 1977-ben New Yorkban a Pointer Sisters dobosaként kezdte. Közel 40 éves karrierje alatt olyan művészekkel játszott együtt, mint Bill Connors, gitáros, Didier Lockwood, hegedűs, a velük készült felvételei a mai napig a kortárs fúziós zene ikonikus darabjai. Kim Plainfield a New York City Collective tanszékvezetője és a Berklee School of Music professzora.